Ki szégyellje magát?

Posted by

Fábián András
>Most, hogy LePen és Janša már a múlté (LePen utoljára indult elnökválasztáson, Janša meg vélhetőleg
rövidesen megízleli a rabság keserű kenyerét) azt írja az egyik ismerősöm, hogy szégyelli magát. Örül
ugyan a francia és szlovén haladó erők győzelmének, de az ő diadaluk csak még kontrasztosabbá teszi
számára, számunkra a Fidesz magyarországi tarolását.
Mondom ezt annak ellenére, hogy Orbán a győzelmével együtt egyáltalán nincs irigylésre méltó
helyzetben. Az előzményekből nagyon úgy tűnik, hogy ő maga számított legkevésbé erre a
győzelemre. Az Orbán által az ellenzék számára nagy műgonddal lerakott aknamező most az ő lába
alatt készül felrobbanni. Nem elég, hogy győzött, ráadásul Európában gyakorlatilag elvesztette azokat
a szövetségeseit, akik kormányon voltak vagy lehettek volna. Akik ugyanis megmaradtak a
hatalomban, azok az ukrajnai háborúval kapcsolatos szégyenletes magyar magatartás miatt nyíltan és
egyértelműen elhatárolódtak a magyar politikai „elittől”.
A lengyelekkel ugyan maradt még némi érdekközösség. A jogállamisági mechanizmus és a 7. cikkely
miatti eljárás rejteget olyan érintkezési pontokat, amelyek egymás felé taszítják a két ország jelenlegi
vezetőit. Hacsak időközben az Unió szabályozási rendszere meg nem változik. Például eszébe
juthatna már valakinek az a kézenfekvő megoldás, hogy az az ország, amely ellen az említett
ügyekben eljárás folyik, nem szavazhatna sem a saját, sem más, hasonló eljárások alatt álló országok
ügyében. Most ugyanis még ez az abszurd és nevetséges helyzet áll fenn: az egyik csirkefogó falazhat
a bíróság előtt a másiknak, így kizárt, hogy bármelyiket szankciókkal sújtsák.
Visszatérve azonban a kiindulási pontra. Kell-e nekünk szégyellnünk magunkat a magyar választási
eredmények miatt? Divatos probléma ez manapság, amely mindig kiegészül a másik markáns
kérdéssel: ki a felelős az ellenzék bukásáért? Mindenkinek megvan a kézenfekvő válasza. Leginkább
azoknak, akik egyrészt elérkezettnek látják az időt, hogy Orbán ellenzékét végképp eltöröljék a föld
felszínéről, valamint azok, akik a saját pártjukban látnak lehetőséget a „bukott” vezetők leváltására.
Persze a megoldás az, hogy majd ők tudják, ha őket választják meg.
Jómagam is többször foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogy mi lehetett a mostani vereség oka. Mára
arra a belátásra jutottam, hogy egyrészt a rosszul felépített stratégia, másrészt a még gyengébb
kommunikáció vezetett végső soron az amúgy is ingatag belső kohézió széteséséhez. Ez azonban még
nem lett volna elég a választói akarat ellenében. Az ellenzék bukását a Fidesz radikális választás-
előkészítő intézkedései alapozták meg. Közpénzen. Ehhez járult még a háborús pszichózis. Ez a kettő
elég volt ahhoz, hogy a Fidesz uralja a kommunikációs teret, nem is beszélve a médiatúlsúlyról, amely
ezt könnyű ujjgyakorlattá tette. Csak egy apró példa: a portfólió.hu gyakorlatilag minden nap
megtárgyalta, hogy a jó kormány visszaadja/visszaadta a 13. havi nyugdíjat. Most az megy, hogy a
brutális áremelkedések következtében hamarosan sor kerül további nyugdíjemelésre. Ez a
