Málenkij robot

Posted by

Nyáry Krisztián

>Különleges történelmi műveletek
Történelmi tény: 1945-ben a szovjet hadsereg kiszorította Magyarországról a német csapatokat és ez emberek millióinak jelentett felszabadulást. Ám tény az is, hogy szovjet csapatok ugyanekkor rengeteg súlyos bűnt követtek el a magyar polgári lakosság ellen. Férfiak tömegeit, köztük egyszerű járókelőket hurcolták el kényszermunkára, rengeteg nőt erőszakoltak meg, és civileket raboltak ki. Egy erről szóló 2020-as könyvet (Mihályi Balázs: Budapest ostroma – A polgári áldozatok) a mai orosz állam Oroszország elleni támadásnak, szervezett információs kampánynak tekint. A hivatalos álláspont szerint a Szovjetunió megkímélte Budapestet, életet lehelt a felszabadított Magyarország gazdaságába, földreformot kezdeményezett, és ha voltak is kisebb katonai visszaélések, azokat kivizsgálta, a bűnösöket pedig példásan megbüntette. Aki mást mond: hazudik, és meghamisítja a történelmet. Ez itt nem orosz lopakodó propaganda, hanem a 2021-es hivatalos álláspont, amely az Oroszországi Föderáció magyarországi nagykövetségének honlapján szerepel. Gondolom, a málenkij robotot ezután csak különleges munkaerőkölcsönzési műveletnek, a tömeges erőszakot pedig különleges udvarlási akciónak nevezik majd az orosz állam barátai.
Részlet Jeliszejeva Marina A történelem igazsága című cikkéből, ami a nagykövetség honlapján olvasható:
„1945-ben a Szovjetunió Magyarországgal nem agresszor államként bánt, pedig ehhez megvolt minden joga. A jóvátételek szimbolikusak voltak, az országot nem darabolták fel, mint Németországot, és a Szovjetunió finanszírozta Magyarország nemzetgazdaságának a helyreállítását. (…)
A német szövetségesektől eltérően, akik valójában megszállók lettek a magyar területen, a Szovjetunió teljesen más hozzáállást mutatott Magyarország iránt. A Szovjetunió vezetői már 1945 márciusában döntést fogadtak el arról, hogy élelmiszert küldenek Magyarországra. Az átadott nyersanyagok, üzemanyagok pedig életet leheltek az ország háború sújtotta gazdaságába. (…) Ma már kevesen tudják, hogy a Szovjetunió agrárreformot kezdeményezett Magyarországon. Ezzel felszámolták a nép szegénységének az egyik fő okát, a nagybirtokok rendszerét.
(…) A harci körülmények között néhány túlkapás elkerülhetetlen volt. De először is, ilyen esetek nem fordultak elő olyan nagy számban, amennyit a XXI. században nekünk próbálnak tulajdonítani. Ezek elszigetelt esetek voltak. Másodszor pedig, az ügyészség minden ilyen esetet kivizsgált, a katonai bíróságok szigorú ítéleteket hoztak. (…) a vétségek nem maradtak büntetlenül, és nem is ezek határozták meg a Vörös Hadsereg katonái viselkedéséről alkotott általános képét.
Sajnos, a hősies Vörös Hadsereg elleni hazugságok és rágalmazások az orosz- és szovjetellenes információs kampány része lett. (…) Oroszország köteles határozottan megakadályozni minden olyan kísérletet, ami a történelmet meghamisítja, vagy pillanatnyi érdekek érdekében átnevezi, és tisztára mossa azokat, akik hűen szolgálták Hitlert, és befeketíti azokat, akik kitűzték a győzedelmi zászlót Budapest és Berlin felett. A történelem igazsága, bármilyen mértékben is helyettesítik pletykákkal, fikciókkal, győzni fog. A történelem a dokumentumokban van.”

(Teljes cikk: https://hungary.mid.ru/…/jeliszejeva_marina_a_t_rt…/

Címkép: Málenkij robotra hurcolt magyar férfiak a Szovjetunióban