Bencsik Gábornak

Posted by
Elek István
Kedves Bencsik Gábor!
Gratulálok a mai érdekes bejegyzésedhez. Azt írod: „Akkor most, a számomra is örvendetes negyedik kétharmad után veszek egy nagy levegőt, és kimondom azt, amit a jobboldalon is mindenki tud: a magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan. Egyszerűen képtelenség, hogy ellenzéki politikusok gyakorlatilag a lábukat nem tehetik be oda, a hírmagyarázók és kommentátorok kizárólag a kormánypártok oldaláról érkeznek, a hírműsorokban hírként olvasnak föl hosszú kormánypárti publicisztikákat, miközben az ellenzéki vélemények legtöbbször a kormánypárti cáfolatokba csomagolva jelennek meg.
Mondom ezt annak ismeretében, hogy 14-én, csütörtökön az M1-en Lánczi Tamás 48 perc című műsorának Márki-Zay Péter lesz a vendége. Az lett volna a helyes, ha a kampányban kap meghívást, hiszen ma már alapvetően tét nélküli a beszélgetés, de ez is valami. A közszolgálati magyar televízió az ország ellenzéki felének is a televíziója, az ő adójukból is működik, ideje elkezdenie aszerint is viselkedni.”
Kedves Gábor! Olvasd el a bejegyzésed hozzászólóit, és sírd el magad! A Te tizenkét éves áldozatos munkád is benne van abban, hogy ha ma egy rövid bejegyzésben hirtelen demokrataként szólalsz meg, azzal egy pillanat alatt megsemmisíted a tekintélyed a saját táborotok túlnyomó többsége előtt. Megjegyzem, ez azt mutatja, hogy nem ismered a saját táborod.
Az a ki nem mondott feltevésed, hogy a mai orbánisták között, a mai “jobboldalon” is mindenki tudja, hogy ha demokratákként akartatok volna eljárni, akkor hogy kellett volna viselkednie az ún. közmédiának. Vagyis csupán arról van szó, hogy azért vittétek vissza tizenkét éve pártállami üzemmódba, mert ugyan tisztában voltatok vele, hogy ez a demokráciában elfogadhatatlan, de valaminő magasabb érdekből időlegesen, tizenkét évre felhatalmazást adtatok magatoknak a demokrácia elemi normáinak érvényesítése alól, ám most, hogy szerinted kellőképpen levertnek látszik az ellenfél, a magasabb érdek immár azt kívánja, hogy visszatérjetek a közmédia demokratikus üzemmódjához.
Amint a hozzászólásokból láthatod, nem így van, a Ti antidemokratává nevelt közönségetek túlnyomó többsége már úgy tudja, hogy ez a normális, orbáni demokrácia rendje. Hogy fölösleges lenne, nem szabad, tilos, oktalan jóemberkedés volna, ha a közmédia tizenkét év után elkezdené teljesíteni az alkotmányos (alaptörvényes) kötelezettségét, és demokráciához illő módon beengedné a falai közé a másik fél Magyarország képviselőit is.
Ha elkezdene úgy viselkedni, mintha a magyar politikai nemzet közszolgálata volna. Szóval kedves Bencsik Gábor, szép a közszemlére tett önvallomásod, de nem gondolod, hogy tartozol némi magyarázattal az elmúlt tizenkét évedért? Hogy képtelenség előállnod ezzel az önvallomással anélkül, hogy megkövetnél bennünket, a hipotetikusan vagy legalábbis még fenn a magasban létező politikai nemzet képviselőit? És mondanál valamit arról, hogy fogjátok orvosolni azt a demokratikus politikai kultúrában véghez vitt pusztítást, aminek eredményével a bejegyzésed fogadtatásában is szembesülhetsz.