Ingyen tanács Putyinnak: Köss békét, te bolond!

Posted by

 Thomas L. Friedman
New York Times

>Amikor Vlagyimir Putyin belevág B-tervébe – egy hatalmas katonai műveletbe, amellyel megpróbálja megszerezni Kelet-Ukrajna legalább egy kis részét, hogy igazolja elhibázott háborúját -, arra gondoltam: Ki adhatna neki most a legjobb tanácsot? Amerika egyik legkiválóbb stratégia-tanára, John Arquilla mellett döntöttem, aki a közelmúltban vonult nyugdíjba, az amerikai haditengerészet posztgraduális iskolájának elismert professzoraként. Amikor felhívtam Arquillát, és megkérdeztem tőle, mit mondana ma Putyinnak, nem habozott: “Azt mondanám: “Köss békét, te bolond!”.”

Ezt úgy is ismerik, mint a gödrök első szabályát: Ha már benne vagy, ne áss tovább.

Arquilla nem a semmiből szedte ezt a mondatot. Az 1944. június 6-i normandiai D-napi partraszállás után gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a németek nem tudják megállítani a szövetségesek partraszállását. Így miután július 1-jén egy Caen melletti német ellentámadás kudarcot vallott, a front német főparancsnoka, Gerd von Rundstedt tábornagy  Berlinbe telefonált, hogy jelentse a kudarcot a hadsereg vezérkari főnökének, Wilhelm Keitelnek, akimegkérdezte tőle: “Mit tegyünk?”. – amire von Rundstedt azt a híres válaszát adta: “Békét kell kötni, bolondok! Mi mást tehetnénk?”

Másnap von Rundstedtet leváltották- nem másként, mint ahogyan most Putyin is tette, egy új magas rangú tábornokot nevezve ki a háborúja második szakaszának vezetésére, egy olyat, aki féktelen brutalitással segített szétzúzni az ellenzéki mozgalmat Szíriában. (Von Rundstedtet később visszahelyezték.) Ez nem vált be a németeknél, és anélkül, hogy jóslatokba bocsátkozott volna, Arquilla kifejtette, hogy szerinte Putyin hadserege ebben az új fázisban is nagyon kemény ellenállásba ütközhet a kisebb létszámú és alulfegyverzett ukránok részéről.

Érdekes dolgot mondott, ami számomra ebben az ukrán-orosz háborúban újdonság volt: “Sok tekintetben ez a háború a mi korunk spanyol polgárháborúja. Akkor, abban a háborúban sok fegyvert – például a Stuka zuhanóbombázókat és a Panzer tankokat – a németek kipróbáltak, és a szövetségesek is tanultak dolgokat a második világháború előtt. Ugyanez történik Ukrajnában is, amikor a következő generációs hadviselésről van szó”.

Arquilla nemrégiben publikált egy könyvet a következő generációs hadviselésről, “Blitzkrieg: The New Challenge of Cyberwarfare” címmel. (Blitzkrieg: A kiberhadviselés új kihívásai).

“Ebben a könyvben felvázoltam a háború három új szabályát, s ezek mindegyikét, úgy látom, hogy az ukránok alkalmazzák” – magyarázta. “Az első az, hogy a sok és a kicsi legyőzi a nagyot és a nehezet. Az ukránok okos fegyverekkel felfegyverzett osztagszintű egységekkel operálnak, és ezek képesek sokkal nagyobb alakulatokat megzavarni, a lassan mozgókat, a hangos helikoptereket és a hasonlókat. Tehát hiába vannak túlerőben az oroszok, az ukránok sokkal, de sokkal több – általában nyolc és tíz katona közötti – akcióegységgel rendelkeznek”. Arquilla szerint ezek a precíziós irányítású intelligens fegyverekkel, például gyilkos drónokkal, légvédelmi fegyverekkel és könnyű páncéltörő fegyverekkel felfegyverzett kis ukrán egységek “képesek kiiktatni az oroszok sokkal nagyobb és és sokkal erősebben felfegyverzett harckocsizó egységeit”.

