Ujhelyi Esélye kiütheti az MSZP-t

Posted by
Kabai Domokos Lajos
>A csak a kampánytechnikák bűvöletében élő politikusok végül alul maradnak a hatalomért folyó küzdelemben.

Az MSZP immár „elhervadt szegfű” – értékelte a választmány április 23-i ülése számára Ujhelyi István, a párt európai parlamenti képviselője. Mindjárt javaslatot is tett az új névre: »Legyen az új közösségünk neve „Esély”, amely kis, hálózatba kapcsolódó helyi közösségein keresztül nemcsak viszi, de hozza is az üzeneteket és a politikai elvárásokat«.

 

Ha így, hát így! Azért én amondó vagyok: a névválasztásban megtestesülő szemléletből csupán annyi következik, hogy új szintre léphet az eddigi köldöknézés. Olvasatom szerint az fejeződik ki benne, hogy elsősorban önmaguknak teremtenének további esélyt a megélhetési politikusok, s csak másodsorban foglalkoztatja őket a tömegek helyzete. Utóbbit illetően még az is nagy kérdés, hogy átszivárog-e a választók közegébe ezzel a névvel a másodlagos üzenet.

Ami ennél is árulkodóbb – a kifejezés értéksemleges. Főleg, ha arra gondol az ember, hogy a jelenlegi betűszó a Magyar Szocialista Párt nevet takarja. Vagyis magyart és szocialistát. Ujhelyi mindkettőt kiiktatná a régi-új formáció megnevezéséből, miközben egyébként azt állítja, hogy szociáldemokrata pártot szeretne szervezni, amelynek őszi tisztújítására már be is jelentkezett. A társelnöki posztot vállalná el Tóth Bertalan helyett, aki a hétvégén jelentette be, hogy távozik tisztségéből. Az ötletgazda Ujhelyi indoklása:

„El kell fogadnunk, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott.” 

Több mint beszédes a marketinges szóhasználat. Azt a következtetést erősíti meg, amit az április 3-ai, magyarországi parlamenti választásokkal kapcsolatos tizenegy újságírói és szakértői elemzés tanulmányozása után vontam le: az értékelők alig lépnek túl a választási technikai-taktikai kérdéseken; az eleve szembe ötlő jelenségekkel foglalkoznak, olykor persze logikusan, és feltárva ezt-azt a pártok játszmáinak mechanizmusairól.

Ám szinte mindenki foglya annak a szemléletmódnak, ami kimondva-kimondatlanul kampánytechnikai kérdésként tekint a választási feladatokra. Azt sugallják, hogy megfelelő üzenetekkel ide-oda mozgathatók emberek csoportjai anélkül, hogy számolni kellene konkrét élethelyzeteikkel, nézeteikkel, netán nem csak ígérgetni ezt, hanem a gyakorlatban is érdemi párbeszédet folytatni velük, bevonni őket a társadalmi cselekvésbe. Minek is? Hiszen bizonyítottnak látják: úgy lehet és kell eladni az embereknek egyik vagy másik pártot, miként bármely más fogyasztási cikket. Ma ezt, holnap azt, ma az egyiket, holnap a másikat ugyanannak. Miként a Nagy Attila Tibor által a Magyar Hang szavazás utáni számában közzétett ajánlásában olvasható:

,,A Fidesz leváltásához (…) egy nagy, erős ellenzéki párt létrehozására van szükség, amely lefedi az ellenzéki szavazók nagy részét. (…) az eddigieknél jóval nagyobb fegyelmezettségre, versenyképes szervezeti felépítésre (…) a jelenleginél több pénzre (…) és végül egy olyan miniszterelnök-jelöltre van szükség, aki nem beszél össze-vissza, jól kommunikál, integratív politikus”.

A recept tehát egyszerű: valakik a háttérből kasztingoltatják, kiválasztják az alkalmas jelöltet, biztosítják számára a feltételeket, s ennyi. Hogy valaki eleve elszántan bejelentkezne a hatalom megszerzésére, elméletben is felkészülne rá, pártot gründolna, majd megküzdene érte, akár az életét is feltéve rá? Ugyan! Ez már nem a XIX., hanem a XXI. század!

Meglehetősen általános az a felfogás, hogy a televízió, majd az internet térhódítása óta a választókkal egyre kevésbé kell pártokba szervezett keretek közötti tartós kapcsolatokat kiépíteni, velük a társadalmi folyamatok összefüggéseit boncolgatni, őket politikailag képezni, általában véve is művelni, nekik jövőképet felvázolni és az azt valóra váltó, számon kérhető programot kidolgozni, átbeszélni, valóra váltani, mint a szocialista–szociáldemokrata évszázadban.

