Támadás a székház ellen

Posted by

Részlet Illés György: Nincs harmadik út című új regényéből

 

Ilyen előzmények után érkezett el az első politikai erőpróba, a budapesti helyhatósági választás, 1945. október 7-én. A Kisgazdapárt abszolút többséget kapott. Mindannyian örömmámorban úsztak, durrogtak a pezsgőspalackok. Ünnepelték a győzelmüket. Aztán mindenki elégedetten, de holtfáradtan hazatért, kivéve Lalit és munkatársait, akiket a kényszerűség bent tartott a székházban. Persze ők is aludni tértek.

A választáson csatát veszített munkáspártok nem ünnepeltek velük. Ellenkezőleg! A vereséget erőfitogtatással kívánták ellensúlyozni. Lali nem vette komolyan az első hírhozót. Talán vissza is feküdt volna folytatni a győzelemtől édes álmot, ha be nem ront a következő hírnök.

Tudod mi történt a városban? ‒ kérdezte.

Izgatottsága és feldúltsága egyből kijózanította Lalit. Riasztó aggodalom nyilalt belé.

Honnan tudnám? Beszélj már! ‒ ripakodott rá ingerülten.

Mindenütt tömeggyűlések. A Ferenciek terén egyenesen arra biztatják a szónokok a sokadalmat, hogy tanítsák móresre, a munkásököl megismerésére a kisgazdapárti népárulókat.

Amikor a harmadik értesülés már a feléjük áramló, dühödt tömeg közeledéséről szólt, Lali nem tétovázott tovább.

Bezárni a fő- és mellékkapukat! Fegyvereket szétosztani!

Ő maga és munkatársai példás gyorsasággal cselekedtek. Néhány perccel később a mellékkapukat eltorlaszolták, és mindkét helyen két-két fegyverest hagytak. A főkaput tartották az esetleges támadás célpontjának. Arra számítottak, hogy az ellenfelek ezzel az akcióval propaganda- vagy külpolitikai sikereket szeretnének elérni. Ezért ezt a pontot tekintették a védelem bázisának.

Az épületben a bejárattal szemben két ölelő karhoz hasonló, félköríves lépcső vezet az emeletre, középen, a félemelet magasságában ‒ az akkori sárga teremnél ‒ pihenő van. A pihenőn a főbejárattal szemben állították fel az egyik villámgéppuskát, az emeleten, következő védelmi vonalként a másodikat. A legjobbnak vélt felállásban várakoztak a géppisztolyos és karabélyos védők.

A Kisgazdapárt székháza készen állt arra, hogy fegyverrel fogadja az erőszakkal behatolókat.

Azok pedig jöttek. Kiáltozásuk, szavalókórusuk egyre közelebbről és egyre dühödtebben hallatszott.

Lali tisztában volt azzal, hogy képesek a székház megvédésére. Az épület oltalmazta őket és jelentős tűzerejük volt. De számolnia kellett azzal is. hogy tragédia következhet be, emberek eshetnek áldozatul a politikai szenvedélynek.

Valamit tenni kellett. Kapcsolatba léphetnek Rákosiékkal, vagy rendőri karhatalommal kellene feloszlatni a tömeget, esetleg a szovjet hatóságok intézkedését kérni! Mindegy, hogy mit, de cselekedni kell, elhárítani a vérfürdőt, amely elkerülhetetlennek látszott.

Lali állt a telefon mellett és kereste Nagy Ferencet, Varga Bélát, Kovács Bélát a lakásukon. Ők voltak arra illetékesek, hogy ilyen szinten, azonnal tárgyaljanak. De micsoda véletlen?! Egyiket sem találta otthon. Tildy Zoltán a minden fontos döntéskor menetrendszerűen bekövetkező betegségével bajlódott.

A tömeg közben ordítozva a vastag tölgyfa kaput döngette, és elözönlötte a szűk Semmelweis utcát. A hangulat viharos volt, a támadás minden percben megkezdődhetett.

Egyetlen férfi akadt az intézkedésre jogosultak között, aki le sem tagadta magát, s tenni is mert és akart: Jékely László pártigazgató, a későbbi államminiszter, a kabinetiroda főnöke. Groteszk fintoraként a történelemnek ‒ és talán intő figyelmeztetésként is ‒, a korábbi kuplerájos több bátorságot és nagyobb fokú felelősségérzetet tanúsított a párt egész vezérkaránál.

Lali nem tudta, hogyan érte el, de perceken belül odaérkezett Péter Gábor, a politikai rendőrség főnöke és Szviridov altábornagy, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökhelyettese. A tömeg, amely mit sem sejtett a veszélyről, azonnal fegyelmezetten visszahúzódott, s hátrahagyott a székház kapujában egy fémdobozt.

Partizángyutacs ‒ mondta a szovjet altábornagy, aki szakavatott kézzel leszerelte a robbanószerkezetet.

Többé ez nem fog megismétlődni‒ ígérte Péter Gábor.

Jékely, amikor belépett a székházba, szó nélkül tudomásul vette a látványt. Feljött az emeletre, ott megölelte Lalit és csak ennyit mondott:

Azt hiszem fiúk, folytathatjátok a pihenést. Lalikám! Neked sem ártana egy kis alvás.

Címkép: A korábbi Kaszinó, a Kisgazdapárt székháza a felszabadulás után