Az Ukrajnában játszódó modern hadviselés második szabálya – mondta – “hogy a felderítés mindig jobb, mint a szárny-támadás. Ha előbb megtalálod az ellenséget, akkor ki tudod iktatni. És különösen, ha az ellenség néhány nagy egységből áll, például egy 40 mérföld hosszú, harckocsikból és páncélozott személyszállító járművekből álló konvojból, akkor a kis csapatokkal a pokolba fogod zavarni őket, anélkül, hogy egy azonos méretű erővel kellene őket oldalba támadni”. Megkérdeztem Arquillát, hogy miért olyan jók az ukránok a felderítésben. (Feltételezem, hogy kapnak némi segítséget ehhez a NATO-tól.)

“Az ukránok nagyon jól használják a kis drónokat, különösen a török drónokat, amelyek nagyszerűek” – mondta Arquilla. De az emberi felderítők – az informális ukrán megfigyelő-felderítő testület – azok, akik igazán pusztítják az oroszokat. Az iPhone-nal rendelkező nagymamák a műholdakat is felülmúlhatják.

“Az ukrán felderítő-megfigyelő testületet bábuskák és gyerekek alkotják, és mindenki, akinek  okostelefonja van” – mondta. “És ők közlik, hogy hol vannak az orosz egységek és merre mozognak. Így az ukrán erőknek nagy az előnyük  abban, hogy megtalálják az oroszokat ebben a nagy országban, és ez az okos fegyverekkel felszerelt kis egységeiknek valós idejű, akcióképes hírszerzési információkat ad”.

Arquilla szerint az Ukrajnában zajló újkori hadviselés harmadik szabálya az, hogy “swarming always beats surging“(a” rajzás mindig jobb, mint a nyomulás”). Kifejtette: “A háború már nem csak számok játéka. Nem kell nagy létszám ahhoz, hogy az ellenfelet sok kis intelligens fegyverrel lesöpörjük. Biztos vagyok benne, hogy láttak néhány videót orosz tankokról és hadoszlopokról, amikor hirtelen az egyik tankot elöl, majd egy másikat hátul lövik ki, így az oroszok nem tudnak manőverezni, és aztán egyszerűen egyenként leszedik őket”.

Mivel ez a hadviselés következő fázisa, és az oroszok nem hülyék, a második fázisban biztosan alkalmazkodni fognak ehhez, nem? Az oroszok továbbra is be fognak vetni néhány masszív bombázást – érvelt Arquilla -, és még kevésbé lesznek visszafogottak Kelet-Ukrajnában, mint eddig a nyugati területen. De a romok megnehezítik a hódítást. Emlékezzünk vissza Sztálingrádra. A nácik a második világháborúban a kőkorszakig lebombázták Sztálingrádot, de aztán a romok között kellett megpróbálniuk kis egységekben előrejutni, hogy biztosítsák a várost, de nem sikerült.

Tehát várjuk meg, hogy az oroszok valamit a igazítsanak a taktikájukon. “Az oroszok megmutatták, hogy képesek tanulni és alkalmazkodni” – mondta Arquilla. “A finnek elleni első téli háborúban – 1939 és 1940 között – ugyanez történt az oroszokkal, amikor először szállták meg Finnországot. A finnek szétverték őket, amikor ezt a kiscsapat-taktikát alkalmazták. Az oroszok aztán visszahúzódtak, újraszerveződtek, majd egy kicsit okosabban jöttek vissza, és végül legyőzték az ellenfelet. Úgy tudom, hogy az oroszok valójában több haditengerészeti gyalogsági egységüket aktiválták, amelyek hozzászoktak a kisebb csapatokban való működéshez”. Tehát számítsunk arra, hogy a következő fázis “gyalogságsúlyosabb” és kevésbé “tanksúlyos” lesz.

