Azok a latin közmondások…

Posted by

Szóval Extra Hungariam… De hiszen már akkor extra voltunk, és az életünk ha nem is volt ita, azért olyan nagyon nem különbözött. Ezt onnan tudtuk, hogy jöttek látogatóba budapesti rokonaink, és mondták, milyen ott a vita. Ötvenhatban pedig jöttek október közepén – nem féltettem a könyveinket, érdeklődésük középpontjában főleg a szalámifélék álltak –, aztán ottragadtak november közepéig, együtt hallgattuk a Szabad Európát Transilvaniaban, hogy mi van Hungariaban, sírtunk, mert nem tudtuk, mi történik a rokonainkkal. Lövések, halottak, lövések…

Most Markó Béla interjúját olvasva az jutott eszembe, hogy Ubi bene, ibi patria. Csak nagyon nem tudjuk – és ahányan vagyunk, másképp értelmezzük – a benet. És ezen nagyon összeveszítenek minket a harc mániásai, a nemzet harkoszai kilátásba helyezve, hogy nincs vita: Vae victis, pedig Vita nostra brevis est. Sokkal többet nem is akarok most mondani. A régiek mindent tudtak, ami fontos volt, ez abból is látszik, hogy számos mondásuk közhely lett, alkalmasint nem is igaz, de amikor mondjuk, mindenki érti, hogy mit akarunk kifejezni: Nomen est omenAudiatur et altera parsNon scholae, sed vitae discimusOccasio facit furem. Ez utóbbi azt jelenti: alkalom szüli a tolvajt. (Kiváló alkalom, tapasztaltuk, a választás…) Oderint, dum metuant. (Gyűlöljenek bár, csak féljenek.)
No de Omne nimium nocet, jóból is megárt a sok. Mondok még kettőt, legyen az olvasó számára is minek utánanézni: Mundus vult decipi, ergo decipiatur! – Non est maior pumilio, licet constiterit in monte.

%d bloggers like this: