Posted by Fábián András
>Előre is elnézést kérek kevésbé rugalmatlan gondolkodású polgártársaimtól, akik e sorokat olvasván legszívesebben nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel illetnék szerény személyemet. Ne fáradjanak a „ne adjon ötleteket” kommentrészleg sem! Ez az írás ugyanis a fantázia játéka csupán. Másrészt – tapasztalataim szerint – ma már akárki akármit írhat, semmiféle felelőssége nincsen. Azok ugyanis akiknek szánja, nem olvasnak efféle véleménycikkeket. Nem érdekli őket a nép ajkáról számolatlanul előtörő, különböző, általában egymásnak is ellentmondó „sületlenség”. Különösen, ha az nem személy szerint őt, a megcélzott politikust, az ambiciózus politika-formálót célozza. Dicsérőleg persze. Kritikai észrevételekkel ne is terheljék őket. Nos, emiatt tőlem senkinek sem kell tartania.
Engem a kritika helyett pillanatnyilag jobban érdekel a mai magyar ellenzék jövőképe. Van-e neki egyáltalán? Ha nincs, miért nincs? Ha van, mennyire közelít a realitáshoz? Van-e benne politikai éleslátás, finesz, ravaszság, innováció? Szeretném remélni, hogy van. Annak is örülnék, ha azt bölcsen és következetesen végig is vinnék. Szeretnék ehhez egy lehetséges utat, az Orbán-rendszer teljes bukásához (és Orbán Viktor végleges eltávolításához) vezető lehetséges forgatókönyvet felvázolni. Fentemlített Orbán-rendszerről mára – többek között Bayer Zsolt szíves közreműködésének is hála – kiderült, hogy semmi köze a nemzeti együttműködéshez. Egy szűk, lopásra, korrupcióra, zsarolásra és a közvélemény totális félrevezetésére (lásd még: hazugság!) szakosodott csoport diktatúrájáról beszélünk. Ez mára már közhely. A NER azonban most akarata ellenére harapófogóba került.
Erre a választási győzelemre ugyanis nem volt felkészülve. Orbán április 3-án vesztésre játszott, de pechjére – nyert. Pedig már okosan kiszervezte a csókosoknak és cimbiknek a nemzeti vagyon döntő részét. Előrelátóan felépítette a Fidesz háttérhatalmát. Orbán az általa megalapozott válsághelyzettel megbirkózni nem képes ellenzék végleges elpusztítására és nem a tovább-kormányzásra készült. Pechjére azonban túlbuzgó híveinek segedelmével túlnyerte magát. Most aztán nyakig ül a slamasztikában.
Békésen támogatja a NATO politikáját a háborús inzékedéseiben (erről a hívek alig tudnak). Totálisan eladósította az országot (erről is csak sejtések vannak). Ráadásul mintha az ellenzéket nem is igazán érdekelte volna a hatalom átvétele. Utóbbival kapcsolatban az ellenzék legtöbb bölcs vezetője hallgat, a kevésbé bölcsek egymást okolják. Előbbieket a stratégiai nyugalom jellemzi. Mi több, bejelentették, hogy ők már az EU-választásokra gyúrnak. Addigra érik ugyanis meg a maga teljességében az a válság, amely jó eséllyel prognosztizálható, és amely Orbán bukására mutat.
Többen megdöbbentek ezen a programon, amikor elhangzott rá néhány utalás. És mi lesz az önkormányzati választásokkal?! – kiáltottak fel döbbenten. Milyen önkormányzatokkal? – teszi fel az ember a kérdést. Amelyeket az előző ciklusban már totálisan kivéreztettek? Amelyeket Lázár lazán megzsarolhat, hogy nem lesz pénz, ha nem oszlatja fel magát az az ellenzéki közgyűlés, amelyik nem zavarja el az ellenzéki polgármestert? (Mártély!) Önkormányzat, amely nem önkormányozhat, hanem a kormány kiszolgáltatott rabszolgája? Ezeket az önkormányzatokat kellene megnyerni? Olyan falvakban, nagyközségekben, városokban és megyékben, amelyek lényegében mind a kedves vezetőre szavaztak?! Ugyan kérem! Kész öngyilkosság.
