A magyarországi áldemokrácia-kísérlet halála

Posted by

Dr. K. Radvanyi Miklós
A Frontiers of Freedom ( a Szabadság Határai) vezető alelnöke. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem doktora. Tanít a washingtoni Johns Hopkins Egyetem nemzetközi közpolitikai mesterszakán, valamint a washingtoni George Washington Egyetem összehasonlító jog és amerikai gyakorlat mesterszakán és  a kongresszus tagjainak ad tanácsot külpolitikai kérdésekben.

The Death of Hungary’s Contrived Democracy Experiment

A magyarországi áldemokrácia-kísérlet halála

Magyarország kilencedik legbizarrabb és legigazságtalanabb országos választására 2022. április 3-án került sor.  Az elsőt 1990-ben az előző rezsim útitársainak egy csoportja nyerte meg, akik szinte semmit sem tudtak az ország irányításáról.  Az ebből fakadó kollektív csalódás 1994-ben visszahozta az 1980-as évek reformkommunistáit.  1998-ban az Orbán Viktor vezette Fiatal Demokraták (magyar rövidítéssel: FIDESZ), koalíciós kormányt alakítottak a Kisgazdapárttal.  2002-ben az alkalmatlanságtól és korrupciótól hemzsegő kormányt a politikailag még mindig szalonképes reformkommunisták és az önhitt neoliberális titánok zabolátlan együttese alkotta koalíció ünnepélytelenül kirúgta a hatalomból.  Ez a valószínűtlen koalíció további nyolc sikertelen évet élt túl, amelybe beletartozott a 2008-2009-es világgazdasági válság is.  2010-ben a Fiatal Demokraták a szavazatok 54%-ával visszatértek a hatalomba.  Azóta az elpusztíthatatlan Orbán Viktor vezetésével a nem is annyira Fiatalok és végképp nem Demokraták még háromszor megismételték ugyanezt a tettet: 2014-ben, 2018-ban és nemrég, 2022-ben.

Függetlenül Orbán Viktor és pártja győzelmétől, a magyarországi helyzet összességében egyértelműen ijesztő maradt.  Az Európai Unió jelentős pénzügyi támogatása ellenére az ígért előrelépés a demokrácia és a nemzeti vagyon igazságosabb elosztása felé nem valósult meg.  Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt Magyarország egy ellenszenvesen fejlődő alkotmányos rendszerből kíméletlen bűnözői szindikátussá változott.  Gazdaságilag a magyarok közel 50%-a még mindig nem engedheti meg magának az alapvető forrásokat.  Ezzel szemben az alkotmányosan korlátlan és politikailag elszámoltathatatlan Orbán-kormányok ellopták és elsikkasztották az ország gazdasági vagyonának nagy részét.  Így Magyarország ismét elvesztett egy újabb évtizedet az Európai Unió fejlett tagállamaihoz való politikai és gazdasági közeledésben.
Ami ennél is fontosabb, hogy Magyarország Orbán Viktor “illiberális demokráciájával” még hátrább is lépett.  Bár soha nem definiálta ezt egyértelműen, a magyarországi élet megmutatta, hogy ez a fajta gazember-rezsim nem jelent számára mást, mint abszolút hatalmat – amit a féktelen korrupció, valamint a tágabb családja és legközelebbi munkatársai számára biztosított feltétel nélküli büntetlenség még aljasabbá tesz.  Más szóval, az “illiberális demokrácia” homlokzata mögött ott rejtőzik a valódi Magyarország, ahol az évszázados feudális rend mentalitása kaotikus összevisszaságban keveredik egy jól szervezett bűnszövetkezet undorító valóságával.  Elsősorban Orbán “illiberális demokráciáját” kell átnevezni zsigeri gonoszságú “kleptokráciává”.  Kétségtelen, hogy rendkívül romboló hatású egy valóban szabad társadalom számára.  Sőt, az ő kleptokrata “Illiberális Demokráciája” a valódi demokrácia és a gazdasági jólét esküdt ellensége, mert ez a magyar zsarnok számára a mitikus “Amalthea szarva” és a kimeríthetetlen gazdagság valódi bőségszaru.
A választások előtti külföldi és hazai elemzések tele voltak téves véleményekkel a jelenlegi magyarországi helyzetről.  Az Amerikai Egyesült Államokban vezető médiaszemélyiségek dicsérték Orbán Viktort és a magyarországi általános állapotokat.  Különösen Tucker Carlson, a Fox News Channel és Rod Dreher, a The American Conservative munkatársai jeleskedtek az Orbán-párti propaganda könyörtelen terjesztésében, felháborítóan koholt tudósításokkal az utóbbi “illiberális demokrácia” áldásairól, hamisan egyenlővé téve azt a valódi demokratikus konzervativizmussal. Nem meglepő, hogy képtelenek voltak megmagyarázni azt az egyedülállóan magyar jelenséget, hogy a többség furcsa módon ismételten aláveti magát egy olyan politikai hatalomnak, amely nemcsak politikai rabszolgaságban, de mélyszegénységben is tartja őket.  Aki azonban valóban meg akarja érteni a magyarok tényleges helyzetét, mentalitását és életét, annak érdemes tanulmányoznia Patty Hearst 1974-es különös viszonyát a Szimbionéz Felszabadítási Hadsereggel.

