Fontos, hogy Oroszországnak is elfogadható feltételekkel érjen véget a háború

Posted by
 Danube Institute

Az amerikai védelmi miniszter helyettese, Lloyd Austin múlt héten Kijevben úgy fogalmazott, hogy a Nyugat célja az ukrajnai háborúval „Oroszország meggyengítése”. A Foreign Policy szakértői figyelmeztetnek, hogy Moszkvának elsősorban olyan feltételeket kell kínálni, amelyek meggyőzik, hogy megéri a nemzetközi közösségbe visszatérnie, s feladnia agresszív céljait.
Egy atomhatalmat nem érdemes sarokba szorítani – fogalmazott Emma Ashford, az Atlantic Council kutatója a Foreign Policy hasábjain szervezett vitában. A szakértő nem arra célzott, hogy a Nyugatnak szabad folyást kellene engednie az orosz érdekeknek, hanem hogy nem szabad az ukrajnai háborúban olyan negatív célokat megfogalmazni, amelyek Oroszország megkárosításáról szólnak, hiszen ez diplomáciailag káros lehet. Természetesen Ukrajna területi szuverenitásának visszaállítása és a háború moszkvai nyereségek nélküli lezárása már alapvetően meggyengíti majd Oroszországot, hiszen ebben az esetben nagyhatalmi ambícióiról bebizonyosodik, hogy azokat még közvetlen környezetében sem képes eredményesen érvényesíteni. Nem érdemes azonban úgy fogalmazni, hogy ez mindenképpen Oroszország kárára megy, így sarokba szorítva az eurázsiai nagyhatalmat. Emma Ashford szerint a Krímet például nem is kell visszakövetelni a béke során.

Miközben az Ukrajna területéről való kivonulás és a területén kreált két – vagy nemsokára már három? – „köztársaság” feladása nagy veszteség lenne Oroszország számára, ezt enyhítené a Krím feletti ellenőrzés nemzetközi elismerése.

Emma Ashford beszélgetőtársa, Matthew Kroening szerint Oroszországot nem szabad ilyen mértékben tárgyalópartnernek tekinteni. Szerinte Ukrajnát bátorítani kell a teljes 2014 előtti területe, így a Krím visszaszerzésére is. Az oroszokat középtávon sem szabad visszaengedni a nemzetközi közösségbe, szerinte a Nyugatnak ugyanannyira ki kell zárni Oroszországot, mint Iránt, és természetesen meg kell oldania a leválást az orosz energiaexportról. Finnország és Svédország belépése szerinte megerősíti majd a NATO-t, „NATO-tóvá” téve a Balti-tengert, és világos üzenetet küldve: a katonai agresszió csak rontja egy adott állam nemzetközi helyzetét, hiszen Finnország belépésével több száz kilométer új közös határa lenne a szövetségnek és Oroszországnak. Más szakértők is megerősítették, hogy Finnország védelmi kapacitásai nagyon komolyak, jelentősen kiegészíthetik a NATO erőit. Emma Ashford arra figyelmeztetett, hogy a skandináv államok belépésével a NATO-nak nemcsak új lehetőségei, de új kötelezettségei is keletkeznének, amelyek csak még jobban megterhelnék az Egyesült Államokat. Szerinte világos követelményeket kell a finnekkel és a svédekkel szemben támasztani, hogy milyen katonai képességeket hoznak a szövetségbe, mivel járulnak hozzá a közös védelemhez.

Egyértelmű, hogy az ukrajnai háború nagy lehetőség a Nyugat számára, hogy megerősítse nemzetközi pozícióit, de fontos, hogy ez ne az ellenfél megalázását és fenyegetettsége növelését jelentse. Ha Oroszország stratégiai vereségéről is lesz szó az ukrajnai háború végén – kisebb vagy nagyobb mértékben – fontos, hogy a rendezés inkább hasonlítson a második világháború végén a Nyugat részéről a németeknek biztosított nagylelkű feltételekhez. Ha a weimari köztársaság káoszát és megalázottságát, majd Hitler felemelkedését elhozó versaillesi békéhez mérhető feltételeket kínál a Nyugat az oroszoknak, akkor Moszkva vagy egy későbbi időpontban folytatja a küzdelmet, vagy be sem fejezi, akármennyire sarokba is szorítják. Ennek pedig beláthatatlan következményei lehetnek.

Szemlézte: Farkas Dániel