Egy pesti színiakadémia súlyos titkai

Posted by
A HVG 360 cikke
>Nyilvános „fenéklöttyedtség-mérésről”, a testsúly miatti folyamatos megalázásról, ennek következményeként anorexiáról és elmaradt menstruációról, kötelező ölbe ülésekről, ágyékhoz szorított térdekről és titkos chatüzenetekről számol be az egyik budapesti színitanoda húsznál is több volt tanulója. A megvádolt tanár és az iskola vezetése mindent tagad. „Az egyik megbeszélésen, amikor az egész csoport szokás szerint a földön ült, ő fölénk magasodva a székén, egyszer csak megszólalt: Emőke, állj fel, és vedd le a nadrágod!
Megfagyott a levegő, és persze én sem akartam ebben részt venni. Veszekedni kezdett velem, hogy mi a francot képzelek, hogy ellenkezni merek, ő a rendező, és ha ő bármit mond, akkor én azonnal húzok a színpad közepére, és megteszem, amit kér, és ha nem csinálom meg, akkor kirúg az iskolából, akkor alkalmatlan vagyok erre a szakmára. Úgyhogy felálltam, letoltam a nadrágomat, és ott álltam mindenki előtt bugyiban. Azt mondta, menjek a színpad közepére, és táncoljak, gyerünk. Úgy húsz ember lehetett a teremben, mindenki némán figyelt. Elkezdtem táncolni, rám szólt, hogy nagyobbakat mozogjak. Nagyobbakat mozogtam, ő meg ült és nézte. Aztán egyszer csak leállított, és mosolyogva azt mondta: »Csak kíváncsi voltam.« Ilyen ember Gyöngyösi Tamás.”
A 21 éves Hunyadi Emőke pár évvel ezelőtti története a Thália Tanodában játszódik, ebben a(z azonos nevű színháztól független,) fizetős, gyerekeket is képző, felnőtteknek pedig Színész II. képesítést adó színházi és táncakadémiában, amelynek több volt diákja is beszélt a hvg.hu-nak azokról a megaláztatásokról, amelyeket elmondásuk szerint éveken keresztül kellett eltűrniük az egyik vezető mozgástanártól, Gyöngyösi Tamás kaszkadőr-rendezőtől, amelyeket az iskola több tanára is segítségnyújtás nélkül végignézett, és amelyek miatt állításuk szerint mind hiába kértek segítséget a tanoda igazgatójától, Seszták Szidónia színésznőtől. Hunyadi Emőke két társával és 14 tanúval nemrég rendőrségi feljelentést tett Gyöngyösi Tamás ellen verbális és tettleges zaklatásra, szexuális visszaélésre és kényszerítésre hivatkozva. A Thália Tanoda 2010 óta működő, (akkori besorolás szerint) OKJ-s képzés fiatal színészeknek, táncosoknak, havi húszezer forint feletti tandíjért a képzés végén a sikeres vizsgázó kap egy, az egyetemi diplománál kevesebbet érő, de szakképesítést adó bizonyítványt; az intézménynek van „gyerekcsoportja” is, ahol kiskorúak tanulják a színészetet vagy mozgásszínházat. Az iskola egyik legnagyobb neve volt Gyöngyösi Tamás: az egykori testneveléstanár életrajza szerint volt a Magyar Kaszkadőr Szövetség szakértője, mozgásrendezőként és kaszkadőrként több filmben és színházi produkcióban is részt vett, köztük Magyarországon forgó hollywoodi produkciókban is. Korábban tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de itteni karrierje már korábban véget ért, ahogy a Gór Nagy Mária Színitanodában is; jelenleg két szakképzésen, a Színház és Film Intézet nevű tanodában és a Pesti Magyar Színiakadémián is tanít. Az iskola vezetősége szerint bár szigorú tanárról van szó, sosem érkeztek rá panaszok, de az ügyet elindító Hunyadi Emőke és huszonhárom másik, a Tanodában pár hónap és 5–6 évet eltöltő egykori diák egyöntetűen azt állítja a hvg.hu-nak, Gyöngyösi óráin rendszeresek voltak a különféle megalázások.
A teljes cikk olvasása előfizetéshez kötött a HVG 360-on