A cigányprímások arisztokratái

Posted by
Fodor Marietta
>A húszas-harmincas évek Budapestjének első számú cigányprímását tisztelhetjük benne, és ő volt az első cigányzenész, aki szerepelhetett a Magyar Rádióban is. Következzék az Újságmúzeumtól ifjabb Magyari Imre története, akinek az édesapja és a fia is csodát művet a hegedűvel.
1894-ben született Debrecenben. Mivel az édesapja, idősebb Magyari Imre cigányprímás volt, a fia is hamar hegedűt kapott a kezébe. Kilencévesen már az apja zenekarában játszott, s amikor az 1909-ben megnyílt Ostende kávéház prímásnak idősebb Magyarit szerződtette, a 15 éves fiát is magával vitte esténként.
Az idősebb Magyari is komoly névnek számított a zenészszakmában, számtalanszor játszott gróf Tisza Istvánnak, a később meggyilkolt politikusnak, miniszterelnöknek. Tisza 1912-ben például három napra hívta el idősebb Magyarit, hogy a geszti kastélyában élvezhesse a muzsikáját. Az sem véletlen, hogy 1916-ban egy a fronton szolgáló, meggyötört katona írt neki levelet. Húsz koronát tett a levél mellé a borítékba, a levélben pedig arra kérte, március 7-én este neki húzza a vonót, s gondolatban ő is ott lesz. „Az én szívem hangját zokogja el a hegedűje” – írta a szomorú katona. Az idősebb Magyari Ady Endrének is rendszeren játszott Debrecenben, amit büszkén mesélt később.
De visszatérve a fiához, ifjabb Magyari Imréhez. 1916-ban tette át székhelyét Debrecenből Budapestre, s a Royal nagyszállóban játszott esténként az Antónia nevű zenekarával, a pestiek nagy megelégedésére. Nem volt olyan pesti kávéház vagy étterem, amely ne akarta volna magához csábítani ifjabb Magyarit, akiről dicshimnuszokat írtak a lapok. 1924-ben csak miatta jött Pestre Hubert Laurens, az egyiptomi cigarettakirály, ő gyártott és forgalmazta a nálunk is népszerű Figaró cigarettát. Laurens rajongott ifjabb Magyari játékáért: „Végre újra magamba szívhatom a magyar nóta illatát, színét, szomorúságát, lendületét” – monda a cigarettakirály az újságíróknak.
Ifjabb Magyari nem csupán éttermekben és kávézókban játszott, színdaraboknál is többször szolgáltatta élőben a muzsikát. Számtalan meghívást kapott külföldről, de nem szívesen ment, bármennyi pénz ajánlottak is neki. Így történt, hogy mikor megkeresték Angliából, tetemes összeget jelölt meg honoráriumként, úgy gondolta, azt képtelenség kifizetni. Az angol megrendelő azonnal rábólintott az összegre.
A fiatal Magyarinak óriási sikerei lettek Pesten, főleg, hogy első cigányzenészként rendszeresen rögzítette és le is adta az előadásait a Magyar Rádió, ami még nagyobb népszerűséget hozott számára. Közben az édesapja, aki az Arany Bika szállóban muzsikált, egyik napról a másikra munka nélkül maradt. A szálloda vezetősége ugyanis egy divatos jazzbandának szavazott bizalmat. Általános felháborodás lett belőle, az idősebb prímás sértettségében kijelentette, hogy elhagyja Debrecent. A mindentudók szerint maga Horthy Miklós kormányzó járt közben (ő is szerette a cigányzenét), hogy idősebb Magyari tovább játszhasson a hotel éttermében esténként.
1928-ban megkérdezték ifjabb Magyaritól, hogy mennyire számít a pénz, mikor muzsikál? A következőket válaszolta: „Nekem egyformán kedves minden vendég, akár egy pengőt ad, akár tízet.” Bárkinek örömmel muzsikált, amikor például a huszadik érettségi találkozójára volt hivatalos Debrecenbe, ragaszkodott hozzá, hogy egész este ő húzza a talpalávalót a volt osztálytársainak. Ifjabb Magyari csodás hegedűjátékáról külföldön is írtak a lapok, egy neves francia lap újságírója például áhítattal vetette papírra a következőket: „A gyönyörű dallamai a századok mélyéről jöttek és hozták hirtelen kitörésekkel és elfojtott zokogással halott civilizációk gyengédségét, fájdalmát.”
Aztán váratlanul elhunyt az imádott édesapja, idősebb Magyar Imre, elvitte a szíve 65 éves korában. A fiának ott maradt vígaszul a legkisebb Magyari, aki szintén az Imre nevet kapta és néhány évesen már pompásan hegedült. Ifjabb Magyarit, az alacsony, mosolygós pufók prímást mindenki kedvelte, 1935-ben állami kitüntetést is kapott. Ekkor is felvetődött, miért nem jár gyakrabban külföldre zenélni. „Nekem itt van a helyem, mert a cigány muzsikáját mégiscsak a magyarok érzik meg a legjobban. A külföldiek csodálkoznak, tapsolnak, de a magyar muzsikán sírni, ahhoz magyar embernek kell születni” – mondta, s bár jól keresett, nem vett magának házat, a Ráday utca 32. szám alatt, a IV. emeleten élt a családjával. Mindene volt a kis Imrus, aki református gimnáziumba járt és az édesapja ahhoz is ragaszkodott, hogy ő menjen el a szülői értekezletekre.
Aztán az ünnepelt prímás 1940-ben váratlanul elhunyt. Váratlanul, hiszen csupán 45 éves volt. Az orvosok persze sokszor figyelmeztették, hogy az elhízás kikezdheti az egészségét, de ő inkább csak a zenére koncentrált. A temetésére több mint tízezer ember gyűlt össze a mai Fiumei úti sírkertben, az összes neves cigányprímás ott volt a gyászolók között. „Vonója varázspálca volt, amely most kihullott a kezéből” – jelentette ki a koporsója felett szomorúan Muraközy Gyula református lelkész.
A kis Imre is ott állt a sírnál, aki később szintén híres zenész lett, de ő már nem éttermekben és szállodákban játszott, mint az apja és a nagypapája. Elvégezte a Zeneakadémiát és szimfonikus zenekarokban lépett fel, közmegelégedésre. Egészen 1980 augusztusáig, amikor 56 éves korában autóbaleset áldozata lett. Így ért véget egy hegedűvirtuóz-família története.
Nyugodjanak békében!