Népirtó identitás

Jason Stanley

>A népirtás bűntette egy „nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport” „teljes vagy részleges”
elpusztítására – és a csoport minden nyomának kulturális és fizikai eltörlésére – irányuló,
bizonyított kísérletet jelent. Ezt a célt többek között tömeggyilkosságokkal, nemi
erőszakkal, emberrablással, valamint kényszerabortusszal és kényszersterilizálással
igyekeznek elérni. Miközben a gyerekeket esetenként átnevelik, hogy elfogadják teljesen
új identitásukat, régi kultúrájukat szisztematikusan kitörlik a könyvekből és egyéb
médiumokból. A cél: letagadni, hogy őseik egyáltalán léteztek.
Amikor népirtásra gondolunk, természetes, hogy gyászoljuk az áldozatokat. A
kimondhatatlan fizikai erőszakon túl identitásuk eltörlése – melynek nyomán egész
népekből csak mítoszok maradnak – mélységesen tragikus. Ám a jelenséget csak úgy
lehet teljességében megérteni, ha azt az elkövetők nézőpontjából is vizsgáljuk.
A népirtás több ország nemzeti történelmében is meghatározó szerepet
játszott.
Néha pedig annak az eredménye, hogy egy nép tudatosan és akaratlagosan úgy dönt,
önazonosságát – nemzeti mivolta lényegének meghatározását – egy másik csoport
felszámolására alapozza.
Empátiával akarok tükröt tartani a népirtások legádázabb elkövetői elé. Beszélni akarok
azokról a maradandó károkról, amelyeket a néptudatnak – a közösséghez tartozás
érzésének és a csoportidentitásnak – okoznak azok, akik kifejezetten saját nemzetiségük
kifejezéseképpen követnek el népirtást. Az ilyen hagyatékok különleges státuszára
kívánok összpontosítani.

Vérben született

A tizenkilencedik században és a huszadik század elején Németország volt a kultúra és a
civilizáció egyik legtöbbre becsült központja. Az emberi lét lényegét kutató
legkiemelkedőbb gondolkodók közül innen került ki Kant, Goethe, Hegel, Schelling és
Einstein, hogy csak néhányat említsünk. Hány nagyszerű elme hagyta ránk ebből a
közepes méretű országból egy jobb világról alkotott elképzeléseit!
Apám is és nagyszüleim is németek voltak. Szenvedélyesen szerették hazájukat, és
büszkék voltak nagyságára. De aztán megfosztották őket az állampolgárságuktól, és
kiutasították őket, mert bűnösek voltak: zsidók. Egyes németek úgy döntöttek, hogy a német nemzeti identitás kulcsa, hogy különválasszák és szembeállítsák az én népem, a
zsidók identitásával. Adolf Hitler hatalomra jutása nyomán Németország arra jutott, hogy
a zsidók meggyilkolása a német identitás része.
Saját országomban, az Egyesült Államokban az őslakosok ellen követtek el népirtást – és
ez örök folt marad Amerika múltján, bárhogy igyekeznek is a jobboldaliak letagadni vagy
tisztára mosni a történelmet. Azonban kevés ország döntött tudatosan úgy, hogy nemzeti
identitásának alapjául a népirtásban való aktív részvételt választja. Egy olyan ország,
amely erre az útra lép, örökre beírja magát a borzalmak krónikájába. Nem Németország
volt az első.
Az Amerikai Konföderáció nemzeti identitásának alapja például a rabszolgaság gyakorlata
volt. Hírhedt „Sarokkő-beszédében” Alexander Stephens, a Konföderáció elnökhelyettese
kijelentette:
„Új kormányunk… alapja és sarokköve azon mély igazságon nyugszik, amely
szerint a néger nem egyenlő a fehér emberrel; amely szerint a rabszolgaság és a
magasabb rendű fajnak történő alávetettség az ő természetes és normális
mibenléte. Ezen új kormányunk a világtörténelem során az első, amely erre a
kérlelhetetlen fizikai, filozófiai és erkölcsi igazságra helyezkedik.”
Stephens világosan kimondta: a Konföderáció-pártiság lényege a rabszolgaságnak – nem
mint szükséges rossznak, hanem mint pozitív fejleménynek – a lelkes támogatása. A
Konföderáció-párti identitás tehát lényegénél fogva szégyenteljes, ezért azonosulnak ma
oly kevesen a Konföderációval. Természetének szégyenteljes volta miatt ma már nem
életképes politikai álláspont.

