Hírünk a világban

Posted by

Fábián András
>Úgy tűnik, hogy eldőlt: Magyarország a jogállamisági mechanizmus beindítása ellenére 110 milliárd forintnak megfelelő euró támogatást kap arra, hogy ellássa az Ukrajnából érkező menekülteket. Természetesen minden más befogadó ország arányosan hasonló támogatásban részesül.
Szép dolog a segítség és tiszteletre méltó minden polgártársunk, aki ebben részt vesz. Akár adományaikkal, ruhával, pénzzel, élelmiszerrel vagy amit adni tud, akár áldozatos munkájukkal. Szép dolog, hogy az Európai Bizottság félreteszi a jogállamisági mechanizmusból fakadó kötelezettségeit, és csak a háború sújtotta szerencsétlen emberek megsegítésére koncentrál. Ilyen esetekben egy cilinderét emelő, meghajló bácsit szoktak felvillantani, alatta a felirat: Respect.
Csakhogy nem mindenki ennyire segítőkész. A magyar kormány például rögtön ráharapott a lehetőségre és bemondott egy számot. Március 31-én Szíjjártó Péter arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy 540 000 menekült érkezett az országba. Arról persze nagyvonalúan hallgatott, hogy ezek döntő hányada tovább utazik és nem marad az országban. Miképpen arról is, hogy a kormány ezeknek semmiféle szervezett segítséget nem nyújt. A zsúfolt és kizárólag a civilek által támogatott pályaudvari gyűjtőpontokat viszont tüstént felszámolták, ahogy felmerült az EU segély lehetősége. Mára a titoktartásra kötelezett hivatalosságokon kívül senki nem tudhatja, hogy mennyien is vannak a menekültek. Az újonnan érkezőket azon melegében tovább szállítják valahova, nem tudni hova. Az erre a célra kialakított BOK stadionban naponta csak kb. 800 menekült elhelyezésére van lehetőség. Ott eddig mindössze 8-10 ezer rászoruló fordult meg.
Tudjuk, persze, hogy önzetlen és nagylelkű állampolgárok, a végsőkig legatyásított önkormányzatok keményen kiveszik a részüket az otthonaikból elüldözöttek megsegítésében. Ámde a gondos kormány már jóelőre megmondta, hogy csak azok az intézmények és szállásadók számíthatnak bármiféle állami hozzájárulásra, amelyek a menekültügyi terveknek megfelelően, hivatalosan biztosítanak szállást és ellátást a menekülteknek. Aki tehát önként fogadott be bárkit, anyát, gyereket, házinyúllal vagy cicával, az ne is számítson arra, hogy akár egy fillért is láthat az említett 110 milliárdból. A momentán üresen kongó Mészáros és Tiborcz szállodák vesztesége viszont minden bizonnyal csökkenthető lesz ebből a pénzből.
Nem véletlenül hívta fel a Guardian az olvasói figyelmét már március 31-én: „A magyar szélsőjobboldali kormányt azzal vádolják, hogy felduzzasztja az általa befogadott ukrán menekültek számát, miközben európai forrásokat próbál biztosítani jólétük finanszírozására.” A Magyar Helsinki Bizottság ehhez még hozzátette azt is, hogy „a magyar kormány nem tájékoztatta megfelelően a menekülteket jogaikról.” Kovács Zoltán államtitkár viszont elmondta, hogy 6 segélyszervezet számára tervez a kormány pénzügyi támogatást nyújtani. Számunkra, sokat látott és tapasztalt magyar állampolgárok számára nyilvánvaló, hogy ez a kormány finoman szólva is csupán egy jó üzletet lát az EU által juttatandó támogatásban. Kissé durvábban fogalmazva kész arra, hogy amit csak tud, ellopjon belőle.
Ami a támogatandó szervezeteket illeti, látatlanban is állíthatjuk, hogy Iványi Gábor Oltalom Karitatív Egyesülete nincs közöttük. Tudjuk, hogy miért. Az orbáni bosszú, mondhatnánk az orbáni aljasság határtalan („Ha teheted, elpusztítod az ellenségedet!”). Iványi Gáborhoz nem segélyek, hanem NAV-os házkutatók, majd közismerten „tisztakezű” végrehajtók szoktak járni. Az Oltalom azonban a szerény, jóérzésű adományokból erőn felül is segíti a hozzájuk fordulókat. Hogy eközben az államnak nem fizetik be a sarcot, az büntetésért kiált! Az meg az Orbán-kormányt és csatlósait nem rédekli, hogy Iványi Gábor az adó befizetése vagy az emberek éheztetése közül a rászorulók ellátását részesíti előnyben.
Ugyanígy dolgozik az összes civil szervezet is, az állami támogatás legcsekélyebb reménye nélkül.
Van azért jó hír is a napi kormányzati tájékoztatókban. Idén és a következő két évben összesen 7,8 milliárd forintot ad erdélyi katolikus beruházásokra a magyar kormány egy március 16-án megjelent határozat szerint. A kedvezményezettek: a Kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Plébánia, a Gyergyószentmiklósi Szent István Római Katolikus Plébánia, a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet és a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség. Hogy milyen beruházásokról van szó, azt a kormányhatározat nem közli.
Mindeközben Iványi Gábor egyházának a magyar állam évek óta adós a bíróság által is megítélt 12 milliárd forinttal.
Ennyit akartam megjegyezni azzal kapcsolatban, hogy mennyire szívén viseli az Ukrajnából menekültek sorsát a magyar kormány, amely rövidesen 110 milliárd forinttal vastagabban nézhet a szebb jövőbe. Újra lesz tehát forrás a belföldi és a külországi Fideszes érdekeltségek finanszírozására.

Címkép: Békési Joe rajza