Képzeljük el, amint mondjuk az ország felében ellenzéki önkormányzatok alakulnak, amelyek – mint Budapest – csak fél évre vagy csak egy hónapra tudnak majd költségvetést tervezni, mert a mérhetetlen állami elvonások még a napi működést sem teszik lehetővé. Az önkormányzati alkalmazottak elmennek, vagy fellázadnak. Pénz nincs, nem is lesz. Hát nem egyszerűbb ezt az egész szoarét a kormány nyakába borítani? De. Hadd érezze Orbán a törődést. Hogy akkor majd megszüntetik az önkormányzatokat és maradnak a kormányhivatalok, mint prefektúrák? Az lesz ám megint csak igazi csemege az EU jogállamiságot vizsgáló bizottsága számára!
Aki pedig valóban azt hiszi, hogy érdemi kérdés lehet az, hogy beül-e az ellenzék a parlamentbe, annak a következők végiggondolását javaslom. Orbán, mint ismeretes, december 21-én 2022. június 1-jéig, a koronavírus-járvány miatt, meghosszabbította veszélyhelyzetet. Még meg sem alakult az „új” kormány, már előre beharangozták, hogy az alkotmánymódosítással a törvénybe bekerül a „háborús helyzet” is, mint vészhelyzeti vészhelyzet. G. Gergely szerint ez akár évekig is rendeleti kormányzást jelent. Vagyis a Parlament, mint olyan, az érdektelen külső szemlélő szerepébe kényszerül. Tessék mondani! Tényleg nem mindegy, hogy ki ül a Parlamentben?!
Mindezzel a néhány gondolattal arra akartam felhívni a figyelmet, hogy az orbáni egypártrendszer diktatúrája mára kiépült és sikeresen bebetonozta magát. Ámde nem biztos, hogy ennek valóban annyira örülne. Annak ellenére is igaz ez, hogy folytonos siker-propagandával igyekszik elterelni a figyelmet a kormányzati csődtömegről.
Már kezdenek néhányan kibeszélni a kórusból (Csányi, az OTP és a magyar agrárium vezető embere, Hernádi, a MOL vezére stb.). A tőke érzi a szorítást és igyekszik menekülni. A politika meg nem engedi. Csányi a tömeges hitel-bedőlésektől fél, Hernádi meg a közgyűléstől. A közgyűlés meg a profit és az osztalék csökkenését vizionálhatja.
Arról a jelen helyzetben még csak álmodozni sem lehet, hogy majd az EU, vagy a németek, vagy … (szabadon választott) majd egy jelentős tőkeinjekcióval kirángat minket is a gödörből, mint anno a görögöket. A kölcsönös lengyel politikai támogatás lehetősége is köddé foszlott. Nem fog működni az ijesztő, függetlenségünket fenyegető „külföldi beavatkozás” hagymázas víziója sem. Pláne, hogy LePen asszony épp mostanában kezdi meg az Orbántól kapott kampánykölcsön törlesztését Mészáros és Szíjj László bankjának.
A Janez Janša projekt is csúfosan bebukott… Mindeközben a lakosság gyomra görcsbe rándul a közért kasszájához araszolgatva: vajon elég lesz-e a pénzecske arra a pár falatra a kosárkában?! Kuncog a krajcár: ezért dolgoztál, nem épp semmiért. A nyugdíjasok kapnak megint némi baksist. Aztán majd megint. Aztán majd megint?
Nos? Ezért kellett volna ezt a választást megnyerni?
Tudom, hogy cseppet sem szimpatikus, pláne nem vonzó a felvázolt szcenárió. Emlékezzünk azonban, hogy 1990-ben, Chilében, a Pinochet-rezsimet az asszonyok tömegtüntetése buktatta meg. Csörögtek a kavicsok az üres fazekakban, zörögtek az összevert fedők. A katonai diktatúra meg megbukott. A bölcs, az istenadta nép döntött egy hatalmi gőgre alapozott rendszer felett.
Mi is inkább készüljünk stratégiai nyugalommal az Európai Parlamenti választásokra. A többit majd elintézi Orbán és az őt megválasztó nép….
Címkép: Chile. 1990. Lábasos tüntetés