A besúgó: Kémthriller a Kádár-nosztalgia ellen

Posted by

1985-ben a rendszer hiába haldoklik látványosan a gazdasági válság és az ellenzéki szervezkedések közepette, foggal-körömmel ragaszkodik fennmaradásához. Ekkor kerül fel vidékről Budapestre a főiskolára Demeter Gergő (Váradi Gergely), akit már a fővárosba tartó vonaton megkörnyékez az állambiztonság embere (Thuróczy Szabolcs) azzal a feltett szándékkal, hogy rajta keresztül megfigyelje és lekapcsolja a főiskolai ellenzéki kört, különös tekintettel annak főkolomposára, Száva Zsoltra (Patkós Márton). Mivel tartótisztje beteg öccsével zsarolja meg Gerit, hősünk kénytelen valamilyen módon beépülni Száva nagyjából megközelíthetetlen ellenzéki körébe, amelyben segítségére lesz szobatársa, a minden lében kanál, nyugati árucikkekkel seftelő Máté (Varga Ádám) és a lázadó szimpatikus barátnője, Kata (Szász Júlia) is. Kérdés, hogy a sikeres beépülést követően Geri meddig tudja fenntartani a kettős játszmát, minthogy a hivatalos jelentések mellett falaz újdonsült barátainak, ami nemcsak öccse, hanem a saját életébe is kerülhet.A besúgó a kortárs nemzetközi trendeknek megfelelően ügyesen elegyíti az akciófilm, a kémthriller, a történelmi film és a felnőtté válási dráma zsánerelemeit. A rendezés, a színészi játék és a cselekményvezetés, avagy a forgatókönyv is az Aranyélet első, remek évadának színvonalát idézi. A feszültség a tetőfokára hág rögtön a bevezető jelenetsorban, amelyben Geri bátortalanul rendre utasít egy, az otthona közelében fekvő horgásztónál bulizó fiatal csapatot, mivel az zavarja őt és öccsét a búcsúpecázásban. A főhőst játszó Váradi Gergely kiváló választás volt a főszerepre, mert mint az 1849-es szabadságharc bukását fiatalok lázadók szemszögéből bemutató filmben, a Guerillában (2019), úgy itt is érzékenyen, pusztán a szúrós tekintetével adja elő a karakterben fortyogó indulatokat, amelyek szorult helyzetében részről részre buggyannak egyre harsányabban a felszínre.

A besúgót alkotói, Szentgyörgyi és Mátyássy mellett a thriller műfajának nyelvén szintén jól értő Miklauzic Bence (Parkoló) úgy hangolták lebilincselően izgalmasra, hogy fizikai erőszak elvétve szerepel a filmben a sorozatban. Első nekifutásra ösztönösen “film”-et írtunk “sorozat” helyett, mivel akár az Aranyélet esetében, úgy ebben a szériában is mozifilm színvonalú a rendezés. A besúgó készítői a szintén közkedvelt A vizsga nyomvonalán haladtak, azaz elsősorban a vágással és a suspense-zel, vagyis a karakterek által nem, csak a nézők által ismert többletinformáció megmutatásával teremtették meg a feszültséget, ami végig fenntartja a figyelmet, odaszegez minket a képernyők elé. Persze az alkotók szükségszerű túlzásokkal éltek, azaz a valódi besúgók munkássága korántsem volt ennyire mozgalmas és kiélezett helyzetekkel teli, legyen szó a lehallgatottak által kis híján észrevett magnetofonról vagy a lebukás határán lefotózott ellenzéki névsorról. Unalmas is lett volna, ha Szentgyörgyi Bálint és csapata dokumentarista pontossággal mutatják be az ügynök jelentések gépeléséből és a tartótiszttel való találkozókból álló életét. Ám az idegőrlő, az egyént morálisan kompromittáló “kettős élet” lényegét jól megragadta a sorozat.  A széria Gerin keresztül tökéletesen ábrázolja ezt a súlyos problémát, ami az 1956-os forradalom és szabadságharc elárulásával és vérbe fojtásával összefüggésben a rendszer névadójának, Kádár Jánosnak és társainak az egyik legnagyobb bűne volt. Már az általunk látott első öt részben is megmutatkoznak azok a súlyos morális dilemmák, amelyek testileg-lelkileg megbetegítettek nem egy beszervezett embert. Az említett, korszakalkotó művészfilmeket készítő Bódy Gábor is sokak szerint azért lett öngyilkos, mert nem bírta elviselni a terhet és a bűntudatot amelyeket amiatt érzett, hogy barátairól, ismerőseiről kellett jelentéseket írnia. A besúgó persze megérti a Kádár-nosztalgiát is, és nem ábrázolja olyan siralomvölgynek a Kádár-rendszert, mint ahogy azt a punk-rockzenész szemszögéből a politikai pszichiátriát (hogy ellenzékieket kényszergyógykezelésre ítéltek) komplexen bemutató Eltörölni Frankot tette. A fiatal főiskolások itt nem sokban különböznek a mai egyetemistáktól, azaz söröznek, buliznak, csajoznak-pasiznak, táboroznak, zenélnek és koncertekre járnak, látszólag boldogok és szabadok. Ez azonban a rezsimnek csak az egyik arca, a másik viszont olyan, amilyennek a sorozat egyik kulcsjelenetében láthatjuk, hogy a rendőrök egy “névtelen” (valójában persze nem az) bejelentés hatására lecsapnak Száváékra, akik szabad Magyarországot követelő röpiratokat terjesztenek, és beviszik őket az őrszobára, ahol nem ritkán testi fenyítés is várt a “bűnösökre”.

