Fikció és valóság

Posted by

Fábián András

>Zelk Zoltán verse:
„A szeretet.
Ha róla szólnak,
ahogy kimondják a nevét,
színültig telik szeretettel,
fénylő mosollyal a beszéd.
Róla szól a munkás a gyárban
és este, otthon a család
elmúlt napot, jövőnket mérni
előveszik egy-egy szavát.
Falvak mélyén, kemencefénynél,
ha ül a szomszéd s szóba kezd:
„Rákosi elvtárs megígérte…”
„Rákosi elvtárs mondta ezt…”
Neve a bizonyság pecsétje
megfontolt okos szavakon,
fölépült már, fölépült várad,
falai ronthatatlan állnak
szívünkben, Bizalom!” (Zelk Zoltán: A nép szívében)

A fenti verset 1952-ben a jónevű költő, a Nyugatos Zelk Zoltán írta, akinek kiemelkedő költészetéről Radnóti Miklós is írt. Rákosi elvtárs 60 születésnapját énekelte meg több másik költőtársával együtt. Olyan nevek szerepelnek a lelkes-alázatos méltatók között, mint Devecseri Gábor, Örkény István, Déry Tibor, Sőtér István vagy Háy Gyula. Nem tudhatni, hogy eme dicshimnusz volt-e a kiváltó ok, de Zelk 1954-ben másodszor is megkapta a Kossuth-díjat, hogy aztán 1956-os forradalmi tetteiért 3 év börtönnel jutalmazzák, amelyből másfél év után szabadult. Akkor már nem volt Rákosi elvtárs alázatos szolgája, hanem az alakuló szocialista társadalom esküdt ellenségének vallotta magát. Ettől kezdve elmondhatjuk, hogy egyre kevésbé érdekelte kortársait, persze lehet, hogy ez csak a rendszer kritikája volt a rendszerkritikus felett.

Ez a történet jutott nekem eszembe, amikor tegnap este részleteket láthattam a televízióban Pozsgai Zsolt „A miniszterelnök és a fiú” című darabjából. A szerzőről elég annyit tudni, már persze azon túl, Orbán alfelét közelről és betéve ismerő illető, hogy eleddig faldöntögető sikerekkel nem nagyon vétette magát észre. Balázs Béla Díjas, Érdemes Művész. Alaposabb vizsgálat bizonyíthatná, hogy lényegében valamennyi díját és elismerését az Orbán kormány működése alatt kibontakozó kulturális forradalom lövészárkaiban végzett áldozatos munkájáért kapta. Legnagyobb sikerét a Megszállottak 2018-ban bemutatott színes magyar játékfilm. A Pozsgai Zsolt által – saját ötletéből – rendezett mű a Reformáció Emlékéve alkalmából készült. A történet Kálvin és Loyolai Ignác „lehetséges, ám meg nem valósult, fiktív” találkozását dolgozza fel, mutatja be. A kereszténység e két nagy alakja – annak ellenére, hogy a tér- és időbeli lehetőségek adottak voltak – sosem találkozott egymással.
„A miniszterelnök és a fiú” is egy ilyen „izgalmas, fiktív” találkozás feldolgozása. Azt nem mondhatjuk, hogy Antall és Orbán nem találkoztak egymással, hiszen sokáig az a hír terjengett, hogy halálos ágyán a nagybeteg miniszterelnök az ifjú Orbánt nevezte meg utódjának. Aztán ezt a legendát, amelyet nyilván az Orbán-hívek terjesztettek, annak rendje és módja szerint meg is cáfolták azok, akik erről többet tudtak. Ezért kellett a darab környezeti elemeit úgy alakítani, hogy az ott elhangzottakat a résztvevőkön kívül senki más ne ismerhesse. Remek hely erre egy félúton elromlott és megrekedt lift fülkéje. Benne a két politikus. Bár a szerző maga is jelzi, hogy ez az egész történet egy fikció, az alkotók szándéka szerint a dráma a fiatalokat szeretné megszólítani, „akik keveset tudnak az akkori bonyodalmakról, a rendszerváltozás ellentmondásairól”.
Antall Józsefet Szabó Sipos Barnabás alakítja, Orbán Viktort pedig (a Party Maffia zenekar énekese) Fecske Dávid. A látott részletek alapján nem éreztem szükségét, hogy azonnal induljak, és jegyet váltsak a legközelebbi időpontra. Őszintén szólva valami egész másra éreztem indíttatást, de aztán sikerült elnyomnom a rám-rámtörő kellemetlen érzést.
Nem tehetek róla, de Antall József soha nem volt számomra egy olyasvalaki, akire azt mondhattam volna, hogy jó politikus. Megintcsak finoman fogalmazok, amikor azt mondom, hogy Orbánnak, aki ma a rendszerváltással azonosítja magát, az elmúlt 32 év alatt sem sikerült bármiféle pozitív érzést megmozdítania bennem. Ez persze őt nem kell, hogy zavarja. Állítólag ő Antalltól kapott hatalom-technikai tanácsokat (már ahogyan az általában lenni szokott – a liftben!). Ezek alapján építette fel mára Európa talán egyetlen neonáci államát. Ez pedig azért abszurd kissé, mert közismert, hogy Dörgicsei és kisjenei ifjabb Antall József Tihamér édesapja, az idősebb Antall, a II. világháború alatt élete kockáztatásával mentette a nácik által üldözött embereket.
Hagyjuk azonban ezeket a történelmi dolgokat, hiszen – mint tudjuk – itt egy fikcióról van szó. A szerző célja, hogy hülyeségekkel tömje tele a tájékozatlan, felnövekvő generáció tagjainak fejét. Újabb érvet szolgáltasson az Orbán-hitűeknek (mert ez már-már egy vallás) a hős forradalmárról és a szerethető vezetőről szóló adomáihoz. Ebből következően nyilván nem a tájékozott és műértő közönség az, aki itt meg lett célozva drámaíróilag és persze államilag. Előre látom már, amint általános- és középiskolások tömegelnek a kötelező színházlátogatásra, tülekednek a bejáratnál államilag finanszírozott ingyenjegyeikkel.
Láttunk már ilyet nem is olyan régen az „Elk*rtuk” című film esetében, amelyet érdekes módon ugyanaz a Kálomista Gábor rendezett, aki ezt a drámát színpadra állító Thália Színház Arizona stúdió-színpadát is igazgatja. Nyilván nem véletlen az egybeesés. Megjegyzem, máris nagyon Kossuth-díj szaga van a dolognak. A személyi kultusz mindig meghálálja művészeinek a kedves vezetővel való törődés apró jeleit.

Címkép: Halász Géza gif