Foglaljuk el a fővárost! A szabad városokat!

Posted by

 

Orbánnak létezik egy Trianonhoz cövekelt, százéves történetpolitikai, ideológiai narratívája, amely magáévá tette a Horthy-korszakot, lefoglalta a kommunistázást, átvette Csurkától 89-ről, hogy „ellopott forradalom”, s kialakította saját mítoszát és kultuszhelyeit: Orbán 89-es beszédétől a fülkeforradalmon és a centrális erőtéren át Tusványosig és Kötcséig. Az ellenzéknek nincs narratívája, nincsenek hősei, ünnepei, helyei, történetéről vagy hallgat, vagy az utolsó hónapokban védekezve találja ki. Ennek következtében nincs a baloldalon 1848-as, 1956-os, 1989-es és 2022-es narratíva, se kormányképes, rendszerváltó, európai baloldali alternatíva, csak magányos baloldali szavazó. És nincs mérsékelt konzervatív jobboldali párt, csak magányos, számkivetett szavazója. Csak a megátalkodott és hívő törzsszavazó akar őszintén és hittel olyan összefogásra szavazni, amelyben Gyurcsány és pártja, illetve a szocialisták és a hozzájuk simuló Párbeszéd vezérkednek. A mérsékelt jobboldali nem hiszi, hogy neki a Jobbikhoz kellene fordulnia, törzsszavazói pedig otthonra találtak a Mi Hazánkban. A baloldali választó – beleértve engem is – egy pillanatig nem gondolja, hogy őt ezek a pártok, politikusok képviselik.

Mivel senki nem tudott pártot átalakítani, új mozgalmat elindítani, a választó kénytelen hiteles politikust keresni. Ilyennek tűnt Bajnai Gordon, majd Botka László, akiket kivégeztek a bevett pártok, hogy Mesterházy Attilát és Karácsony Gergelyt indítsák helyettük. A választók többsége elfogadta a demokratikus előválasztás eredményét, így Márki-Zay Pétert is. Ha novemberben lettek volna a választások, győzelmi esélyekkel indul az egyesült ellenzék. Csakhogy a pártok vezetői nem fogadták el a döntést, nem akarták MZP-t, ahogy MZP sem akarta őket. Egyik fél sem kívánta magát alávetni a választói akaratnak. A hat párt előtt se tekintélye, se ereje nem volt MZP-nek, mindenben fenn akarták tartani a végső döntés jogát, miközben egymást is öldökölték. MZP előtt a pártvezetőknek nem volt se hitelességük, se legitimációjuk, ő pedig „ministráns-effektussal” makacsul ragaszkodott saját kampánystratégiájához: a jobboldali keresztényekhez kell az egyesült ellenzéknek beszélnie. Ha megnyert egy ilyet a jobboldalon, bizonyosan elvesztett hármat a baloldalon.

Az orbáni vezérelvű állampárt 2010-12-es rendszerváltása után megengedhette magának, hogy ne a választó döntsön róla, hanem ő döntsön a választóról. Amióta autokráciában élünk, nem a választói akarat szüli a párt mozgásterét, hanem a vezér diktálja az állampárton keresztül a választói akaratot. Az 1989-es rendszerváltás többpárti parlamenti demokráciájában, tetszik, nem tetszik, a pártok és politikusaik a választóktól függtek. A centrális erőtér rendszerében az orbáni politikai akarat nemcsak a saját állampárti választóinak diktálja a választás témáját és hogy mit kell gondolni róla, hanem az ellenzéki keretet is meghatározza.

Orbán 2019-ig legyártotta a hatalompárti választókat. Ám az első egységes ellenzéki, pártok feletti önkormányzati választásokon elbukott, elvesztette Budapestet és a nagyvárosokat, a fiatalokat és a diplomásokat. Miért nem sikerült megismételni, sőt, túlszárnyalni 2022-ben a 2019-es eredményt? Mert az ellenzéki városoknak a pártpolitikai beavatkozások miatt sehol sem sikerült bizonyítaniuk, hogy jobban, hatékonyabban, nyitottabban kormányoznak. A választók csak ellenzéki torzsalkodást, döntésképtelenséget, káoszt tapasztaltak Budapesttől Egerig, Miskolctól Szombathelyig. Senki nem fogott össze senkivel. Nem volt itt Szabad Városok Szövetsége, egységes fellépés a kormánnyal szemben és Európában a működtetésben, a fejlesztésben, a Covid-válság és a gazdasági válság kezelésében, a független sajtóhálózat megteremtésében. Nem építettek intézményeket. Joggal kérdezte magától az ellenzéki szavazó: ha így kormányoztok együtt a fővárosban és a városokban, hogy fogtok kormányozni az országban?

De ezt még mind túl lehetett volna élni, ha valóban kinyújtják kezüket a szakmák felé, ha valóban kidolgoztatnak és elfogadnak egy rendszerváltó alternatívát, s hozzá megtalálják a hiteles, hozzáértő kormányzati szereplőket. A szakmák hozzákezdtek a munkához, és minden támogatás nélkül kihoztak eredményeket, amelyeket a politikusok átírattak a saját kampányuk szája íze szerint, de inkább el se olvastak. Mondták, ami éppen eszükbe jutott. A világ egyik legkorruptabb országában képtelenek voltak igazi korrupcióellenes – Hadházy-féle – kampányt folytatni: odamenni a választóhoz és mindent megmutatni. Nem beszéd, hanem kép, kép és kép. Ahogy itt állok Orbán Hatvanpusztája, Tiborcz kastélya, Mészáros örömháza, az adott körzet NER-lovagja rablott földjei, házai, szállodái előtt. Minden körzetből, minden nap, minden lehetséges csatornán videó. Képtelenek voltak az egyszerű emberek fejével gondolkodni, helyzetüket átlátni, ezért nem álltak a boltok előtt, a piacon és tudták mi mennyibe kerül, s mire telik annak, aki oda minden nap jár. Nem tudtak időpontot kérni egy operációra, hogy augusztus 12-re kapjanak, nem tudtak ott ülni órákat egy rendelőben, hogy be se jussanak, nem tudtak feldolgozni Covid-történeteket.

