Ott voltam az OTP Agrárgálán és gondolkodtam

Posted by
Raskó György
>Tegnap OTP Agrárgála volt a Millenárison, ahol a magyar agrárium legjobbjai jöttek össze díjátadásra és eszmecserére. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéről, jövőbeni kilátásairól tartott megnyitó beszédében nagyon reálisan és szókimondóan vázolta a problémákat. Ajánlásokat is tett a kormány felé, például azt, hogy próbáljon mielőbb megegyezni Brüsszellel, hogy hozzáférhető és lehívható legyen a két évvel ezelőtt Magyarországnak a pandémia veszteségek okán felajánlott támogatás és hitelkeret. Az Orbán kormány ezt akkor visszautasította az ismert okok miatt (jogállamiság kérdése), de a költségvetés mai helyzetében a recesszió elkerülése céljából egyszerűen nélkülözhetetlenek a magyar gazdaságnak ezek a pénzügyi források – mondta az elnök.
A következő beszédet Nagy István miniszter tartotta, melyben elismerte, hogy a magyar agrárium komoly kihívások előtt áll, és észnél kell lenni a termelőknek, hogy átvészeljék az előttünk álló nehéz időszakot. A miniszter úr vázolta, hogy az új uniós költségvetésből 2023-2027 között több, mint 5 ezer milliárd forint támogatás érkezik, és indul a kormány vidékfejlesztési programja is, ami korszakalkotó modernizációt hoz a magyar falvakban.
A díjátadások után laza kötetlen beszélgetésre volt lehetőség, közben Zorán és együttese szórakoztatta a résztvevőket. Sok régi ismerőssel találkoztam, többek között egy volt téeszelnökkel, aki a több ezer szövetkezeti vezetővel együtt Göncz Árpád köztársasági elnök jelenlétében hangosan kifütyült, hogy ne tarthassam meg üdvözlő beszédemet 1995 január 15.-én a MOSZ kongresszusán. Akkor elkötelezett szocialista volt, megszerezte a téeszt magának és családjának, így ma már mint földesúr élvezi nyugdíjas éveit, s büszkén meséli, hogy fiai viszik tovább a gazdaságot.
Nem állta meg, hogy ne kérdezzen rá, miért vállaltam MZP- mellett tanácsadást agrárügyekben. Nem értelek. Te egy igazi konzervatív keresztény vagy, ismerem a családodat régről. Miért támogattad a kommunistákat? Elmagyaráztam neki a szokásos érvekkel, most nem részletezem. Szóba került, hogy mi lenne, ha kilépnénk az EU-ból, vagy netán kivágnának minket. Mondja, hogy ez lenne a helyes és más sorolja is, hogy miért: Brüsszel tele van liberális migráns simogatókkal, a buzikat támogatják, nem a rendes családokat, azt sem tudják, hogy férfiak, vagy nők, és ezeket akarják ránk erőszakolni, stb. Mondom, ez azért nem általános csak egy hangos kisebbség erősködik, ennél lényegesebb, hogy az elmúlt 18 évben eszméletlen pénzekkel segítették a magyar gazdaság, benne a mezőgazdaság megújulását, technikai szintjének világszínvonalra emelését. S a te családot sem járt rosszul, ismerve a vállalkozásodat, a belépés óta legalább másfél milliárd Ft-nak megfelelő uniós támogatásban részesültetek. Vedd már figyelembe, hogy az EU finanszíroz bennünket, évente sok ezer milliárddal, ami a kilépéssel rögtön ugrik, például a földalapú támogatásotok is. Mire a válasz: Dehogy is, mi finanszírozzuk Brüsszelt milliárdokkal, ők csak visszacsöpögtetnek valamit – csattan fel gazda ismerősöm. Meg különben is kiraboltak bennünket a multik, ez a pénz jár nekünk vissza…. Nézek meglepetten, tényleg így gondoljátok? Jó ötlet lenne a kilépés? Mire a körben állók mindegyike(!) bólogat: Igen, jobb lenne, ha kilépnénk, minél előbb.
Hazafelé menet azon morfondíroztam hogyan változhatott ennyire irracionálissá a gondolkodás? Még hozzáértő, sikeres vállalkozók is, akik milliárdos nagyságrendű uniós támogatásban részesültek, láthatóan meggazdagodtak, nyugati szintű jólétben élnek, elfogadnák a kilépést, sőt akár támogatnák is, ha Orbán erre kérné őket. Nem értem.