A törpe kisebbség

Posted by
Zöldi László

>Szász János rendező az SZFE-válság idején magára vette Lajos Tamás producer kijelentését. Utóbbi szigorúan fejtegette, hogy egy „törpe kisebbség” hecceli a Szinház- és Filmművészeti Egyetem diákjait. Szász János nem értette az idézőjelbe tett kifejezést, majd egy dokumentumfilm miatt elrendelt házkutatás után családostul Amerikába emigrált. Próbálom megmagyarázni. Már csak azért is, mert a törpe kisebbséget két napja Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus is szóba hozta. A szálak 1848 nyaráig nyúlnak vissza.

Az osztrák uralkodó a magyar országgyűléstől 40 ezer katonát kért a lombardiai „lázadás” leverésére. Batthyány Lajos miniszterelnök hajlott a gesztusra, melyet Kossuth Lajos pénzügyminiszter sem kifogásolt nyíltan, július 20-án mégis megjegyezte, hogy nem szeretné, ha a seregünk győzne Itáliában. A vita arról robbant ki, vajon a kesernyés megjegyzés a bécsi udvarhoz eljuttatandó feliratban örökíttessék-e meg, vagy csupán a parlamenti jegyzőkönyvben. Kossuth másnap közölte, hogy amit mondott, az magánvélemény volt, most viszont a minisztériumok közös álláspontját hangoztatja. Azt kérte az ellenzéki képviselőktől, hogy „Törpüljön el az olyan minoritás, mely így violentálni akarja a dolgokat.”

A violentálni úgy fordítható magyarra, hogy erőszakolni, a minoritás pedig úgy, hogy kisebbség. A minoritás és a majoritás (többség) kapcsolata azóta is kedvelt témája az alkotmányjogászoknak. Befurakodott azonban a napi politikába is. A múlt század 80-as éveiben például a hivatalos sajtó szerint „zajos kisebbség” tiltakozott a nagymarosi vízi erőmű építése ellen. S a rendszerváltás után, amikor Antall József miniszterelnököt kifütyülték a szegedi egyetemisták, a kormányfő szintén törpe kisebbségről beszélt. Ugyanezt a kifejezést használta külügyminisztere, Jeszenszky Géza 1990 októberében a taxisblokád szervezőire. Csurka István publicisztikájában is gyakran olvasható, és itthon az SZDSZ-t jelentette, külföldön az állítólag Soros mozgatta Nyílt társadalom aktivistáit.

Ahogy elnézem, általában a hatalmon lévőknek van bajuk azokkal, akik egyelőre még a kisebbséget alkotják, de változatos módszerekkel küzdenek azért, hogy többségbe kerülhessenek. Kossuth Lajos még méltányosabb volt hozzájuk, mert ezt mondta: „Lehetnek valamely minorításnak legkitűnőbb individuumai, … de ha százak ellenében vannak, az mint testület törpe.”

 

Tíz mondat a törpe kisebbségről

 

A hatalomból kívül rekedt törpe kisebbség a 2018. szeptember 30-án tartandó időközi önkormányzati választásokra is tekintettel végső és elkeseredett próbálkozásként kis és nagy ívű hazugságokkal próbálja a helyi választópolgárokat megtéveszteni. (Borbély Gábor bujáki polgármester, Buják.hu, 2018. július 17.)

A nemzetközpontú szemlélet és a józan, önálló cselekvés itthon és térségünkben mindig is egy törpe kisebbség érdeksérelmével járt. (W. Nemessuri Zoltán publicista, Magyar Idők, 2018. november 19.)

A Momentum a liberálisok között is törpe minoritás. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus az Európai Parlamentről, Facebook.com, 2019. november 28.)

Egy törpe minoritást képviselő csoport próbálta az érettségi lebonyolítását megakadályozni. (Páva Péter tankerületi igazgató, SzabadPécs.hu, 2020. április 29.)

Egy agresszív liberális törpe kisebbség hecceli és terrorizálja a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjait. (Lajos Tamás producer, a Nemzeti Kulturális Alap filmművészeti kollégiumának vezetője, PestiSrácok.hu, 2021. január 25.)

Amikor én tanárként a diákokkal beszélgettem, akkor mindig a szakmáról beszélgettem. A törpe kisebbség kifejezést nem is értem, nem tudom, mit jelent pontosan. (Szász János rendező, atv.hu, 2021. február 1.)

Szavaimat egy hírhedt szélsőjobbos idézet kiforgatásával zárnám: ne hagyjuk, hogy egy törpe kisebbség a fasiszta kultúráját ráerőltesse a normális többségre. (Nefelejcs Gergő antifasiszta aktivista, Mérce.hu, 2021. július 30.)

Szóval a magyarok mucsaiak, trágyaevők, tudatlanok, igénytelenek, buták, büdösek? Meglehet. De az is lehet, hogy csak ti, a törpe kisebbség, a velünk élő SZDSZ látja őket ilyennek. (Vésey Kovács László publicista, PestiSrácok, 2022. április 8.)

Tájékoztatni kívánom Fekete-Győr Andrást és Hadházy Ákost, hogy nem a Momentum nyerte a választást, attól nagyon messze volt. Legfeljebb kérhet, és nem követelhet. Egy törpe kisebbség akar kormányozni? (Ekler Elemér újságíró, Zalatáj.hu, 2022. április 13.)

/„Az LMP irányába még közeledne?”/ Úgy látszik, hogy törpe kisebbségnek számítok a véleményemmel. (Karácsony Gergely 197 centis Párbeszéd-politikus, Magyar Hang, 2022. május 6.)

Médianapló – 2022. május 08.

Címkép: Halász Géza: BES az egyiptomi törpe isten