Macron és Le Pen küzdhet a második fordulóban

Posted by
euronews

>Emmanuel Macron és Marine Le Pen jutott a második fordulóba a francia elnökválasztáson. A szavazatok összeszámlálása után kiderült, hogy a hivatalban lévő elnök 27.6 százalékot kapott. Macron megköszönte támogatóinak, hogy kiálltak mellette, azt mondta teljesíti ígéreteit a haladás, a nyitottság és függetlenség szellemében. A francia elnök köszönetet mondott az első fordulóban harmadik helyen végző jelöltnek, a baloldali Jean-Luc Mélenchonnak (21.9 százalék) is, aki arra kérte szavazóit, hogy a második fordulóban Macronra szavazzanak. Le Pen a szavazatok 23.4% százalékát szerezte meg. A szélsőjobboldali politikus köszönetet mondott azoknak, akik megtisztelték őt a szavazataikkal, illetve felszólította a francia népet, hogy csatlakozzanak azokhoz, akik változást szeretnének, amire – Le Pen megfogalmazása szerint – Franciaországnak szüksége van. Az első fordulóban 12 jelöltre lehetett szavazni, a másodikat április 24-én tartják.