Amint arról a média és Hollywood kimerítően beszámolt, 1974. február 4-én elrabolták William Randolph Hearst amerikai médiamágnás unokáját.  A 19 éves Patty Hearst átesett az agymosáson és bántalmazáson , majd csatlakozott a csoporthoz, amely több fegyveres rablást követett el.  Hogy kényszerítés áldozata vagymG is  bűnöző volt-e, a büntetőperben nem derült ki.  Ami azonban ennél is fontosabb, az elképesztő lelkiállapotának tagadhatatlan ténye, nevezetesen, hogy egyszerre volt  áldozat és alávetettségében átvert munkatárs.  Személyes tragédiája pedig egyenesen a jó és a rossz közötti küzdelem volt.

Hasonlóképpen, a magyarok és a szomszédos országokban élő etnikai rokonaik többsége az 1920-as trianoni békeszerződés ártatlan áldozatának tekinti magát, amely megtizedelte a történelmi Magyarország területét és lakosságát egyaránt.  Előre láthatóan nagy jelentőséget tulajdonítanak a jó és a rossz logikájának egymás között és a térségbeli szomszédaikkal kapcsolatban.  Így egy nemzet Magyarország mai országhatárain belül és kívül, önmaga ellen is megosztottá vált.  Gyűlölet, féltékenység és elkeseredés kerítette hatalmába a magyar nemzettudatot.  A gonosz “illiberális demokráciával” való együttműködés minden magyar számára élet-halál kényszerhelyzetet jelentett.

Mégis, egyetlen ország, egyetlen intézmény és egyetlen ideológia sem tud normálisan fejlődni úgy, hogy állandóan a saját nyomorúságát hangsúlyozza.  Az irreális és téves történelmi narratívákba vetett hit sem nyújthat az embereknek valódi ismereteket önmagukról és a külső környezetről.  A politikai szféra ezen instabilitása megakadályozta egy új politika és talán egy új felfogás, valamint a magyarság új szellemiségének kialakulását.

Mindezek miatt Orbán Viktor gyűlöletkeltő félelemkeltése és megosztó retorikája számára személyes győzelemként, Magyarország számára azonban tragikus vereségként értékelhető.  Alkotmányos szempontból az új/öreg Orbán-kormány képtelen lesz változtatni korrupt működésén.  Érthető, hogy ez az állapot nem tarthat sokáig.  Magyarország ragaszkodva önpusztító bel- és külpolitikájához, nem fog lemondani ambivalenciájáról, és így az Európai Unió abszurd módon elmaradott tagja marad, ahol a jogállamiságot mindig a dzsungel törvénye fogja felülírni.  Egy néhai barátom, Gereben István értékes szavaival élve:  “Magyarország reménytelenül elveszett ügy, és belátható időn belül az is marad a régóta szenvedő polgárai, az Európai Unió és a világ többi része számára”.

Címkép: Marabu