Szijjártó felelőssége

Posted by
Szent-Iványi István
>Miközben egyre dagad az a döbbenetes nemzetbiztonsági botrány, ami az általa vezetett Külügyminisztériumban történő sikeres orosz behatolásról és Szijjártó ezzel kapcsolatos súlyos felelősségéről szól, most éppen azzal a képtelen váddal állt elő, hogy Márki-Zay Péter megállapodott Zelenszkij elnökkel a fegyverszállításokról és az orosz gázszállítás leállításáról. Természetesen ezt a hazug állítást semmiféle bizonyítékkal nem tudta alátámasztani.
Arról bezzeg hallgatott, hogy a minisztériumában tíz év óta folyamatos az orosz behatolás és adatszerzés és ő semmilyen érdemi ellenlépést nem tett, a közvélemény előtt ez elhallgatta, a hatékony kibervédelmi szolgálatot feloszlatták, ezzel is megkönnyítve az oroszok dolgát. Ő pedig lelkesen támogatta és ápolta a “kölcsönös bizalmon és tiszteleten” alapuló szervilis kapcsolatot a háborús bűnös orosz vezetőkkel. Ezért meg is kapta a jutalmát, a legmagasabb orosz állami kitüntetést Putyintól, amit az ő jó barátja, Lavrov külügyminiszter személyesen tűzött a mellére (lásd a fényképet).
Az ellenzék követeli a lemondását, ez a minimum. De az az igazság, hogy neki már régen le kellett volna mondania: az adriai nyaralás egy oligarcha luxusyachtján, a korrupciógyanús lélegeztetőgép és vakcinabeszerés vagy épp a magas orosz kitüntetés elfogadása miatt. Abban a kormányban, ahol az orosz vezetők érdekeinek elvtelen kiszolgálása nem bűnnek, hanem hivatali kötelességnek és érdemnek számít, erre már aligha fog sor kerülni. Ránk, magyar választókra marad, hogy eldöntsük: azt a szégyent, ami a kormány miatt ér minket, viselni akarjuk április 3-a után is vagy végre megszabadulunk tőle.