A szabolcsi szavazók nem párizsiak

Posted by
Dérer Miklós
>A The Washington Post kommentárja a magyar választásokról (Összefoglaló)
Orbán Viktor győzelme a Nyugat számára talán nem érthető, de ez az, amit a magyarok akarnak – írta a lap kommentárjában. Igazuk van a megfigyelőknek, akik erősen lejtősnek minősítették a pályát, de az is igaz, hogy Orbánt a piacgazdaság, a nacionalizmus és a szociális konzervativizmus által kínált keveréke miatt választották meg újra, mert ez az, amit a magyarok akarnak. Ezt teljesen világossá teszi a rendszerváltás utáni első szabad választás, amelyen az MDF, egy nacionalista kereszténydemokrata párt győzött. Ez a minta kitartott a következő húsz évben, noha a pártok változtak. Az 1994-es választásokon kívül a jobbközép erők mindig a leadott szavazatok 49-54 százalékát szerezték meg. Orbán Fidesz pártja valaha egy városokra és piacgazdaságra koncentrált szervezet volt, de mára számos konzervatív nézetet tömörítő, nacionalista, nagy ernyőpárt lett, és már 2006-ban a magyar konzervatívok domináns pártja lett. A szerző ismertette az őszödi beszéd történetét, és úgy ítélte meg, hogy a magyarok a 2008-as gazdasági világválságban élesen jobbra fordultak. Az összeomlásért sokan az MSZP-t okolták, és 2010-ben a Fidesz masszív győzelmet aratott, a tőle jobbra álló Jobbik is szerzett 17, az MDF 3 százalékot, más szóval a magyarok közel háromnegyede jobboldali pártokra voksolt már azt megelőzően is, hogy Orbán hozzálátott a választási rendszer manipulálásához. Ám a Fidesz dominanciájának megértéséhez azt is tudni kell, hogy Orbán nacionalizmusa a magyar közvélemény régi állandó elemét tükrözi. Az elmúlt évtized nagy részében a legkomolyabb ellenzéke a Jobbik volt, és nem a Nyugat által támogatott, fővárosi, centrista és balközép pártok gyűjteménye. A Nyugaton megvetett Jobbik egészen 20 százalékig tudta növelni a támogatottságát, és a migránsválság idején elérte a 30 százalékot is, mielőtt Orbán elkezdett a nacionalista témákra koncentrálni, éppen azért, hogy visszaszorítsa a Jobbik népszerűségének növekedését. A Jobbik 2018 után a közép felé indult, és elfogadhatóvá tette magát az Egységben Magyarországért balközép pártkoalíció számára. Ez azonban elidegenítette néhány parlamenti képviselőjét is, akik megalakították a Mi Hazánk új nacionalista pártot. Így az ellenzék számára Orbán legyőzésére egyetlen lehetőség maradt: hogy rábírja a Jobbik szavazóit, és még néhány fideszest is, hogy ignorálják az új pártot, és támogassák a centrista koalíciót. A herkulesi feladattal azonban kudarcot vallottak. A szerző ismertette a Mi Hazánk eredményeit, és leszögezte, hogy a ellenzék szavazatokat vesztett a Kétfarkú Kutya viccpárt irányába is. Ha mindezeket a szavazatokat megkapta volna az ellenzéki összefogás, további 17 mandátumot szerzett volna. Könnyű átlátni, hogy a magyar szavazók miért tartottak ki Orbán mellett a Nyugat bírálata ellenére. A csekély társasági adók befektetéseket hoztak, ami csökkentette a munkanélküliséget, és a családoknak nyújtott támogatások 2010 óta 20 százalékkal megnövelték a születési arányszámot – írta a szerző. A szavazókat még Orbán Putyinhoz fűződő szoros kapcsolata sem zavarta. Az ukrajnai háború nagy szerepet kapott a kampány végén. Az ellenzék határozottan kiállt Ukrajna mellett, és ez Orbán szavazóit jobban sértette, mint magát a miniszterelnököt – vélekedett a szerző. Az eredmény arányában annak is szerepe volt, hogy a Fidesz uralja a médiát. De ki várná Nyugaton, hogy veszítsen egy hivatalban lévő vezető, ha a gazdaság jól megy, és a többség számára fontos értékeket prezentál? Orbán akkor veszít majd, ha mindez már nem áll fenn. Ez történik most Törökországban, ahol Erdogan elnök hiába uralja a médiát, most a felmérésekben hátul kullog a 61 százalékos infláció miatt. Amikor a feltételek rosszak, és a vezetők elvesztik a kapcsolatukat a valósággal, akkor a szavazók reagálni fognak, bármilyen hazugságokkal etetik is őket a közpénzből fizetett beszélő fejek. Vagy ahogyan Mo Udall arizonai képviselő mondta: „A szavazók beszéltek”. „Orbán talán nem a nyugati elit kedvenc itala, de bizonyosan a magyar szavazók pálinkája. A Nyugat számára az a legjobb, ha megérti ezt, és nem azon siránkozik, hogy a szabolcsi szavazók nem párizsiak” – írta a szerző.

Marabu: Ez a szegénység rontja a kilátást