A háború szomorúsága

Posted by
Gaál Péter
“Az ember Föld és Ég iránti kötelessége, hogy éljen, nem pedig az, hogy feláldozza az életét.” Tökéletesen banálisnak hangzik, talán egy kicsit dagályosnak is. Egy Bao Ninh nevű vietnámi írótól származik, az 1990-ben írt “A háború szomorúsága” című könyvéből. Ez az egyedüli, amit eddig tőle magyarra lefordítottak, ezt is némi – pontosan harminc éves – késéssel. Hazájában tizenhat éven keresztül volt tiltólistán, az író ma sem a hatalom kedvence, és ezzel még igen finom voltam. Itthoni boltban sem találtam, meg kellett rendelni. Körülbelül fél évet vártam rá.
Bao Ninh tizenhét éves korától részt vett a vietnámi háborúban, mint ÉSZAKI katona. Erről a témáról még a mai Vietnámból is olyasmit lehetne várni, mint a Nagy Honvédő Háborúról szóló szovjet regények voltak (tisztelet a kevés kivételnek, ha voltak egyáltalán, a Lovashadsereg egy emberöltővel elébbi), de Ninh nem ilyet írt.
Nagyon nem ilyet.
Nincs benne sem hazafias pátosz, egyáltalán, semmi “hazafias”, D. Dóra sem ebből fog idézni a pulpituson, ha idéz bármiből is, a bedarálás már inkább sanszos volna, amennyiben ismerné, amit biztosra veszek, hogy nem. A szerző sem emlékeztet arra a képre, ami egy vietnámiról a magyarokban él, pláne, ha ez a kép a gombamód szaporodó vietnámi vendéglők személyzetéből indul ki, akik nagyobbrészt úgy vietnámiak, ahogy én spanyol vagyok. A koreai vendéglők is kezdenek felfutni, de lehetnének laosziak is, kambodzsaiak is, talán azokra is rákerül a sor, ha a többiből túl sok van.
Én népem barátságos, otthonom kellemes hely, hogy szegény néhai Halász Petárt (Pétert, de így nevezték) idézzem A kínai-ból. Kevéssel a halála előtt színpadon megrendezte és eljátszotta saját temetését, láttam is, aztán, hogy a másik valóságban is olyan volt-e, azt már nem tudom.
Valószínűleg nem volt olyan, mert két ugyanolyan dolog ugyanaz a dolog.
Csíkszemű-csíkszemű, az európainak mindegy. Fekete férfi diszkrét., sárga férfi leleményes.
Ninh maga egyébként engem Jimmy Hendrixre emlékeztet (meg merem kockáztatni, hogy vannak egyéb rokon vonások is köztük), oké, Ho apó is inkább emlékeztetett egy kínai riksakulira, mint Észak-Vietnám mindenható urára, majd apoteózisa után kommunista szentjére, olyasmire, mint a Szovjetunióban Lenin volt, vagy Kínában mindmáig Mao, nem kommunista kivitelben Törökországban Kemal pasa. Túlfutottak ezek a dolgok az ideológián: végtére a mai embernek is kellenek szentek, ha ő maga, mint FOGYASZTÓ a sertéshez áll is közelebb. De Jimmy meghalt, a hetvenéves Ninh pedig még él. Ötszázan vonultak be hatvankilencben az egységéhez, ebből túlelélte a háborút tíz, a tízből rövid úton megőrült vagy öngyilkos lett kilenc, maradt az író, talán azért, mert író.