kormánysajtóban a napi téma, sőt! – a szakértők eldöntött tényként tárgyalnak egy olyan fikciót,
amelyet eleddig semmiféle kormányzati intézkedés nem alapozott meg. De tudjuk, hogy a reményhal
csak úszik, úszik, úszik.
Néhány dolog egyértelmű és nyilvánvaló. Egyrészt a Fidesz hazugságokkal nyert választást, amelyet
az adófizetők pénzéből finanszírozott. Vagyis ez a győzelem minimum erkölcstelen. Ugyancsak
ténykérdés, hogy mire Orbán eljutott a győzelemig, olyan pénzügyi-gazdasági helyzetbe kormányozta
Magyarországot, amely a háború árnyékában előre vetíti az államcsőd lehetősége. Hiába üzengeti
okos szakértőivel, hogy ő egy remek válságkezelő és természetesen van stratégiája a jelen helyzetre,
ez sem egyéb púdernél és hazugságnál. A kiadások növekszenek, a bevételek pedig rohamosan
csökkennek. Az áremelésekkel és az ezekhez tapadó ÁFA-bevételekkel ezt az adósságállományt
képtelenség kezelni. Az Európai Unió pedig nem fog pénzt adni Orbánnak azért, hogy a tagállamok adófizetőinek pénzén megőrizze a hatalmát, miközben szokása szerint további tőkével hizlalja a
csókosait. Ebbe a helyzetbe jó eséllyel belebukhat. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az az állítás,
miszerint a magyar nem törődik a korrupcióval, alapjaiban téves. Nem törődik vele, mert nem is tud
róla. Nem törődik vele, mert eltitkolják előle.)
Ezért választotta Orbán ismét a rendeleti kormányzást, mint egy olyan lehetőséget, amely nem enged
belelátni a kormány boszorkánykonyhájának moslékos fazekába. Alacsony kockázattal megjósolható
azonban, hogy az ország eladósodása változatlan lendülettel fog folytatódni, miközben a lakosság
életszínvonala brutálisan zuhanni fog.
Ami pedig a szégyent illeti. A Fidesz oktatáspolitikája arra a stratégiára épült fel, hogy a választók
minél butábbak maradjanak, minél kevésbé értsék a körülöttük lévő világot. Mellesleg bizonyos
jelekből úgy tűnik, hogy ez a népbutítás pont a fiatalok körében nem járt az Orbán által elvárt
sikerrel. A fiataloknak nagyon nem tetszik a rendszer. Az idősebbekkel azonban más a helyzet. Sokan
nem értik, miért van akkora szakadék a vidék és a főváros között, holott köztudott, hogy a vidéket
teljesen elzárták a valós információktól, a tényektől. A vidéki nagyvárosokhoz meg hozzácsapták
ezeket az alultájékoztatott falvakat, amelyek népességben számszerűen meghaladták
Hódmezővásárhely, Debrecen, vagy Miskolc lakosságának számát. A sok lúd aztán disznót győzött.
Nem történt volna ez meg azonban, és sokkal látványosabb ellenzéki eredmények is születhettek
volna, ha sok nem-Fidesz-szavazó nem helyezkedik arra a „politikailag érett” álláspontra, hogy erre az
ellenzékre ők nem szavaznak. Bárkire inkább, de „ezekre” nem! Inkább nem szavazok, de „ezekre”
nem! Ezért, azért, amazért. Mert a Jobbik, mert a Gyurcsány, mert MZP, mert az MSZP, mert a DK…
Tapasztalataim szerint ma éppen ők mutogatnak remegő kézzel az ellenzékre, az ellenzéki vezetőkre
és szavazóikra. Ő kiabálnak most a legjobban: „Na! Ugye, hogy igazunk volt? „Ezekkel” nem lehet!”
Én, a barátom és sok más barátom elment erre az ellenzékre szavazni. Ne mi szégyelljük magunkat
Európa és a világ előtt! Nekünk nincs rá okunk.

Címkép: Marabu: Bocsánatkérő levél