Németországgal más a helyzet. Ma szinte egyetlen német sem kíván árjaként élni –
elvégre az olyan volna, mint a Konföderáció-pártiság. Ám a németek továbbra is
németekként élnek, így megőrizték azoknak az ősöknek a hagyatékát, akik a népirtás
tettén keresztül fejezték ki német identitásukat. Azzal, hogy a múlt súlyának dacára
továbbra is németekként élnek, hatalmas terhet viselnek a vállukon. Ha a németek
elutasítják ezt a terhet, vagy nem hajlandók tovább viselni, azzal igazolják az
országukkal szembeni mély és jogos történelmi gyanakvást

A náci propaganda meggyőzte a németeket arról, hogy németnek lenni annyit jelent,
mint eltörölni a zsidókat a föld színéről. A németek tehát a német identitás olyan
elképzelését tették magukévá, amely szétszálazhatatlanul összefonódott a halálos
ellenségként azonosított zsidókkal. A mai németek a szívük mélyén tudják, hogy nemzeti identitásukat
visszavonhatatlanul megváltoztatta az őseik által hozott világtörténelmi döntés.
Még hosszú évtizedekkel a náci bűntettek után is sok német érez szégyent amiatt, hogy
német. Amikor németekkel találkozom, sokszor zavarban vannak. Gyakran úgy tesznek,
mintha nem törődnének vele, vagy nem volnának tudatában, hogy nagyszüleik miként
határozták meg saját németségüket: az én nagyszüleim iránti gyilkos gyűlölet alapján.
Németországot mindörökre meghatározza az az egykori tudatos döntés, hogy
kimondottan és büszkén azonosította magát az európai zsidóságot kiirtó emberekkel. A
történelem és az erkölcs megköveteli ezt az örök emlékezetet.
Az irracionális racionalizálása

Mi vezethet egy népet arra, hogy nemzeti identitását egy másik nép explicit kiirtásához
kapcsolja? A népirtó retorika definíció szerint egy konkrét társadalmi csoportot jelöl ki, és
igazolja annak kiirtását. Az „ellenséges ideológiájú társadalmi csoport” egy olyan
embercsoport, amelynek önmeghatározásába beletartozik egy másik csoport iránti,
erősen negatív kollektív reakció. A népirtásra buzdító beszéd az ellenséges ideológiájú
társadalmi csoport legszélsőségesebb fajtáját teremti meg azáltal, ahogyan ezt a negatív
érzelmi viszonyulást táplálja. Hamis narratívát terjeszt a történelemről, és a célba vett
csoportot mindenekelőtt egzisztenciális fenyegetésként állítja be. A „népirtásra törekedő,
ellenséges ideológiájú társadalmi csoport” tehát olyan csoport, amelynek identitása azon
az elképzelésen alapul, hogy saját létét egy másik csoport veszélyezteti.
A lelkes, nyílt népirtás igazolása bonyolult folyamat, és a fenti, erősen elvont fogalmak
kulcsfontosságúak a megértéséhez. Az absztrakt elképzelések azonban példákkal
konkréttá tehetők.
2022. április 3-án az orosz állami hírügynökség, a RIA Novosztyi
közzétett egy „Что Россия должна сделать с Украиной” (Mit tegyen Oroszország
Ukrajnával) című cikket. Timothy Snyder történész találóan „Oroszország népirtási
kézikönyve”-ként jellemezte ezt a szöveget. „Ez az egyik legnyíltabban népirtásra buzdító
dokumentum, amelyet valaha láttam” – emelte ki. Snyder a tömeggyilkosságok elismert
kutatója, így minősítésének súlya van. A népirtásra sarkalló gyűlöletbeszéd egyik
legkonkrétabb példájával van tehát dolgunk.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kezdettől fogva „nácitlanító” hadjáratként próbálta igazolni
ukrajnai háborúját. A kézikönyv nyugtalanító részletességgel fejti ki ezt az indoklást. Úgy
hivatkozik Ukrajnára, mint „Oroszország ellenségére és a Nyugat eszközére Oroszország
lerombolására”, majd bonyolult érveléssel igyekszik alátámasztani ezt az állítást.

