Márki-Zay gazdálkodott vagy garázdálkodott-e a betűkkel?

Posted by
Zöldi László

>Élénk visszhangot váltott ki a digitális újságírás egyik legérdekesebb vállalkozása. A Direkt 36 öt munkatársa feldolgozta az ellenzéki pártok választási vereségbe torkolló kampányát. Harminc politikust, aktivistát, szakembert szólaltattak meg, akik elmesélték a tapasztalataikat. A terjedelmes áttekintésből elgondolkoztató ellentmondás bontakozott ki.

Az előválasztás megnyerése után a kívülről érkezett Márki-Zay Péter nem használta ki azt a lendületet, amely a választási szövetség élére röpítette. Nem jelentette ki, hogy ő a főnök. Majd amikor nyakába vette az országot, rátenyerelt az ellenzéki pártok aktivistáira, és félrevezette a kampányt. Vagyis először nem használta ki a kínálkozó lehetőséget, később pedig visszaélt vele. Nem föltétlenül az újságírók hibájára utalok. Arra inkább, hogy az Egy mindenkiért, mindenki egyért-szólás fordítottja következett be. Egy mindenki ellen, és mindenki egy ellen fogalmazta meg utólag az álláspontját.

Látszólag kisszerű példával próbálom megmagyarázni a Márki-Zay jelenség ellentmondását. Már az év elején feltűnt egy mondat Teczár Szilárd értékelésében. Az általa megkérdezettek szerint „MZP változtatott például a betűk dőlésszögén.” (Magyar Narancs, 2022.01.13.) Most az Ötök is idéztek egy MZP-mondatot, amely egy kampány-megbeszélésen hangzott el: „Lehet-e sötét háttérrel, inverz betűkkel választást nyerni?” Olyan ember firtatta ezt, aki Amerikában házalással kereste a kenyérre valót, majd amikor hazatért, marketinget tanított a szegedi egyetemen. Tudja, hogyan kell eladni a portékát.

A színek akkor hatnak igazán, ha minél távolabb vannak egymástól. Nem mindegy persze, hogy milyen összetételben. Ha fekete alapon fehér betűkkel jelenik meg a logó és az üzenet, akkor a kampánystáb eleget tesz a kontraszthatás követelményének, a sötétlő kép azonban korántsem azonosulásra készteti a választókat. Ha viszont fehér alapon jelennek meg a fekete betűk, jobb lesz a választó hangulata, és nagyobb eséllyel azonosul a tartalommal. Márki-Zay Péter tehát nem véletlenül szólt bele a színválasztásba. Ez nemcsak joga volt, hanem kötelessége is. Tragikai vétsége, hogy tovább ment ennél.

Jól tette, hogy a győzelemhez szükséges hangulatteremtés okán beleszólt a színek összetételébe. De túllépett a hatáskörén, amidőn a betűk dőlésszögét is meghatározta. Nem volt mellékes ugyanis a kampánystáb hangulata sem.

Tíz mondat Márki-Zay Péterről

 

Ő a Mr. Valaki. Más. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, hvg.hu, 2021. október 22.)

Azt kérte a kapitány, hogy ne kampányoljak. Így fogok tenni. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Facebook.com, 2021. december 11.)

Mostanra tényleg elszabadult hajóágyúnak látszik Márki-Zay. (Kovács Gergely kutyapárti politikus, Válaszonline.hu, 2022. január 2.)

Ő nem „politikusul” beszél, hanem őszintén. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, Magyar Hang, 2022. február 11.)

Az a legnagyobb baj Márki-Zay Péter esetében, hogy sokat kell utólag magyarázni a kijelentéseit. (Bangóné Borbély Ildikó volt szocialista politikus, Index.hu, 2022. március 8.)

Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket. (Jakab Péter Jobbik-politikus, Facebook.com, 2022. április 3.)

Márki-Zay Péter a kétharmad felelőse. (Barkóczi Balázs DK-politikus, Facebook.com, 2022. április 8.)

Ordított végig a kampányban, hogy Gyurcsány és Márki-Zay ki nem állják egymást. (Lamperth Mónika szocialista politikus, ATV, 2022. április 19.)

Ő mindössze egy termék. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus, Mandiner.hu, 2022. április 28.)

A hat párt és Márki-Zay Péter nem tudott időben összecsiszolódni. (Molnár Zsolt szocialista politikus, Mandiner.hu, 2022. május 1.)

Médianapló – 2022. május 18.

Címkép: A Direkt36 grafikája