Völner Pál mosolya

Posted by

Kácsor Zsolt
>Kedden egy budai vendéglőben ebédeltem két barátommal, amikor bejött az ajtón Völner Pál, az az ember, akit azzal gyanúsítanak, hogy három éven át több mint 80 millió forint kenőpénzt kapott a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől.

Nem tudom, hogy Völner Pál tényleg kapott-e kenőpénzt, mert nem voltam ott, ő pedig a bűncselekmény elkövetését tagadja – s miért is ne hinnénk neki? Mégiscsak pannonhalmi diák volt, akit a bencések nyilván megtanítottak arra, hogy lopni, csalni és hazudni nem szabad – márpedig aki három éven át kenőpénzt fogad el, az közben folyamatosan lop, csal és hazudik. Mégiscsak elvégezte az ELTE Állam- és Jogtudományi Karát, ahol nyilván megtanították neki, hogy milyen büntetés jár annak, aki folyamatosan lop, csal és hazudik.

Mondom, bejött az ajtón Völner Pál, és nem azon lepődtem meg, hogy szabadlábon van – elvégre miért is volna rács mögött? Közel áll a hatalom birtokosaihoz, akik könnyedén el tudják intézni, hogy Völner Pál ne keserű börtönkoszton senyvedjen napról napra, hanem budai vendéglőbe járjon mosolyogni.

Merthogy a mosolyán lepődtem meg.

Olyan derűs és kedves mosolyt láttam az arcán, amiből Magyarország hiányt szenved: nálunk az emberek nem derűs és nem kedves mosollyal járnak az utcán, hanem olyan ellenséges, barátságtalan, komor arccal, mintha minden sarkon veszélytől kellene tartaniuk.

Miért mosolygott Völner Pál? Ha engem gyanúsítanának meg azzal, hogy államtitkárként több mint 80 millió forint kenőpénzt tettem zsebre, akkor elbujdokolnék a világ szeme elől az ország legtávolabbi sarkába, és csak a vádhatóságnak árulnám el, hogy hol vagyok, nehogy azt higgyék, megszöktem.

Erre föl ez az alak belemosolyog a budai vendéglő árnyas légterébe, és olyan fesztelen, mosolygós arccal adja le a rendelését, mint akinek a boldogságra oka van. Zavarba is jöttem, hogy ez talán nem is Völner Pál. Lehetséges, hogy van egy ikertestvére, csak nem tudunk róla. Az is lehet, hogy él a városban egy hasonmása, ez nem volna meglepő, a múltkor Keith Richards hasonmását láttam a villamoson, legalább annyira megdöbbentem rajta, mint Völner Pálon, mert a magyar Keith Richards festékfoltos munkásoverállt viselt, fehér nejlonszatyor lógott a kezében, és láthatólag nehéz munkából jött.

Amúgy a vendéglőben a barátaimmal éppen arról beszélgettünk, hogy hol vannak az Orbán-rezsimmel való kollaborálás határai. Abban megegyeztünk, hogy ezek a határok meglehetősen szélesek, s mindenkinek meglehet a maga mentsége a rendszerrel kötött kompromisszumokra.

Szerintem például a választáson vereséget szenvedett pártok képviselőinek nem lett volna szabad beülniük Orbán parlamentjébe, nálam ezzel ők lenullázták magukat erkölcsileg, de hát meg lehet érteni őket is: olyan sok pénzt kapnak havonta, hogy annyiért már biztosan megéri nekik Orbán bohócának lenni. S ki tudja, idővel ők is olyan derűsen mosolyognak majd, mint Völner Pál: ott ül majd egy csomó Völner Pál-hasonmás az ellenzéki padsorokban, s mindenki boldog lesz – virágozz és ragyogj, boldog Hunnia!

Ha engem gyanúsítanának meg azzal, hogy államtitkárként több mint 80 millió forint kenőpénzt tettem zsebre, akkor elbujdokolnék a világ szeme elől.

Címkép: Marabu karikaturája a HVG-ben