A kismegfigyelések világbajnoka (90 éves volt)

Posted by
Muhi András
Gyarmathy Liviáról….Ma már szinte teljesen érthetetlen, hogy az előttünk járó legjobbak, ugyan hogyan tudtak filmeket, olykor remekműveket forgatni? Az őket követő mai nemzedékekhez képest, jó ha század annyi mozgóképet láttak, mert nem is láthattak, és a 100 éven át tartó (boldog) celluloid korszakban alig gyakorolhatták jövendő mesterségüket, hiába jártak – az összes értelmiségi által irigyelt – “kiválasztottként” a Főiskolára. Mert összehasonlíthatatlanul más, e mai digitális korszakunkban “kiszaladni a terepre”, akár 2K-s vagy 4K-s mobiltelefonunkkal, mint anno, 35mm-es celluloidhoz jutni, annak minden nehézkes forgatási következményével. Aztán mégis megszülettek a “nagyfilmek”, akár elsőre, holott valamennyien hályogkovácsok voltak… ÉS feltették a lécet! Kapaszkodhattunk…
Nem gondolhatunk másra, mint hogy az igaziak, zsigerből lehettek/voltak tehetségesek. De ez kevés. Valami más is kell / kellett.
Viszonylag sokféle tehetség létezik, de például Gyarmathy Lívia a kismegfigyelések világbajnoka volt!
Most nem kezdek el szandimandizni vagy madárkákomozni… Maradjunk kicsibe’. Diplomafilmje az 58 másodperc, vagy az Európai filmdíjas A mi gólyánk, az Argentinában forgatott tangó filmje, és a nagyon finoman szólva: problematikus köztéri szobor körüli mizéria a lakásának ablakából, személyesen megsluttyintva (felvéve) – ezek mind mind, kiragadva az életműből, a valóság megfigyelésének tűpontos lenyomatai. Ez talán a legfontosabb készség / tudás / tehetség ahhoz, hogy valaki hiteles filmet készítsen, bármelyik műfajban.
Ha ritkán találkoztunk, magázott. Ő vegyészmérnökként jött az iparból, én 20 évet húztam le a csepeli gyáróriásban. Kényelmes volt nekem is visszazökkeni a filmes frivolitásból a mérnökök 60-as évekbeli világába, szokás-rendszerébe, távolságtartásosságába. Ezen felül, mindig olyan érzés kerített hatalmába, mintha valamelyik középiskolai tanárommal (fizika, kémia, földrajz) beszélgetnék, ha olykor bele elegyedtünk… Jellegzetesen éles hangját, amit mégis borított egy ugyancsak érdes fátyolosság, bármikor előhúzom az emlékeim közül. A producerségről folytatott beszélgetésünket, egy következő alkalommal teszem közkinccsé.
Annak idején a Recsk filmje revelációt jelentett Európában is. Szerintem ő az egyetlen kétszeres Európa filmdíjas rendezőnk / filmesünk.
Élt volna Lívia 100 évig is, ha nem kell elbúcsúznunk Zsuzsától. (Lányától Böszörményi Zsuzsától, tavaly). Ebben biztos vagyok. Talán meg sem halt volna, soha…