Csődöt mond a randi app

Posted by

Fazekas Erzsébet írása Dolly Alderton: Szellemek című könyvéről

Nem izgat, hogy bármelyik amerikai vagy angol magazin mennyire dicsérte a könyvet, amit olvasni készülök, a magam útját járom. Ám nem hagy nyugodni Dolly Alderton kötetének címe, amely szó szerint azt jelenti, mint az eredeti, mégis zavarba ejt. A felületes benyomás azt sugallja: gyorsan olvasható, könnyed történet, amit az utolsó lap behajtása után azonnal el is felejtek. De nem. (A címre lejjebb még visszatérek.)

A 30 körüli főszereplő, Nina története meglehetősen átlagos. Kreatív, okos és szép, értelmiségi, jó állása van. Hozzá hasonlóan ezrek (ha nem százezrek) élnek a világon, akik szeretnének már járni valakivel. Sőt: az igazival, akibe bele is lehet szeretni. Majdnem össze is jönne a dolog – de aztán mégsem. Hasonló cipőben jár a barátnője, Lola, aki kalandosabban tölti az időt két cél-randevú között, nagyobb kanállal falja az élvezeteket (konkrétan: a szexet) addig is, míg fel nem bukkan a nagy ő. Esete érdekesebb, karaktere színesebb, mint Nináé.

Aztán persze Lola is egyedül marad. De miért persze? Talán mert Alderton így tudja körbetapogatni, hogy jobban jártak-e, akik már huszonévesen megtalálták párjukat, s most nem a keresés foglalja le minden idejüket, hanem a háztartás, a gyereknevelés, a házasság karbantartása. Megismerjük a mindennapi nyűgeiket és mérlegelhetjük, ki lett a szerencsésebb…

Alderton jól megírt dolgozatot tett papírra, még ha fukarul is bánt a fordulatokkal, nem rakott a sztorit indító egyetlen csavar mellé másikat. Az első trükkje mindössze annyi volt, hogy majdnem elhittem neki, Nina sikeresen megtalálja párját a randi applikáció segítségével.

Egy darabig így is látszik, ámde szinte a szerelem nyílt megvallása pillanatában a megtalált pasi, Max köddé válik. Többé nem válaszol az sms-ekre, ha Nina hívja, hetekig nem veszi fel. Aztán a hetek hónapokká válnak, közben törli a profilképét, eltünteti magát a randi applikációról is.

Amit csinál, az a ghosting – a könyv egy adott pontján Alderton el is magyarázza, hogy Max szellemet játszik. Lola, a barátnő korábbról ismerte a folyamatot, amikor a partnernek úgy kényelmes lelépni, hogy eltörli minden nyomát. Vagyis itt kapja meg az olvasó, amit a könyv elején még nem ért, hogy miféle „szellemidézés” zajlik a lapokon… Nincsen szó sírokból feljövő, lepedőben kísértő alakokról, sem fejét a hóna alatt viselő lovagról. Mindenkire haragudtam ezért a félrevezetésért.

Pedig csak ismernem kellett volna a ghost/ing szó ilyen jelentését is. A fellapozott szakirodalomban megtaláltam, hogy ezzel a kapcsolatlezárási, pontosabban megszakítási technikával férfiak, nők egyaránt szoktak élni. Igaz, a könyvben csak pasik válnak köddé. És azért hagynak maguk után szellemképet a képernyőn, hogy véletlenül se kelljen elköteleződniük.

A cím tehát félrevezető, de ettől a könyvet szerethetném is: olvasmányos, kellemesen gördül, „eteti magát”. És itt szakmai kitérő következik. Az angolszász nyelvterületen kiváló tanfolyamok vannak, ahol megtanítják írni azokat, akik elhivatottságot éreznek magukban. A magas színvonalú írókurzus után a szorgalmas diák olyan jól összerakott művet képes előállítani, hogy elsőre nem is nagyon lehet észrevenni a könnyen fogyasztható cselekmény mögül hiányzó mélységet. A közepesen szigorú olvasó meg legyint ilyenkor: A következő majd erősebb lesz.

De azért érdemes belekóstolni a ghosting jelenségről elérhető tudnivalókba, hiszen ez indokolja a könyv címét. Az utóbbi években hatalmas szakirodalma lett az online ismerkedésnek. A műfaj egyre népszerűbb, a randi applikációk és ismerkedős weboldalak két-három évente megduplázzák a felhasználóik számát. Rohanunk, sosincs időnk, ráadásul az is elképzelhető, hogy a környezetünkben lényegesen több a foglalt csaj/pasi, mint a szabad. (Ugyan ki vezet erről statisztikát?) Aki pedig szingli, arra könnyen rámondják: nem véletlenül az.

