Virágvasárnaptól Nagypéntekig…(képes beszéd)

Posted by

Kuthi  Csaba
>„Mutato nomine de te fabula narratur.” (Horatius)
Ugyanazon Város, ugyanaz Ország, ugyanoly emberek. Ujjongtanak, örvendtenek, mikor megérkeze. Mindenfelé hozsánna zengeze. A Városba érvén pálmalombok lengtenek, köntösök, szőnyegek terülének le ott, ahová lépe. Érthető ez, hisz amit taníta, mindenkinek tetszésére volt. Nagyon egyszerű beszéd, nem kelle hozzá sok ész, hogy megértse, ki szavait befogadá: „Szeretni kell az Embert, az ellenséget is!”
Az is kellemes volt a fülnek és a szemnek, hogy szavaival is ostorozá a pénzváltókat, publikánusokat, vámszedőket, uzsorásokat és a szellemi kucsébereket, kik szép szavakkal hamisságot terjesztének. Terjesztvén a ködöt, a setétséget, mi könnyedén rátelepend a lelkekre és agyakra, elbódítván, megszédítvén sokakat.
Az aranyos köntösű, felcziczomázott főpapoknak persze mindez nagyon nem volt ínyére. Nem csoda. Félték nagyon hivatalukat, kiváltságikat, jövedelmüket, vagyonukat.
Összesúgának, kimódolván mindazt, mi kellete ahhoz, hogy megállítsák, megkaparintsák, elfoghassák és elveszejtsék. Segíték őket jól tartott, kihízlalt farízeusok, rókalelkű szaddúczeusok, sőt kígyónyelvű hazzánok is – Gamálielek, Kenéniások, Schammaik és Roboámok – forgatván fejükben vékányi sanda fortélyt és tervet. Ilyenkor karvalyképük tüzele, hiénatekintetük égett. Kémet, hitszegőt, árulót találni pedig sohsem volt nehéz. Mindig ’volt az a pénz’. S lőn!

Érezvén a növekvő veszélyt, a főpapok akczióba lépének.
A spin-doctorok és éczeszgéberek megannyi gonosz tervet koholának, amiket aztán a papok ágensei terítének szerteszét a Városban és az Országban. A legkisebb falu legutolsó viskójába is eljuta a híre annak a sok szörnyűségnek, ami akkor történne, ha eljönne az Ő országa. Hírül adák, hogy a Sátánnal czimborálva ártatlan kisdedeket áldozna fel rút vágyai oltárán és háborúba sodorná békés országát, megfosztván a családokat utolsó vagyonuktól is, sőt fölfalná elleneit, mint Saturnus.
Furcsa az emberi természet. A jóra sokkal kevésbé fogékony, mint a rosszra.
Így aztán – nem meglepő módon – az emberek a legnagyobb szörnyűségeknek adának hitelt a legkészségesebben. Meg is lőn az eredménye.
Azok a köpönyegek, mik elébben lábai elé terülének, most megfordúlván más oldalukat mutaták. Utolsó napján már kórusban zengett a – Cruczifigatur!

Elbukásának órájában a sziklák nem repedezének, kárpit nem hasada és a világosság sem sötétüle el a Földön. A pórnép tovább söprögette az útszélek árkait, utána legurítottak egy sört és elégedetten böfögve meredtek a képernyőre. A „nyomoru föld” pedig zavartalanul forog tovább „keserű levében”.

Címmkép: Golgota Kisgyőr