Orosz zsarolás?

Posted by

Batka Zoltán
>Mialatt Európa szerte több mint 200 orosz hírszerzőt kapcsoltak le Magyarországon egyet sem. A magyar kormány, Szijjártó kiskakadu, aki a nyugati hatalmak minden köhintésére berendelgette a nagyköveteiket, 2014 óta a legdurvább itteni orosz titkosszolgálati atrocitások miatt sem szólalt fel.

Közben önkéntesen leépítették az ország kibervédelmét, majd nem vettek tudomást arról, hogy az oroszok ki-bejárnak a magyar külügy gépein, gyakorlatilag kikapcsolták a nemzetbiztonságot, az Alkotmányvédelmi Hivatalnál leépítették az oroszellenes elhárítást és kényelmesen nézték, hogy az oroszok Magyarországot ugródeszkának használják az EU és a NATO felé, nálunk pedig beépültek egy sor helyre, látványosan jelen vannak a közmédiában (egy időben a Russia Today irodát is bérelt a Kunigundában). Közben Orbán zsinórban gyakorlatilag nyíltan orosz külpolitikai érdekeket tükröző manővereket hajtott végre, tulajdonképpen Orbán ugyanazt folytatta amit KGBéla (a nyugati szolgálatok miatt) kénytelen volt abbahagyni, azaz az EU-n belül egy putyin-barát szélsőjobbos egységfrontot építgetett. Orbán, Szijjártó Péter és környezetének a tevékenysége immáron erős orosz kémgyanút vet fel, lassan gyakorlatilag kizárt esetnek tűnik, hogy a magyar kormányban, vagy közvetlen közelében ne lenne beépített orosz ügynök, illetve ne fognák Moszkvából a magyar kormánytagok egy részét is.

Címkép: Graffiti ,Orbán Putyin lova egy házfalon