Hogyan vélekedik Alderton (két hőse) a randi appok világáról.

A csajok csak egótuningra használják.”
„Az elvált anyukák gyűjtőhelye.”
„Tele van gáz emberekkel.”
„Mindenki csak szexet akar.”

Nina és Lola viszont lapos bölcsességekkel is szórakoztatja egymást: „Megtalálni a szerelmet olyan, mint egy lehetetlen küldetés, amely a kitartást, az időzítést és a szerencsét teszi próbára.

A két csajszi kategorizálja a netes párkereső férfiakat. Az egyik a Megjátszós Álompasi – ez arra használja a profilját, hogy elkötelezett megbízhatóságot sugalljon. Mindig kitesz legalább egy olyan képet, ahol barátja kisbabáját tartja. Vagy tapétát szed le, padlót csiszol – feltétlenül félmeztelenül, hogy kockahasa jól látszódjon. Alapból használt frázisa: feleséget keresek. Velük szemben sokkal többen vallják be őszintén, hogy csak egyéjszakás kalandot keresnek.

Minél több férfit ismertem meg, annál jobban be tudtam illeszteni az embereket kategóriákba, amelyekről nem is tudtam, hogy léteznek – fejtegeti Nina. – Sokan közömbösnek tettetik magukat, állítva, hogy a randi oldalra [Linx – London Internet Exchange] csak a barátai rakták fel.”

Szomorú kategória, a Hátrahagyott Srácoké – az ilyenek fásultsága és vágyakozása kézzelfogható. Már az első hetekben rá lehet jönni, hogy mennyire fantáziátlanok – saját banalitása nagyságát egyik sem fogja fel, ennek feldolgozása meg túl fájdalmas lenne.

Amikor Nina Max-szal próbálkozik, elengedi a füle mellett Lola figyelmeztetését, hogy már látta őt „a húspiacon”. Úgy gondolt a választott férfi(ak)ra, mint Természet Anya ajándékára, a csak neki teremtett lehetséges partnerre. És itt a bukás kulcsa: eközben nem vette figyelembe, hogy ugyanazt a jelöltet, vele egy időben több száz vagy ezer nő tekinti élete reménybeli párjának. Lola még arra is emlékezteti Ninát, hogy rájött, választott pasija az egyik kolléganőjével is randizott, és mindkettejüknek ugyanazt az sms-szöveget másolta a telefonba. Nem nehéz ezután ilyen következtetésre jutni: „A nők annyira elfogadóak, hogy egy öregedő középkorú férfi testét fetisizálni tudják (’aputestű’, mondják), egy fehér hajú, morgós nyugdíjast meg ’ezüstrókának’ neveznek.”

Szóval meglehetősen szomorúnak találtam a randi appok és a magányos harmincasok világát. De a könyv nem csak ennyiről szól. A szerző erről egy bölcs, szinte filozofikus megállapítást tesz. „A férfiak mindig égve tartják az őrlángot minden ex-ükért. Ott pislákol bennük, még akkor is, ha nem is tudnak róla. Míg a nők mindig teljesen kioltják.” Fejtsék meg Alderton titkát.

Végül pedig felhívom a randi appokat használó olvasó figyelmét, hogy minden nő, aki házassági szándékot dédelget, kerülje el az olyan figurákat, akik berezelnek a kapcsolat komollyá/tartóssá válásától…

Dolly Alderton

Dolly Alderton: Szellemek
Fordította: Perlényi-Chapman Eszter
21. Század Kiadó, Budapest, 2021
342 oldal, teljes bolti ár 4490 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3367 Ft,
e-könyv változat 2690 Ft
ISBN 978 963 568 1051 (papír)
ISBN 978 963 568 1068 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Nina Dean harmincas éveinek első felét tapossa, sikeres gasztroíró, szeretik őt a barátai és a családtagjai, új lakásba költözött, a város másik kerületébe. Amikor találkozik Maxszel, az elbűvölő romantikus hőssel, aki az első randin közli vele, hogy feleségül fogja venni, Ninának úgy tűnik, minden terv szerint megy.
Az új kapcsolat a legjobbkor jött – mióta betöltötte a harmincat, messze nem érezte magát olyan jól a bőrében, mint arra előzőleg számított. Bármerre nézett, a dolgok az idő múlására, a lehetőségek fogyatkozására emlékeztették. A baráti szálak meglazultak, az ex-pasik továbbléptek, és ami a legrosszabb, mindenki távoli kertvárosokba költözött. A szülők se jelentenek támaszt, Nina apja lassan átadja magát a leépülésnek, az anyja meglepő frizurával és ruházattal kísérletezik.

A KULTÚRAKIRAKAT
%d bloggers like this: