A befogadás hete

Posted by

Bolgár György

Azt állította Orbán Viktor (miután a Vatikánban magánkihallgatáson fogadta őt Ferenc pápa), hogy népességarányosan Magyarország fogadta be a legtöbb – 640 ezer – menekültet Ukrajnából.
Ezzel szemben a tény az, hogy Lengyelország abszolút számokban és népességarányosan is jóval több ukrán menekültet fogadott be, mint Magyarország. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának április 20-i adatai szerint a lengyelekhez 2 millió 847 ezer ember menekült, míg hozzánk nem 640, hanem 476 ezer (feltehetően azért, mert a Románián keresztül érkezett ukránok már továbbutazónak számítanak). Ettől függetlenül nemcsak a lengyeleknél, hanem a szlovákoknál is több (lakosságarányosan) az ukrán menekült, mivel északi szomszédunkhoz 346 ezren érkeztek, sőt a 2 és félmilliós Moldova határát is 428 ezer ukrán lépte át. De akármennyien voltak is (mindenképp sokan), nem a befogadás a helyes kifejezés, hanem a belépés, hiszen a menekültek 85 százaléka Magyarországról tovább utazott máshová, és egyelőre 17 ezren kértek menedéket nálunk, miközben Lengyelországban a többségük ott maradt. Ha már a pápánál szerénykedik büszkén a miniszterelnök…
Azt állította Varga Mihály pénzügyminiszter (Facebook oldalán), hogy Magyarország eddig 40 milliárd forintot fordított az ukrán menekültválság kezelésére, de az Európai Unió hozzájárulása a költségeknek csupán a két százalékát fedezi.
Ezzel szemben a tény az, hogy az unió nem előre szokta kifizetni a költségeket, ennek ellenére a napokban az Európai Bizottság úgy döntött, hogy sürgősséggel mintegy 100 milliárd forintot utal Magyarországnak az ukrán menekültek ellátására. Mintha ez több lenne a 40 milliárd két százalékánál.
Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (a kormány üléséről tartott tájékoztatóján), hogy „a szélsőbaltól a szélsőjobbig összefogó” ellenzéki listára kevesebb, mint két millióan szavaztak.
Ezzel szemben a tény az, hogy a közös ellenzéki listán nem volt szélsőbal és szélsőjobb, mivel ők külön indultak. A szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom be is jutott a parlamentbe 332 ezer szavazattal, a szélsőbalos Munkáspárt és az ISZOMM viszont akart, de nem tudott országos listát állítani. Igaz, a Fidesz ezeket a pártokat soha nem nevezi szélsőségesnek: mintha kiesnének a látóteréből, amivel célszerű lenne szemorvoshoz fordulni. Ahogy azt egyébként Orbán Viktor lengyel barátja, Jaroslaw Kaczynski is ajánlotta a közelmúltban.
Azt állította továbbá Gulyás (ugyanott), hogy a baloldal nem demokratákból áll, ugyanis a demokrácia alapja, hogy a választások eredményét mindenki elfogadja.

Ezzel szemben a tény az, hogy a baloldal még ennek a szempontnak az alapján is csupa demokratából áll, hiszen elfogadja a választási eredményt. Csupán a választás körülményeit és tisztességét vitatja, csakúgy, mint a nemzetközi megfigyelők jelentése, amely szerint a választáson nagyon nem voltak egyenlők a feltételek. De hát ezek szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet tagállamai és kormányai sem demokraták. Mi lesz így szegény Fidesszel egyedüli demokrataként?

Népszava