A cikk szerint a Nyugat feladta a hagyományos európai értékeket, s ezek helyett „a nyugati totalitarizmus[t], a civilizációs leépülés és összeomlás rákényszerített
programjai[t], a nyugati szuperhatalomnak és az Amerikai Egyesült Államoknak való
alávetettség mechanizmusai[t]” választotta. Ennélfogva Oroszország „az utolsó védője és
őrzője a történelmi Európa (az Óvilág) azon értékeinek, amelyek méltók a megóvásra, és
amelyeket a Nyugat végül feladott, elveszítve a saját magáért folytatott küzdelmet.”
Kommunizmus álarc nélkül című, 1935-ös beszédében Joseph Goebbels náci
propagandaminiszter hasonlóan írja le a bolsevik fenyegetést, azzal a különbséggel, hogy
a zsidókat állítja célkeresztbe.
„Végkövetkeztetésében a bolsevizmus a nyugat minden gazdasági, szociális,
állami, kulturális és civilizációs vívmányának megsemmisülését jelenti, egy gyökér
nélküli nomád nemzetközi összeesküvő csoport javára, amely a zsidóságban
találta meg képviseletét.”
Goebbels a nácikat a Nyugat hagyományos értékeinek védelmezőiként ábrázolta a
kozmopolita, dekadens ideológiával szemben. Ugyanígy hirdeti a jelenlegi orosz vezetés
az időtlen és elpusztíthatatlan Russzkij Mir (Orosz világ) vízióját.
Oroszország új identitása

A „Mit tegyen Oroszország Ukrajnával” című írás egy áltörténelmi litánia azokról a súlyos
sérelmekről, amelyeket Oroszország a Nyugattól elszenvedett. „Oroszország mindent
megtett a Nyugat megmentéséért a huszadik században” – jelenti ki, azonban a Nyugat
„úgy döntött, hogy bosszút áll Oroszországon az önzetlenül nyújtott segítségért”.

Ebben a narratívában Ukrajna a nyugati árulás elsődleges eszköze, és az ország
független nemzetként való azonosítása az „ukronácizmus” felemelkedését
tükrözi.
Megtudhatjuk, hogy ez a nácizmus különlegesen súlyos változata: „Az ukronácizmus nem
kisebb, hanem nagyobb veszélyt jelent a békére és Oroszországra, mint Hitler német
nácizmusa.” Továbbá: „Az ukránság egy mesterséges, oroszellenes konstrukció,
amelynek nincs saját civilizációs tartalma.” Kulcsfontosságú vonása – az ukrán nemzet
természetének lényege – az Oroszországhoz való ellenséges viszonyulása. Így
„[e]llentétben, mondjuk, Grúziával és a balti államokkal, Ukrajna, mint a történelem
megmutatta, képtelen nemzetállamként működni, és az ennek »kiépítésére« irányuló
kísérletek elkerülhetetlenül nácizmushoz vezetnek.”

A dokumentum ezután ismerteti az Ukrajna „nácitlanításásához” szükséges konkrét intézkedéseket.  Ezek közé tartoznak a „tömeges nyomozások” a személyi felelősségek
feltárására a „náci ideológia” (ukrán szuverenitás) terjesztésében és a „náci rezsim” (a
szabályszerűen megválasztott ukrán kormány és kinevezett tisztségviselői)
támogatásában. Az efféle elítélendő tevékenységek büntetései között megtaláljuk a
kényszermunkát, a börtönbüntetést és a halálbüntetést is. A nácitlanítás emellett
megköveteli a „náci ideológiai beállítottságot tartalmazó” (vagyis az ukrán identitást
bármilyen módon említő) „tananyagok visszavonás[át] és az oktatási programok
betiltás[át] minden szinten”.