Nem volt mindennapi történetük. Rossz válasz, hogy Orbánnak se. Orbánnak volt és van egy hatalmas gépezete, amely bármilyen álhírt, rágalmat azonnal legyárt és hihetetlen méretekben hint szét. Az ellenzék hatalmas előnye, hogy a rendszer lopásra épül, ezért elegendő kitekinteni az ablakon. De az ablakon való kitekintéshez hiteles szereplő kell, hiteles képpel és hanggal. Ha azt válaszolhatják a régi, hiteltelen arcokat, pártlogókat látva, hogy „ők is loptak, újra csak lopni fognak”, az egészségügyet és az oktatást ők is tönkretették, ők is válságba vitték a gazdaságot, akkor az előny elvész.

A végső döfést az orosz-ukrán háború adta. Orbán szinte azonnal megtalálta azt a menekülő utat, amely a választásokig követhető: békét a háborúval szemben. Mindkét fél hibás – ezzel félig, kacsingatva lelépett Putyin mellől –, mindketten hagyják abba. A magyarok érdeke, hogy ebből kimaradjunk. Az ellenzék – politikai gondolat és szakmai hozzáértés híján – képtelen volt azt az értelmes választ adni, hogy a háborút Putyin és barátja indították, mi békét akarunk. Nem Európa és az ellenzék bombázza az orosz városokat, nem mi üldözzük el a kárpátaljai magyarokat, hanem Putyin és barátja. Az orosz gáztól való függőséget Európával – az ugyancsak kiszolgáltatott Németországgal – közösen fogjuk megoldani. Ha ki kell vetni a szankciót, akkor az EU-nak és Németországnak velünk együtt kell valahonnan energiát szerezni. Itt álltunk egy ellenzékkel, amely nem tudott rámutatni egy tábornokra, hogy ő lesz, aki április 4-én helyzetbe kerül, hallgassák meg, mit mond a háborúról. Ezért a háborúról sem volt közérthető és emberi ellenzéki történet.

Az összeomlás oka, és ezzel megismétlem választás előtti állításomat, hogy megszületett ugyan az ellenzéki választó, de magára maradt, mert nem talált otthonra az ellenzéki ál-összefogásban és történetnélküliségben. A választás napja. Korán reggel gyönyörű havazásra ébredek. Fehérek a fák, a tető, a kert – vajon mit érez most több millió magyar, amikor felkel, kérdem magamtól. Estére megtudom, hogy a tél, Orbán Viktor mellett döntött mindenki, aki nem Budapesten néz a világra. Szörnyű ez a hideg társadalmi tél. A didergető magány, az elhagyatottság csendjét hordozza. A reményeink összes virága elfagyott. Becsapva és megcsalva érezzük magunkat: miért hittünk, miért voltak illúzióink? Valamennyien tudjuk, hogy ez a választás hosszú időre, ha nem örökre elintéz minket. Politikai holttestünket kivitték az ajtón, s ki tudja, hogy nem ment-e vele élő holtestünk is. A gyászmunka legfőbb kérdése: mi lesz a gyerekeinkkel? A legnagyobb csalódás őket érte és a tizennyolc vagy huszonkét évesek hite egészen más, mint a miénk. Mi már tudtuk, hogy mit jelent politikai változásban, politikusban bízni, de nekik még az első, megrendítő kiábrándulásuk. Ha mi csak mondjuk, hogy innen el kell menni, ők valóban el is mennek, és itt hagynak minket a megértés és a reménytelenség kétségei között.

Nemcsak Márki-Zaynak, hanem a pártvezetőknek is menniük kell. Csak két megtisztult új párt fér el az ellenzéki térfélen: egy mérsékelt baloldali, SPD mintájú szociáldemokrata és egy mérsékelt jobboldali, CDU mintájú konzervatív. Erre alkalmasak lehetnek a parlament új képviselői, az ellenzéki önkormányzatok emberei, a ma még elkeseredett aktivisták. A kiindulópont Budapest, amely mindenestül a miénk. Emeljük fel végre a fejünket és foglaljuk el végre a fővárost! Ne engedjük a fővárosi és kerületi önkormányzatok megsemmisítését! Vessünk véget a fővárosi vezetés siránkozó és gazsuláló politikájának, tegyünk végre rendet! Kezdjük azzal, hogy a főváros hatékony tervet készít szakértőkkel a fizetőképesség, a város intézményi működése kapcsán: dolgozni kezd. Politikai és szakértői összefogás, súlyképzés, válságkezelés. Egyenrangúság és egyenes gerinc szemben az ellenséges kormánnyal. Lesz közös szabad sajtó! Lesz Szabad Városok Szövetsége! Lesz közös egészségügyi, oktatási, szociális politika!

Ez a mi városunk, a mi országunk, nekünk szülőhazánk. Menjenek el ők! Várja őket Moszkva. „Én mindig öregebb voltam annál, hogy elmenjek innen” – mondta nekem Spiró kifelé jőve a Világvége utcára. „Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás” – írta Babits. Hallom, ahogy egy üveg-csilingelésű angyalhang az elnémult költő helyett a Jónás könyvét olvassa nekünk.

Megjelent a Népszava Szép Szó mellékletében 2022. április 9-én és az Új Hétben

Címkép: Marabu