Ujhelyi megújítja-e az MSZP-t?

Posted by
 Zöldi László

> „A héten megújul az MSZP.” E mondattal kezdődik egy cikk a szocialista párt honlapján. A ’megújul’ ugyebár azt jelenti, hogy valami magától lesz más, jobb, érdekesebb. Szocialista politikusok eddig 63-szor használták az önfelmentésre alkalmas igei állítmányt. 15-en inkább a ’megújít’ kifejezést vállalták. Közéjük tartozik Ujhelyi István is, aki a szocialista pártparlament, a választmány ülésén elmondta, majd tegnap a fészbukos üzenőfalán a nyilvánosság elé is tárta a megújítási programját. Szerinte a szegfű elhervadt, az MSZP mint brand pedig elavult. (Részletek a bejegyzésem utáni összeállításban.) Úgy jelentkezett be a párttisztségtől visszavonuló Tóth Bertalan társelnöki helyére, hogy megszüntetné a Magyar Szocialista Pártot, és Esély névvel építene föl egy szociáldemokratát. Elképzelését azóta többen kifogásolták, nem is minden ok nélkül.

Az Esély ugyanis két dolgot jelenthet. Az egyik az, hogy esélyt ad pártjának az újrakezdéshez, ez azonban a közvéleményt hidegen hagyja, mert belterjes ügy. A másik meg az, hogy az MSZP utódpártja esély lehetne az ország számára a kilábaláshoz, ami az április 3-i választás után derülátó elképzelés. Akik ennél mélyebbre hatoltak az értelmezésben, a legkézenfekvőbb megoldásnak tartották, hogy a régi-új szervezetet Magyar Szociáldemokrata Pártnak kéne nevezni. Óvatosabban fogalmaznék. A csakugyan kézenfekvő megoldást ama jogi helyzet teheti lehetetlenné, hogy van már egy szocdem párt, csak éppen szunnyadozik.

A 47 éves politikus a hazai nyilvánosság fórumain megpróbálja eljátszani, hogy ő az Európai Parlament egyik legbefolyásosabb képviselője. Ha behívják egy stúdióba, mindig elmeséli, hogy ennek vagy annak az élére állt, és a többi képviselő hallgat is rá. Nincs lehetőségem tanulmányozni a kinti tevékenységét, de kíváncsi volnék, milyen nyelveken teremt olyan kapcsolatokat, amelyek révén alapjában befolyásolhatja az Európai Unió sorsát. De tételezzük fel, hogy egy kéthónapos tisztújítási folyamat végén megválasztják a bázisdemokráciára építendő Esély társelnökévé.

Csakhogy a kvalitásaitól függetlenül Brüsszelből aligha lehet megreformálni egy dögrováson lévő szervezetet. Ehhez a hét összes napján itthon kéne pártot építenie. Vajon feladná-e a magyar országgyűlési jövedelemnél háromszor több uniós pénzzel járó egzisztenciáját? S akadna-e olyan párttársa, aki hajlandó volna a havi másfél millió forinttal kecsegtető mandátumát átadni neki?

 

Tíz Ujhelyi-mondat az MSZP-ről

 

Nincs kicsi MSZP a nagyban. (Új Néplap, 2002. június 5.)

Ha így folytatjuk, lassan nem lesz szocialista párt, amit újjáépíthetünk. (Népszava, 2009. június 20.)

A szocialista párt elveszítette a mozgalmi létét. (ATV, 2014. június 18.)

Meghaladott minket az idő. (Népszava, 2014. július 12.)

A szocialista pártot megpróbáljuk olyanná változtatni, hogy mágnessé válhasson. (Hír TV, 2018. május 7.)

Egy csapat a mozgalmon belül egymás közti hatalmi játszmák nélkül, csatárláncba állva lebontja a romokat, és a Horn-i cölöpökre új baloldalt épít. (Facebook.com, 2018. június 10.)

Erősödik a párt, végre érdemi hálózatépítés folyik. (Válaszonline.hu, 2019. január 9.)

/”A választási vereség után miért nem mondott le az elnökség?”/ Nálunk egy tisztújítási folyamat kéthónapnyi torzsalkodás. (ATV, 2019. május 27.)

Az MSZP innovációja az előválasztás. (ATV, 2021. május 13.)

Az MSZP brandja avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott. (Facebook.com, 2022. április 24.)

 

Tíz mondat a szegfűről

 

Az MSZP születésekor eldöntötték, hogy a párt jelképe a vörös szegfű. A mákvirágot meghagyták másnak. (Árkus József újságíró, Népszabadság, 1990. január 6.)

1994-ben a szegfűre minden bejött. (Szolnoki Andrea SZDSZ-politikus, HVG, 1996. július 20.)

A madarakat a szegfűvel nem téveszti össze senki. (Bauer Tamás SZDSZ-politikus, Heves Megyei Hírlap, 1999. november 6.)

Egy ilyen radikális átalakuláshoz nevet és szimbólumot is kell váltani. Szerintem nyugodtan lehetne Magyar Szociáldemokrata Párt, a szegfűből pedig lehetne rózsa. (Károlyi Attila szocialista politikus, Zalai Hírlap, 2010. július 14.)

Kaktuszra vagy csalánra kellene cserélni a szocialisták szegfűjét. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, ATV, 2011. december 8.)

Marad a piros, marad a szegfű, marad a párt neve. (Mesterházy Attila szocialista pártelnök, MSZP.hu, 2012. december 15.)

A szocialistáknak már elegük van abból, hogy sokadszorra a szárszói kertbe kiültetett vörös szegfűk legyenek. (Kiszelly Zoltán politológus, Magyar Hírlap, 2014. április 19.)

A piros szegfű lehet, hogy kicsit halovány és vízre vágyik, de létező brand, ezt kell most erősíteni. (Molnár Gyula szocialista pártelnök, Origo.hu, 2016. július 1.)

Ugyan mi lehetne az utódpárt méltó végzete, mint szegfűvé zsugorodni Orbán Viktor gomblyukában? (Puzsér Róbert publicista, Hír TV, 2018. június 3.)

Elhervadt a szegfű. (Ujhelyi István szocialista politikus, Facebook.com, 2022. április 24.)