Ennek ellenére – tette hozzá – az ukránok “még mindig előnyben lehetnek a felderítés kérdésében, és már hozzászoktak ahhoz, hogy nagyon kis egységekben működjenek. Az oroszok sokkal centralizáltabbak. Ez az egyik oka annak, hogy annyi tábornokot megöltek. Az oroszoknak ugyanis taktikai szinten nincsenek olyan embereik, akik felhatalmazással rendelkeznének arra, hogy a tűzharcban gyors döntéseket hozzanak; erre csak a tábornoki rangú tiszteknek van joga, ezért kell a front közelébe jönniük , és olyan döntéseket kell hozniuk, amely az amerikai hadseregben a hadnagyok és őrmesterek rutinszerűen feladata”.

Az ukrajnai konfliktus egyik legérdekesebb aspektusa az, hogy Oroszország nyilvánvalóan nem folytat kiberhadviselést. “Az oroszok valóban alkalmaztak kibertér-alapú támadási eszközöket az ukrán parancsnokság és irányítás megzavarására, de ennek összességében kevés hatása volt, mivel Ukrajna reguláris és milíciai védelmi erőinek működése nagyon decentralizált” – magyarázta Arquilla. Ugyanakkor úgy tűnik, az oroszok nem szívesen indítanak nagy kibertámadást az Egyesült Államok infrastruktúrája és az Ukrajnát segítő többi NATO-ország ellen, attól való félelmükben, hogy ha most tennék ezt, a NATO megismerhetné Oroszország legfejlettebb kibertámadási eszközeit, és védelmet építhetne ki ellenük. Oroszországnak a Nyugat elleni nagy háborúra kell tartogatnia kiberfegyvereit. Tehát – jegyezte meg Arquilla – “lehet, hogy amikor a stratégiai kiberháborúról van szó, akkor annak a kilátása, hogy szembesülni kell a másik oldal kibervédelmével  valójában egyfajta kiberelrettentést eredményezhet”. Ami Oroszország légi fölényét illeti, mondta Arquilla, “már láttuk, hogy a repülőgépeik és helikoptereik mennyire sebezhetőek a Stingerekkel szemben. Ez a háború következő szakaszában sem fog változni”. Összefoglalva, mondta Arquilla, “nem azt mondom, hogy az oroszokat ki fogják űzni Kelet-Ukrajnából. A kérdésre próbálok válaszolni: Miért teljesítettek az ukránok olyan jól? Mégpedig azért, mert alkalmazták a modern hadviselés összes új szabályát”.

És mivel ezt minden bizonnyal folytatni fogják, ez a háború hosszú, szörnyű, egymást pusztító új fordulóját vetíti előre, amelyben valószínűleg egyik fél sem lesz képes kiütéses csapást mérni a másikra. Azután ki tudja? Még mindig remélem, hogy a bolond Putyin végül egy mocskos, arcmentő alkura törekszik, amely magában foglalja az orosz kivonulást, valamiféle független státuszt az oroszbarát keleti régióknak, Donyecknek és Luhanszknak, valamint azt, hogy Ukrajna nem lesz NATO-tag, de Kijevnek zöld utat ad az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz, egy újabb orosz invázió elleni biztonsági garanciákkal együtt. Történjék ez meg hamarosan.

“Minél tovább tartanak a harcok, minél keményebb az ukrán ellenállás, köszönhetően az általuk úttörőnek számító harcmodornak, annál inkább nő az eszkaláció veszélye” – mondta Arquilla. “De Putyin már megfélemlítette az orosz civil társadalmat, hogy behódoljon. És az orosz hadsereg, amely annyira zavarban van a viszonylag gyenge teljesítménye miatt, hogy nem valószínű, hogy ellene fordul. Így valószínűleg úgy gondolja, hogy nincs rajta időbeli nyomás, hogy  de-eszkaláljon.” És így, hölgyeim és uraim, a kis háborúkból nagy háborúk lesznek. “Nemrég olvastam újra Barbara Tuchman ‘The Guns of August’ című könyvét” – arról, hogyan botladoztak bele a nagyhatalmak az első világháborúba – mondta Arquilla. “Ez egy elrettentő történet, amely továbbra is aktuális.”