Az Oroszországnak a Nyugattal kapcsolatos történelmi szerepére fókuszáló részében a
dokumentum az orosz identitás új fogalmi keretét kínálja. Konkrétan: népirtásra
törekedő, ellenséges ideológiájú társadalmi csoportként határozza meg az oroszokat.
Orosznak lenni annyit jelent, mint elkötelezettnek lenni Ukrajna és az ukrán nép teljes
megsemmisítése mellett. Ukrajna „nácitlanítása” az orosz identitás legtisztább
kifejeződése. E logika szerint az orosz identitás legjobban a brutális és erőszakos
bosszúállásban nyilvánul meg.

Oroszország Ukrajnában elkövetett tetteinek igazolásához meg kell változtatni, hogy mit
jelent orosznak lenni, és a népirtást a nemzeti identitás részévé kell tenni. Orosznak lenni
itt annyit jelent, mint örömöt lelni Ukrajna eltörlésében. Ennek a változtatásnak örökre
viselni fogja a terhét mindenki, aki orosznak vallja magát.

Borzasztó hagyaték
Ahogy apám, én is szeretem őseim hazáját, Németországot, amely nemrég visszaadta az
állampolgárságot nekem és gyermekeimnek. Szeretem filozófiáját, irodalmát, valamint a
világbékéért való kiállását az utóbbi időben. Mégis, amikor más németekkel találkozom,
az első gondolatom az, hogy az ő nagyszüleik valószínűleg lelkesen támogatták volna
családom legyilkolását. Az első gondolatom az: Németország tudatosan döntött úgy,
hogy népirtásra törekedő, ellenséges ideológiájú társadalmi csoport lesz, és úgy
definiálja magát, mint az a nép, amely végül kiirtja a zsidókat.
Ez nem teljesen sikerült. De legyilkolták nyolc nagy-nagynénémet és nagy-
nagybátyámat, az összes gyerekükkel együtt. Dédanyámat elgázosították egy
koncentrációs táborban, hatéves apámat pedig véres péppé verték a berlini utcán. Német
honfitársaim nagyszülei és dédszülei úgy döntöttek, hogy a németeknek ez a dolguk.
Tudom, hogy a mai németek el akarják felejteni ezeket a történeteket – lezártnak
kívánják tekinteni a múltat. A németek úgy tartották meg németségüket, hogy közben felülbírálták nagyszüleik arról alkotott elképzeléseit. De szemükben továbbra is félelem
és szégyen tükröződik, amikor megpróbálják másra terelni a szót országuk sötét
múltjáról. És ez örökre így is marad, mert a népirtást soha nem fogják, soha nem lehet
elfelejteni.
Ha folytatódik Ukrajnában az Oroszország végezte népirtás, és ha az oroszság
fogalmának átalakítása sikerrel jár, akkor az orosz identitás felvállalása a jövőben nem
Puskint és Tolsztojt idézi majd fel, hanem egy egész nép lelkes megsemmisítését. Azok a
gyilkosságok és atrocitások, amelyeket Bucsában és másutt is láttunk, az orosz identitás
végső kifejeződései lesznek. Erről – identitásuk e borzalmas hagyatékhoz kötéséről –
döntenek a ma oroszai. És döntésük terhét nem csak ők viselik majd, hanem
leszármazottjaik is.

Jason Stanley a Yale Egyetem filozófiaprofesszora és az Így működik a
fasizmus (Théâtre le Levain, 2021, fordította Piróth Attila) című könyv szerzője. A
könyvből számos részletet közölt a Mérce.
A cikk eredetileg angol nyelven jelent meg a Project Syndicate oldalán.
Fordította: Piróth Attila
https://merce.hu/2022/05/14/nepirto-identitas/