A besúgóban remekül sikerült a korrajz is, ami persze nem meglepő, mivel amellett, hogy az alkotók egy része maga is élt a korszakban, számos korabeli magyar film szolgáltatott mintát (az 1982-es kultfilm, a Megáll az idő az egyik legfontosabb referencia). Néhány kevésbé autentikus karaktert leszámítva a miliő megidézése sikeres a korabeli rendőrautóktól a szocialista kockaépületeken keresztül a felismerhető árucikkekig. Sok szatirikus poén származik abból például, hogy a seftelős Máté révén betörnek olyan nyugati dolgok a főiskola és kollégiumának közösségébe, mint a ketchup, amivel hősünk az ehetetlen menzás főzelékét ízesíti, vagy a Rambo, ami valójában nem is a Rambo, hanem A sebhelyesarcú (1983) átcímezett változata, mivel a Sylvester Stallone-film helyett az Al Pacino-klasszikust sikerül megszereznie Máténak, akit kezdő kapitalistaként kifejezetten inspirál az antihős, Tony Montana nőkről, pénzről és hatalomról alkotott “filozófiája” a film nézése közben. A zenék pedig elsőrangúak! Sok a megidézett sláger, de Asher Goldschmidt egyszerre modern és retró, korabeli rockslágerek és szocialista indulók motívumaiból építkező eredeti zenéje még azoknál is zseniálisabb.

“Mi ez a sz*r?! Azt mondtad, az NSZK-ból jött egy raklap pornó!”

 

A besúgó azért nem csont nélkül zseniális sorozat, már most, öt rész után látszanak a lehetséges buktatói, amelyekhez hasonlóakon az Aranyélet harmadik évada elhasalt. Egyelőre nagyon izgalmas Geri kettős játszmája, ám veszélyes és rövid életű lehet, mivel úgy próbál sakkozni, hogy ne okozzon kárt az általa megkedvelt lázadóknak és családjának sem, csakhogy a szemben álló csoportok erősebbek az egyénnél. Nem lehet túl sokáig húzni a “hintapolitikát”, az esetleges lebukás és konfrontáció után viszont egész más irányba kellene, hogy menjen a történet, vagy véget kell, hogy érjen a széria, máskülönben irreális, illogikus és hatásvadász fordulatokba fullad, mint az Aranyéletet. Továbbá nem mehetünk el amellett, hogy a jól kidolgozott Gerit leszámítva Szentgyörgyi Bálinték jellemzően típusfigurákkal operáltak: nemcsak nyugati, hanem például a Megáll az időhöz hasonló magyar filmekből ismerős típusfigurákkal. Ugyan szerencsére a főbb karaktereket az epizód prológusaiban igyekeznek elmélyíteni a háttérsztorijuk, így valódi motivációik bemutatásával, ám sokuk esetében ez még ilyen módon sem árnyalja kellőképp a jellemeket. A tartótisztnek például hiába tárul fel a családi élete, hiába látjuk, hogy neki is vannak még kegyetlenebb felettesei és egy még náluk is keményebb, lázadó kamaszlánya (Szőke Abigél), eddig összeségében klasszikus arrogáns és szadista gonosztevő, akit amúgy az Aranyélet főhősét alakító Thuróczy Szabolcs ezúttal is kiválóan megformál.