Egyébként tudjuk, mikor következett be a fordulat. John Kennedy és stábja dolgozta ki a választók meggyőzésének tévés fogásait. Ahogy az amerikai sajtó krónikása, David Halberstam írta Kennedyről: „spontánnak látszott anélkül, hogy spontán lett volna”. A közte és republikánus ellenfele Richard Nixon közötti, nevezetes, 1960-as amerikai televíziós elnökjelölti vitában a legenda szerint a CBS tévétársaságnak a vezérlőben figyelő emberei már néhány perc múlva látták,

milyen megnyerő hatást a vált ki a még csak ki sem sminkelt, egyébként a sokkal szakszerűbb Nixonnal szemben a napbarnított, életteli Kennedy, aki aztán a választást is megnyerte.

Anélkül, hogy taglalnám a tévének, majd először Barack Obama kampányában az internetnek, a választók manipulálásában játszott szerepét, s a folyamat fordulatait, hadd említsek egy friss példát a szemléletmód-változásra. Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az április 24-én tartott, Emmanuel Macron győzelmével végződött szavazást elemezve jelentette ki a Klubrádióban: „A politika igazságos műfaj. Ha valaki nagyon jó kampányt csinál, másvalaki pedig rosszat, akkor ez tükröződik majd a választási eredményben.”

Nyilván ennél valamivel bonyolultabb a mechanizmus, de az egyébként rendkívül felkészült elemző felfogása jól tükrözi azt a hozzáállást, ami felváltotta a klasszikus, a tömegekkel az érdemi kérdéseket „megtárgyaló”, s a választókat ezen keresztül mozgósító politizálást. Mára a szavazók csupán valamilyen tudományosan meghatározott jegyekkel felruházott kategóriába soroltatnak, akikről a kampányguruk felmérésekkel derítik ki, milyen vágyaik vannak, s hogy e vágyakat miként kellene átformálni annak érdekében, hogy a megrendelő, jelesül a (választási) politikai párt, illetve a politikus egyfajta portékaként adhassa el magát a bizonyos értelemben zombivá tett tömegnek.

Ennek folytán a játszmák tétje a fennálló rendszer szempontjából sohasem lényegi, jóllehet a bennük anyagilag érdekelt minden szereplő – köztük a politikusok, a média, az elemzők – folytonos feszültségben tartják az embereket. Azt az érzetet keltik bennük, mintha élet-halál kérdése lenne, kire is voksolnak. Pedig ez a legritkább esetben van így. A nagytőkének, amely a cechet állja, lényegében mindegy, hogy

milyen értékrendű politikai körökkel biztosítható a kizsákmányoláson (mi máson?) alapuló profitszerzés egészen addig, amíg az államosítás nem válik alapkérdéssé.

Olyannyira így van ez, hogy a tőkés körök a legvéresebb diktatúrákkal, a fasisztákkal, a nácikkal is szövetkeztek és szövetkeznek, sőt ezek hatalomra segítését kifejezetten elvárják a szolgálatukban lévő államtól, ha adott helyzetben csak ily módon biztosítható a haszonszerzés. És megfordítva: minden olyan próbálkozás ellen tűzzel-vassal küzdöttek és küzdenek, amelyek a tömegek felől és érdekében szerveződő, a kapitalista társaságok túlhatalmát erősen korlátozó vagy azt kiiktató állam valahol a Glóbuszon gyökeret kezd ereszteni.

Göran Therborn svéd szociológus, jelenleg a Cambridge-i Egyetem professzora, az egyik legismertebb, legtöbbet idézett marxista orientációjú kortárs társadalom-teoretikus – Szigeti Péter az Eszmélet 132. számának 25. oldalán megjelent interpretációjában – úgy fogalmaz erről, hogy a liberális demokráciák kizárják a rendszer transzformációját. Ugyanis olyan intézményeket építettek ki és működtetnek (kétkamarás parlamentek, alkotmánybíróságok), ahol a nem tulajdonos osztályok választójogi-parlamenti részvétele ellenére sem lehet számukra jelentős eredményeket elérni. Karrierpolitikusok hivatalos politikai tanácsadóikkal és kommunikációs szakembereikkel szigetelik el az embereket érdemi igényeik, szükségleteik kifejezésétől.

„A választási eredmények egyre inkább az erre specializált cégeknek és azok szakértőinek szűk köre által fabrikált, manipulatív marketingtől és álhírektől függenek”.

Innen nézve érthetjük meg, miért jelentek meg az április 3-ai magyarországi parlamenti választások után a 850 ezer szavazót elveszített ellenzék teljesítményével kapcsolatban nagyrészt csupán a felszínt érintő értékelések, amelyekben még a legmesszebbre az ilyen megközelítések mentek: Az ellenzéki oldalon hiányzott a jelenvaló és a történelmi összefüggésekbe helyezett országismeret. Kevés szó volt arról, milyen Magyarországot szeretnének a Fidesz által képviselt helyére állítani.” (Csizmadia Ervin)

A legtöbben megmaradtak a marketingmódszerek helytelen alkalmazásának ostorozásánál: „Egyszerűen nem a tényeken, nem a valóságon alapultak azok az ideák, felmérések, modellek – például a lakosság különféle elméleti törzsekbe sorolása, a reálisabb közvélemény-kutatási adatok következetes tagadásra –, amelyekben az Egységben Magyarországért bázisán hittek. (György Zsombor) „A kínkeservesen nyomorult, de legalább a Fideszhez foghatóan romlott és képmutató ellenzék politikája mindig és csakis a 24.hu, a HVG.hu, a 444.hu meg a Telex.hu olvasóinak készül, akiknek csak az számít, ki kiáltja hangosabban, hogy lopnak, ki ígér még több év börtönt Orbánnak és bandájának. (Puzsér Róbert)

S persze támadták, illetve megvédték annak az elgondolásnak az ésszerűségét, illetve képtelenségét, ha „egy baloldali közösség jobboldali jelöltet választ”. (György Zsombor kontra Hamburger Béla, miként az a Magyar Hang április 15-21. számában olvasható, ahonnan a többi, a cikkem e részében idézett részlet is származik. És természetesen, nem minden ok nélkül, előjött a szokásos gyurcsányozás a „felszántottuk Magyarországot” handabandázással szemben Prukner Gábor állítása, miszerint 12 éve polgármester, de a faluban azóta „ellenzéki politikus nem járt. Nemcsak hogy a polgármester irodájában, hanem még a saját választóival sem találkozott egyetlen jelölt sem. Pedig Kaposmérő az egyik legnagyobb falu a megyében”.

Pápay György így összegezte mindezt: ,,hosszú távú stratégiai céllá emeltek egy puszta választási taktikát, súlyos hibát követtek el: ezzel ugyanis teljesen kilúgozták az ellenzéki politikát. Egyrészt a pártvezetők a konszenzus képesség érdekében egyre inkább karakter nélkülivé tették pártjaikat és tartalom nélkülivé azok politikáját.” Nagy Bandó András ugyanezt még nyersebben vágta oda: ,,Ismét kimondhatjuk: megélhetési projekt lett a hazáért és a változásért álom.”

Nyilván nem véletlen, hogy a jobbára csak kifogásokat kereső, a kudarcot másokra áthárító politikusok megnyilatkozásai között csupán egyetlen olyan értékelésre bukkantam, amelynek szerzője bizonyos értelemben persze maga kívülálló, minthogy személyében nem volt közvetlenül érdekelt, Budapest VIII., sok szociális problémával küszködő kerületének ellenzéki polgármestere, Pikó Andráséra. Ő, aki naponta érzi, mit jelent kormányzati hátszél nélkül dolgozni, s az ellenzéki pártok súlyos vereségével elszálltak azzal kapcsolatos reményei, hogy némileg könnyebb lesz a helyzete. Azt írta a Mérce.hu által április 20-án közölt cikkében:

„Szociológiai felmérések szerint a magyar társadalom több mint 60%-nak nincs egy hónapos túlélésre elegendő tartaléka. Őket nem politikai eszközökkel, hanem társadalmi munkával (értsd a társadalom tömegeinek körében folytatott munkával – KDL) és az élethelyzetükre szabott adekvát ajánlattal és tevékenységgel lehet csak megszólítani. Nem négyévente egyszer, hanem a négy év minden napján.

Ajaj! Ez már ingoványos talaj! A problémákra alulról, a vesztesek felől figyelmeztető vészkiáltás. Vagyis nem a parlamenti ülésrend, hanem értékrend alapú baloldali megközelítés. Az az epikuroszi tétel jelenik meg benne – Pedig hol volt még akkor Marx, meg Lenin? –, amit a magyarországi rendszerváltozás utáni társadalmi viszonyok egyre nyomasztóbban példáznak: „a vagyon, ha nem szabunk korlátokat neki, csak nagy szegénységet hoz”. Még szerencse, hogy Ujhelyi úrtól már tudjuk, mit kell tenni: elég csak egy „Esély” nevű „új közösséget” létrehozni a Magyar Szocialista Párt helyett, és akkor… És akkor talán elvtársaival együtt remélheti, hogy ők továbbra is jól fizetett, felelősséggel nem járó állásokban élvezik az életet a magyar vagy az európai parlamentben. Azért a helyében, a helyükben nem innék előre a medve bőrére. Ha csak Orbán Viktor Fideszének sorozatos győzelmeire gondolok, nekem például olybá tűnik fel, hogy a csak a kampánytechnikák bűvöletében élő politikusok végül alul maradnak a hatalomért folyó küzdelemben.

Bekiáltás blog

%d bloggers like this: