Kormányközeli tudósítás

Posted by
Gaál Péter
>Dmitrij Peszjkov, Putyin szóvivője a mai Origo szerint ezt találta mondani: “…csak akkor használhatunk és fogunk is használni nukleáris fegyvereket, ha az országunkban (sic!!!) az állam létét fenyegető veszély fenyegeti, hogy megszüntessük a fenyegetést vagy az országunk létét (sic!!!).”
Nem tudom, mit mondott, negyedik gimnáziumra már az orosz nagybetűket is félig elfelejtettem, de hogy nem ezt, arra mérget vennék. Mert ha ezt mondta volna, akkor azt mondta volna, hogy vagy azért használnának nukleáris eszközöket, hogy egy BELSŐ fenyegetést megszüntessenek, vagy azért, HOGY SAJÁT ORSZÁGUKAT SZÜNTESSÉK MEG.
Én tanítsam meg ezeket az analfabétákat fogalmazni? “… csak akkor használhatunk és fogunk is használni nukleáris fegyvereket, ha az országunk állami létét veszély fenyegeti, azért, hogy megszüntessük a fenyegetést.” Ezt mondhatta. A fenyegető veszély ebben a pillanatban különben csak a magyar nyelvet fenyegeti, mint veszélyes fenyegető veszély.
Ilyen az, ha valakibe beleégnek a legutóbbi ukáz kiemelt szavai, jelen esetben a “veszélyes”. És ilyen az, ha valaki annyira híján van már épkézláb sajtómunkásoknak, hogy totál tehetségteleneket kell odaraknia. Akiknek a főnöke és lektora is tehetségtelen kell, hogy legyen, különben nem engedné át az ilyen értelmetlenségeket. Vagy odafigyelne. Nem volna a megfelelésen (és a saját zsebén) kívül totál mindegy neki minden.
De totál mindegy.
És közvetve ezt a társaságot szavazzák majd meg hány? öt nap múlva újabb négy évre, amit nem fognak ugyan már kitölteni (újabb jóslat), de elkezdik. Egy jó lesz csak benne, hogy oroszlánrészük lesz a nem-kitöltésben, ezzel a szókinccsel és szakmaisággal, mert a Patyomkin-díszletek mögül – nem telik bele egy év – még a legvakabb szavazónak is nyilvánvalóan ki fog lógni a fél ló.
A fél rothadó ló, hogy pontosítsak. Azt már a vakok is érzik. Legalább olyan büdös lesz, mint az ukrán városok utcáin rothadó orosz katonák. És ukrán katonák, és ukrán civilek.

Ez lesz benne a rossz.

Címkép: Budapest, a 2. világháború vége