Hahn Endre szerint kicsit az ellenzék mozgósított jobban

Posted by

Hann Endre szerint nem szegte kedvét az ellenzéki szavazóknak, hogy a Medián legutóbbi felmérése szerint 10 százalékponttal vezet a Fidesz. A Medián igazgatója a Telex élő választási műsorában arról is beszélt, hogy a rossz időjárás magyarázhatja, hogy a reggeli részvétel elmarad a 2018-as választáshoz képest. Hann szerint a 11 órai adatok alapján valóban nagyon elmarad a részvétel 2018-hoz képest, viszont a sokat emlegetett, magas végső részvételt hozó 2002-eshez választáshoz képest nem. Ugyanakkor még nem lehet ebből messze menő következtetést levonni, mert „soktényezős egy ilyen részvételi mozgósítási képlet.” A mai hideg, szeles időjárás is közrejátszhatott a reggeli alacsony részvételben. Azt szokták mondani, hogy a vidékiek, a falusiak korán mennek el szavazni, mert utána még lehet dolgozni a földeken. A zord időjárás miatt most ez fel sem merült. Felidézte, hogy négy éve nagyon szép idő volt a szavazás napján, rengetegen mentek le a Balatonra, visszafele nagy volt a forgalom, dugók alakultak ki. El tudja képzelni, hogy akkor emiatt sok szavazó nem jutott el a szavazófülkéig, és ezért maradt el a részvétel az előzetesen várthoz képest. Azt azonban nem tartja valószínűnek, hogy valakit a rossz idő tántorít el a szavazástól. Mindkét oldalon erős volt a mozgósítás az utolsó napokban, nem lehet megmondani, ez hogyan hat a végső részvételi arányra. Az adatokból azt látja, hogy az ellenzéki szavazók részvételi hajlandósága némileg magasabb a Fidesz szimpatizánsaihoz képest, ami azért meglepő, mert általában nem így szokott lenni. Inkább a Fidesz szavazótábora elkötelezettebb, mozgósíthatóbb. Ugyanakkor az utolsó kutatások azt sugallják, hogy szoros lehet a végeredmény, és némileg a Fidesz van fölényben. Hann szerint a Medián legutóbbi felmérése nem vette el az ellenzéki szavazók kedvét. Sőt, akár ellenkező hatása is lehetett a Fidesz-KDNP győzelmét mutató adatoknak, a kormánypártok számára kedvező előrejelzések miatt a kevésbé elkötelezettek pedig otthon maradhatnak.Hann úgy összegezte a kilátásokat, hogy: szorosabb lehet az eredmény, mint amit utoljára mértek. Magas részvétel várható, és lehet, hogy kicsit az ellenzéket mozgósított jobban az előzetesen mért Fidesz-fölény.