Ellenzéki minimum

Posted by

Nehéz lesz, mert a kormány ellenérdekelt benne – pontosabban abban érdekelt, hogy Budapest és annak vezetése sikertelen legyen. Lesz majd minden, a pénzek kiszivattyúzásától az önkormányzati jogkörök elvételéig és a közmorált romboló kompromatokig. De tudjuk, hogy így lesz, és fel lehet készülni rá, ha van cél, és van hozzá stratégia. A feltételeket meg kell teremteni. Budapestnek ma nincs saját sajtója (ebből adódóan nincs saját közvéleménye sem); a város atomizált, a kerületek együttműködése esetleges, egyelőre nem látszik az a közös akarat, ami a nagyon egyértelmű kormányzati szándékkal szembeállítható – de meg lehet teremteni.

Ez (lenne) a minimum, de vannak még más minimumok is. Az elmúlt 32 évünk kevés egyértelmű sikere közé tartozik, hogy az ukrajnai orosz agresszió nyomán kialakuló válságot a NATO katonai és az EU gazdasági védőernyője alól figyelhetjük. Nincs hely most kifejteni, hogy mennyire nem problémamentes együttműködés sem az egyik, sem a másik, így hát amellett sem érvelünk részletesen, hogy mennyire nincs jobb sem az egyiknél, sem a másiknál, ha már tartozni kell (márpedig, mint látjuk: kell) valahová. Most azonban az odatartozás elvesztése reális lehetőséggé vált a túlhajtott hintapolitika miatt: a hinta túlságosan kilendült kelet felé, és nem biztos, hogy még mindig benne ülünk majd, amikor a fizikai törvényei szerint visszarendül.

Budapestet meg kell őrizni európai városnak, és el kell érni, hogy az EU- és a NATO-tagságunkat semmilyen kimondott vagy kimondatlan politikai részérdek ne veszélyeztethesse. Ha a 2026-os választásnak úgy megy neki az ország, hogy még belül vagyunk az integrációs védvonalakon, Budapest pedig őrzi az itt élők egyértelmű politikai akaratnyilvánításából adódó önállóságát és szabadságát, akkor az ellenzék már nem létezett hiába. Ezek reális célok, és szükségesek is: nem az ellenzéknek van rájuk szüksége, hanem az országnak. Az elérésük pedig, ha megtörténik, olyan eredmény, amin el lehet kezdeni tovább építkezni.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. április 13-án és az Új Hétben

Címkép: Budapest, Szabadság Vanik Zoltán fotója