Itt vagyunk Tom Clancy “Krízisében”, de nem egészen

Posted by

Arató András
>Aki szereti a politikai thriller műfaját, annak Clancy évtizedek óta a kedvencei közé tartozik. Számomra a regényei eredetileg valahol Fleming James Bondjai „mellett, kicsit felett” voltak (noha a 007-est könyv alakban sosem fogyasztottam). Izgalmas történet, világháborús válság, a végén sikerül úrrá lenni felette, a jó csak legyőzi a rosszat. Clancy történeteiben több a létező személyekhez nagyon hasonlító szereplő, mint Flemingéiben és Jack Ryannek sem elég egy egyszerű nyakkendő igazítás a továbblépéshez. De jó ideig ezeket a sztorikat éppúgy meg nem történhetőnek gondoltam, mint Flemingéit. Izgalmas meséknek.

2001 nyarán került a kezembe Clancynek az a regénye, amelyiknek az elején Ryan az USA alelnöke, ám kamikaze pilóták utasszállító gépeket vezetnek washingtoni középületekbe, az elnök meghal, a főszereplő lép a helyébe. Kissé megmosolyogtam a fantázia szárnyalását – na, ez azért túlzás, gondoltam ekkor, noha a történet izgalmasan volt megírva. Aztán szeptember 11-én sok millió olvasóval együtt az én arcomra is ráfagyott a mosoly.
A minap a Krízis című 2013-ban posztumusz megjelent Clancy kötet került a kezembe. Ebben Vologyin orosz elnök, miután egy csirájában elfojtott, sikertelen Észtország elleni támadásban kudarcot vallott, Ukrajna megtámadására készül. Az elnök egykori KGB ügynökként szerzett vagyont és csinált karriert. Az FSZB a világhatalmi törekvéseihez használt egyik legfontosabb eszköz, ügynökei fizikailag és kibernetikailag is jelen vannak szinte mindenhol. Vologyin ambíciói egyszerűek, visszaállítani a Szovjetunióhoz hasonló birodalmat. Ha e könyvet a megjelenése idején olvasom, csak a 2001-es tapasztalatok miatt nem tekintem fantazmagóriának. Legfeljebb Vologyinnak, mint a megtestesült gonosznak a bemutatását gondoltam volna kissé túlzásnak. És most jönnék rá, egyáltalán nem volt az.
Noha még alig vagyok túl a könyv felén, attól tartok, hogy a magyar szálat Clancy nem említi, mert még az ő fantáziája sem terjedt odáig, hogy előre lássa, 1956 és a „ruszkik haza” országában, a „tovariscsi, konyec” plakát népszerűsége után három évtizeddel nagy többséggel nyeri a választásokat az a párt, amelyik az orosz agresszióhoz megértéssel viszonyul. Pedig a regény szövedékébe beleillene például Turbán Győző figurája. És Clancy talán azt is megsúghatta volna az érdeklődő utókornak, honnan is ered ez az erőteljes orosz kötődés…