A sorból pedig kifejezetten kilóg a Patkós Márton által amúgy remekül eljátszott Száva, azaz anakronisztikus, inkább mai lázadó-szervezkedő ellenzéki figura, akinek ideológiai fejtegetései ráadásul didaktikusak, karaktere pedig kifejezetten ellenszenves, ahogy Katát kivéve csoporttársainak nagy része is az. Emiatt akár félre is mehet a sorozat üzenete, hiszen jelen állás szerint a köpönyegforgatók, a besúgó Geri és seftelős szobatársa, Máté az azonosulásra alkalmas karakterek, míg az állambiztonság és az ellenzék egyaránt nagyjából fanatikus és agresszív őrültek gyülekezete, akikkel nem szívesen vállalnánk közösséget pusztán A besúgót nézve. Van még persze három rész és talán második évad is, amelyekben sokkal markánsabban árnyalhatják a karaktereket, és remélhetőleg a női főszereplők is nagyobb súlyt kapnak (erre megvan az esély az ötödik epizód alapján), mert eddig inkább a háttérbe szorultak.

 Publikálva 2022. március 29.

A besúgó 1. évada április 1-jén debütál az HBO Max kínálatában dupla epizóddal, ezt követően heti bontásban, péntekenként érkeznek az új részek, majd május 1-től az HBO műsorán is láthatjuk a sorozatot. Kritikánk az első 5 epizód alapján készült. Az IGN Hungaryn megjelent valamennyi kritikát kritikaösszesítőnkre kattintva böngészhetitek. Minden idei bemutatót megtalálhattok a rendszeresen frissülő filmkalendáriumunkban.

Pozitívum

  • Kiváló rendezés, zenék és jól összerakott sztori
  • Remek színészgárda
  • Zsánersorozat, mégis sokat mond a közelmúltunkról

Negatívum

  • Sok a típusfigura, akik közül néhány nem illik a korszakba
  • Elkerülhetetlen leegyszerűsítés, potenciális buktatók az alapkoncepcióban

Végszó

A besúgót nem véletlenül mutatják be Magyarországon kívül még több mint hatvan országban: az első öt része alapján valóban nemzetközi színvonalú, több zsánert remekül vegyítő, felnőtté válásról is szóló történelmi thrillersorozat. A rendezés és a zenék színvonala elsőrangú, a fiatal és idősebb, jól ismert színészek egyaránt remekelnek, valamint a forgatókönyv is minőségi, ha jellemzően amerikai és magyar típusfigurákkal dolgozik is, illetve egyes karakterek még nem tudtak kellőképp kibontakozni. Természetesen nem képes olyan mélységben és hitelesen értekezni a mai napig inkább nosztalgiával szemlélt Kádár-rendszer másik, riasztó arcáról, mint például a tavaly bemutatott, cseppet sem közönségbarát Eltörölni Frankot, ám még így is kiválóan ragadja meg az államszocializmus ügynökkérdésének súlyos morális és emberi problémáinak a lényegét. Csak remélni merjük, hogy a továbbiakban jól veszi majd azokat az akadályokat, amelyeken nagy elődje, az Aranyélet a harmadik évadában elbukott.