Se apám, se anyám

Posted by
Vámos Miklós
>Immár 35 éve nincsen anyám. (Mellesleg sem apám, de az meg ötvenkét éve.) Édesanyám alig kísért túl az emberélet útjának felén, a dantei értelemben.
A fotó a Balatonban készült. Hét vagy nyolc lehettem. Már túlestünk 1956-on, és pillanatnyilag úgy nézett ki, hogy talán rendben lesznek a dolgaink. De persze mégsem. Mit mondjak, mit kívánjak anyák napján? Minden anyának és apának azt, hogy maradjanak tovább a gyerekeikkel, mint ameddig s ahogyan a mi családunkban sikerült ez a mutatvány.
Anyám, szegény, tizennégy éves koromtól mániás depressziós volt, apám pedig a háborúban szerzett szívbajjal küzdött. Apámról tudtam, hogy jó fej, bár csak ritkán állt szóba velem. Az Anya csak egy van megírásakor értettem meg, hogy voltaképp anyám is jó fej volt, a maga módján. De addigra már régen eltemettük. Én rossz fej lehettem, ha ezt akkor nem vettem észre. Anya, apa, akárhol vagytok, gondolok rátok, és igyekszem nevetni, sírás helyett. Na jó, legalább mosolyra húzni a szám. Sziasztok.