Az ukrajnai háború kevés jó lehetőséget kínál

Posted by

Dobozi István

>A Boston Globe egyik legutóbbi számában szóvá tettem, hogy Richard Haass, a Council on Foreign Relations elnöke miként látja a jelenlegi ukrajnai háborút. Haass az orosz-ukrán háborúért minden felelősséget egy személyre hárít: Vlagyimir Putyin orosz elnökre. Ő bizonyára nem magányos, de történelmi kontextusban a felelősséget szélesebb körben kellene megosztani.

Csak azért, mert Putyin olyan brutális agressziót követ el, amely egyre inkább hasonlít Adolf Hitler 1939-es lengyelországi inváziójára, nem jelenti azt, hogy a Nyugat teljesen ártatlan. Ez nem mentség Putyin számára: Oroszország vélt bizonytalanságérzete semmiképpen sem indokolja az értelmetlen pusztítást és az ártatlan emberek elleni kegyetlen támadásokat, akikhez – ahogy Putyin gyakran állítja – az oroszokat történelmi és egyéb kötelékek fűzik szorosan.

A legendás külpolitikai guru, George F. Kennan azonban már 1948-ban ellene volt, és érvelt az Ukrajna Oroszországtól való leválasztására irányuló nyugati kísérleteknek. Később a NATO keleti terjeszkedését nagy hibának nevezte. 2014-ben, az első orosz-ukrán háború idején Henry Kissinger volt külügyminiszter így figyelmeztetett: “A Nyugatnak meg kell értenie, hogy Oroszország számára Ukrajna soha nem lehet csak egy idegen ország. Ukrajnának nem szabadna csatlakoznia a NATO-hoz, nemzetközileg a finnországihoz hasonló magatartást kellene követniük”. Kissinger hozzátette, hogy Ukrajna számára létfontosságú, hogy óvatosan kerülje az Oroszországgal szembeni intézményes ellenségeskedés megnyilvánulásait.

A 2014-es első orosz-ukrán háború előtt Ukrajna kritikus választás előtt állt: semlegesség vagy NATO. A kijevi politikai elit a NATO mellett döntött, annak ellenére, hogy a háború előtt az ukrán lakosságnak csupán 13%-a látta a NATO-t az ország számára a legjobb biztonságpolitikának. Az ukrán nép nagy árat fizetett az elit rossz döntéséért: elvesztette a Krímet, és a Donbassz régiói tényleges orosz ellenőrzés alá kerültek. Az ukrán gazdaság még mindig szenved a komoly reformok hiánya és a rendszerszintű korrupció miatt. Az életszínvonal ma 10%-kal alacsonyabb, mint egy évtizeddel ezelőtt. És most az országot a majdnem teljes pusztulás és a lehetséges feldarabolás fenyegeti egy bizonytalan Oroszország részéről, amely már régóta megszállottja Ukrajna geopolitikai státuszának.

Nem zárható ki teljesen, hogy a Kreml szándékosan felfújta az egyre inkább nyugatbarát Ukrajna által jelentett biztonsági fenyegetést, hogy ürügyül szolgáljon Ukrajna szatellit státuszba kényszerítéséhez. Az azonban világos, hogy a kibontakozó ukrán tragédia elkerülhető lett volna, ha Kijev és a Nyugat hallgatott volna az olyan bölcsekre, mint Kennan és Kissinger. Putyin először a 2007-es müncheni biztonsági konferencián háborodott fel a NATO keleti bővítése ellen, “súlyos provokációnak” nevezve azt, amelyre komoly választ ígért. Az Ukrajna elleni 2014-es orosz támadást Kijevnek az Európai Unióval kötött társulási megállapodása váltotta ki. Moszkva az EU-t a NATO lobbi szervezetének tekinti.

De miért pont erre a télre időzítette Putyin  Ukrajna elleni új háborúját? A nemzetközi környezet kedvező volt: a Biden-kormányzat vélt gyengesége, az új, tapasztalatlan német kormány beiktatása, az elmélyülő európai energiaválság és az erősödő orosz-kínai hatalmi tengely. Ráadásul masszív, kifinomult nyugati haditechnika áramlott folyamatosan Ukrajnába. Most már valószínű, hogy Putyin stratégiai számítása túlmutatott Ukrajna “finnesítésén” és demilitarizálásán vagy az ország további területi megcsonkításán. Ukrajna egyszerre cél és eszköz Putyin számára. Maximalista célja egy új európai biztonsági rend megteremtése azáltal, hogy kiűzi Amerikát Európából csapataival és fegyvereivel, köztük atomrakétáival.

Az új háború előtt az amerikai katonai hírszerzés úgy vélte, hogy Oroszország, hatalmas katonai fölényére támaszkodva, villámgyorsan térdre kényszeríti Ukrajnát. A villámháborúra vonatkozó előrejelzés azonban nem vált be. Bár a háború időtartamát és kimenetelét a számos bizonytalansági tényező miatt nem lehet egyértelműen megjósolni, három reális forgatókönyv felvázolható:

 Ukrajna nemzetként a semlegességről dönt

Oroszországnak az ukrán kormány megdöntésére irányuló kampánya nem a tervek szerint halad, ami részben a vártnál erősebb ukrán ellenállásnak köszönhető. Az ukrán vezetés azonban nem számított ilyen totális háborúra, amely kimerítette erőforrásait és ilyen pusztítást okozott. Kijev számára még mindig nem késő, hogy a kisebbik rosszként a tartós semlegesség napirendre tűzésével tegye a megoldás részévé Moszkvát. Az alternatíva túl szörnyű ahhoz, hogy elfogadjuk: Ukrajna mint nemzet jövője, területi integritása és ártatlan emberek tízezreinek élete forog kockán.

 Putyin saját politikai sírját ássa meg

A hatalmas orosz veszteségek a harctéren és a súlyos szankciók miatti gazdasági nehézségek tömeges felkeléshez vagy Putyin elleni puccshoz vezethetnek. Eltávolítása lehetőséget adhatna a háború befejezésére és a viszonylagos normalitáshoz való visszatérésre. Ideális esetben még egy demokratikus átalakulás is lehet a káosz eredménye.

 Oroszország beleragad egy hosszadalmas konfliktusba

Az oroszok még a katonai brutalitás folyamatos megnyilvánulásai ellenére sem biztos, hogy képesek lesznek megtörni a jól felfegyverzett ukrán lakosság ellenállását, amely továbbra is nyugati támogatást élvez. Lehetséges, hogy az oroszok beleragadnak a városi gerillaháborúba, ami végül egy szégyenletes végső visszavonuláshoz vezet.

E három forgatókönyv közül melyik fog megvalósulni? Nehéz megmondani. Az első forgatókönyv lenne az ideális, míg a Nyugat a második forgatókönyvet támogatja. Sajnos azonban nagy a valószínűsége annak, hogy a harmadik forgatókönyv fog megvalósulni.

Dobozi István a Világbank korábbi vezető közgazdásza, aki a szervezet ukrajnai energiaprogramját vezette. Sarasotában él.
Sarasota Herald-Tribune