A rendszerváltó miniszterelnök – 90 éve született Antall József

Posted by

Kocsis Tamás

>Mondhatta volna most is.  De három évtizede fogalmazta meg Antall József. Mégsem időszerű tanulság nélkül való, ahogyan három évtizede beszélt első szabadon választott miniszterelnökként az orosz birodalmi gondolat tovább éléséről. „Naiv ember, aki azt hiszi, hogy Oroszország lemondott a közép-európai térségben való politikai szerepéről. Mi kívánjuk azt, hogy Ukrajna is független és szabad ország legyen. Mi kívánjuk azt, hogy sikerüljön Oroszországból egy demokratikus, parlamentáris országot csinálni… és nem sorolom fel a többi országot.”

Antall József (1932. április 8. – 1993. december 12.) kiírhatatlan a 20. század magyar történelemből: úgy hozta az általa képviselt tudatosság véletlenekkel párosult sorozata, hogy a rendszerváltás érkezési oldalának első miniszterelnöke lett. 1990-től haláláig töltötte be karizmatikus céltudatossággal e posztot – méltán gazdag portréirodalmához mindössze egyetlen ceruzavonással tudok hozzájárulni: az is kettőnk közös gyermekkorából való. De úgy érzem jellegzetes pillanatkép ez arról az emberről, aki már gondolkodásra kész legifjabb korától tudatosan gyűjtött magába minden lehetséges ismeretet a társadalomról. Akkor persze még aligha azért, hogy egyszer majd Magyarország kormányfője legyen, de azért biztosan, mert úgy érezte, hogy a lehető legtöbbet meg akar tudni a világról. Ma ehhez hozzá merem tenni: a múlt azért foglalkoztatta igazán, mert a jövő érdekelte. S ezért lett belőle nemcsak politikus, hanem   joggal vitatott államférfi, a szó legigazibb értelmében, amikor felkínálta ezt neki a történelem, s ő a lehető legfelkészültebben kínálta fel magát a várt, sőt elvárt alkalomnak. S ezen az sem változtat, hogy a sors halálos ítélete következtében csak rövid idő alatt nyújtott teljesítményét ma is éli az utókor. De hát ezekben az években nem csak Horthy Miklósról és Kádár Jánosról  folynak heves  viták, hanem mindmáig Kossuth Lajosról, Deák Ferencről is…
1946-48-ban apja, id. Antall József már legendás múlttal töltötte be a Független Kisgazdapárt pártigazgatói tisztét, ahol újságíró apám, Dernői Kocsis László a sajtófőnök hivatalos és a „szürke eminenciás” íratlan posztját bírta ugyanakkor. Mindketten a párt „őskövületei” közé számítottak, a 30-as évek elejéről. Öregebb Antall igazi rangját a második világháborús derekas szereplése adta haláláig. Az új évezred második évtizedében bekövetkezett haláláig ismertem a közvetlen szomszédságomból egy olyan lengyel asszonyt, aki 1939-ben, a Lengyelország elleni náci támadást követően talált otthonra Magyarországon, nem utolsó sorban Antall József akkori menekültügyi kormánybiztos bátor és hatékony cselekedeteinek köszönhetően. Joggal emlegeti tehát minden szerző, hogy a miniszterelnök Antall az ősök génjeiből is szerezte a politika iránti olthatatlan érdeklődését. 15-16 éves lehetett, amikor apjával megjelent nálunk, Zuglóban egy délután. Édesapja mentegetődzött a kártyapartinak nevezett politikai beszélgetéspartira összegyűlt baráti társaságnak.
– Jóskát nem tudtam kire és főként hol hagyni, mert otthon teljes a felfordulás. Majd elszórakoznak Tamással – magyarázkodott.
Tamás én voltam, de három évvel fiatalabb, mint ő: 12 éves kissrác. Pillanatok alatt kiderült, hogy túl sok közös játszani valónk nem akadt, az ifjú Antall viszont felfedezte apám jó hétezer kötetes könyvtárát, s annak is a legizgalmasabb részét: az üveges szekrénybe bújtatott kincseket. Egyetlen perc kellett számára, hogy rábukkanjon valami számára különösen csábítóra. Az 1920-ból származó, két kötetes angol nyelvű könyv címe ez volt: „The Outline of History by H. G. Wells.”  Némileg szabad magyar fordításban: a történelem fővonalakban, vagy egy kicsit még szabadabban, történelmi vázlatok. Ma is megvan ugyanez a példánypár a saját gyűjteményemben. Antall Jóska azonnal a második kötetet emelte ki, és a legutolsó fejezetet kereste, amely azzal foglalkozott: mit hoz a jövő? Mentegetődzött, hogy nem nem eléggé tud még angolul, és lefordította velem ennek az első mondatát: „A történelem nem több, és nem kell soha többnek lennie, mint a jövőt szolgáló számvetés”.
Aztán kezében a kötettel édesapjához rohant.
– Ezt a könyvet keressük meg, biztosan kell lenni legalább még egy példánynak valahol Budapesten.
Volt, megtalálták, az idősebb Antall közölte apámmal a sikert. Érdemes utánanézni: szerintem ma is megtalálható valahol ifjabb Antall József hagyatékában, az egykori miniszterelnök hajdanvolt otthonában. Vagy a mindmáig működő, a névadó által aligha kívánt zavaros ügyek miatt  váratlan  nyilvánosságot  kapott Antall József Tudásközpontban, amelyet 88. évében néhány napja elhunyt Fülepp Klára, a néhai kormányfő özvegye alapított. De ez már 21. századi történet. Ahogyan az is, hogy 2009 márciusában felavatták az Európai Parlament brüsszeli épületkomplexumának két új, Antall Józsefről és Willy Brandt egykori nyugatnémet kancellárról elnevezett szárnyt. Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament akkori elnöke úgy méltatta Antallt, hogy „’komoly szerepet vállalt az európai megosztottság leküzdése után a kontinens újraegyesítésében.”  Most pedig ott tart Európa, ahol tart…

Címkép: A brüsszeli szobor