Orbán oroszbarátsága Szabolcsban is az ellenzék javára billentheti a voksolást

Posted by

Helyben.hu

„Van remény arra, hogy Szabolcsban is megtörik a jég, és az ellenzék nyeri az országgyűlési választást a 4-es számú szavazókörben” – nyilatkozza Sápi Mónika, az Egységben Magyarország képviselőjelöltje. Eddig a Fidesz által biztosan nyerhető körzetek közé számított Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyéni országgyűlési választókerülete, de mára a kormány olyan szervezetlen módon, egészségügyi szűrés nélkül fogadja az ukrajnai háborús menekülteket, hogy a helyiek teljesen elképedtek. Továbbá az állam a szegény helyi önkormányzatokra hárítja a menekültellátás terheit, amivel kényszerűen felélik a tartalékaikat, s kevesebb jut a helyben élőkre. A Fidesz jelöltje, Tilki Attila támogatottsága ezért meggyengült. (FOTÓVAL)

Miközben Sápi Mónika már jó ideje belevetette magát a választási kampányba, s ahol teheti, elmondja, hogy a Fidesz az ígéretei ellenére sem teremtett elég munkahelyet Záhony, Fehérgyarmat és Vásárosnamény térségében, a figyelmének jó részét mégis az Ukrajnából érkező menekülthullámra irányítja. A jelölt választókerületébe esik valamennyi ukrán határállomás, ahová már kétszázezernél is több menekült érkezett. Rajtuk segíteni ma a legfontosabb feladat, a kampány még várhat.

A közelmúltban a beregsurányi határátkelőhelynél találkozott a politikus egy félszeg fiatalemberrel, akinek a szülei hátramaradtak a háborúban, de a fiúkat előre küldték. A fiú magyarul nem tudott, s miután ezt Sápi Mónika felfedezte, személyesen tette fel a fővárosba induló vonatra, ahol már rokonok várták. „Ez természetes, ne is beszéljünk róla” – mondja a képviselő-jelölt, de látszik rajta, hogy boldogan nyugtázta, amikor az ukrán srác rokonai visszaszóltak, hogy minden rendben, a menekült már a rokonoknál van. Másoknak elég egy megvenni egy pohár kakaót, hrivnyát ugyanis nem fogadnak el a vasúti automaták.

 A kampány azért is háttérbe szorul, mert a határátkelők, tehát Záhony, Barabás, Lónya, Tiszabecs, Beregsurány környékén lévő kis településeken – úgy 30 kilométeres körzetben – nincsenek már szabad művelődési házak, tornatermek, közösségi terek. Valamennyi terem zsúfolásig megtelt adományokkal, és a menekültek számára megvetett ágyakkal. Fel sem merül, hogy ezekben a terekben kampánygyűlést lehetne tartani, pedig lenne miről beszélni. A körzetbe tartozó települések saját tartalékaikból fizetik a menekültellátást. Amíg Lengyelországban az állam jelentős támogatást ad az önkormányzatoknak, addig nálunk egyelőre semmit. A polgármesterek – szó szerint – civil támogatásért, fűtött sátorért könyörögtek. Az állam viszont beintett, pedig a kormány, ha akart volna segíteni, már megtehette volna. Talán néhány egyház, segélyszervezet kapott némi pénzt.

A határ mentén tehát a helyben élő szegény emberek pénzét költik, amíg van. Költhetnék fejlesztésre, utakra, egészséges vízre is, hisz a menekültek fogadása nem az önkormányzat, hanem az állam kötelessége lenne. Ezt a helyzetet a polgármesterek – miközben újraválasztásukat kockázatják – ellenvetés nélkül tudomásul veszik. Részben azért, mert a Fideszt szolgálják, és mert Orbán rendszere a saját híveit is megfélemlíti. Ugyanis az önkormányzati pályázatokról a választások előtt dönt majd a kormányzat, s ha valaki reklamálni merészel, hogy az állam nagyobb anyagi felelősséget vállalhatna a menekültek ellátásából, akkor elutasíthatják a pályázatait. Ezért inkább mindenki behódol, s számolatlanul költi menekültekre a helyi emberek pénzét.

Ugyan ömlik a térségbe a menekülteknek küldött ruhanemű, és a tartós élelem, de súlyos gondot jelent az elhelyezésük, mert az állam az ideiglenes tárolók építésére nem költ egy fillért sem. Legalább ilyen probléma, hogy nem szervezték meg a menekültek egészségügy szűrését sem. Ukrajnában a háború miatt valószínűleg összeomlott az egészségügyi ellátás, egyébként is alacsony a covid átoltottság. Ráadásul az óvóhelyeken napok óta össze vannak zárva az emberek, illetve a vonaton menekülőket is veszélyezteti a járvány. Ilyen körülmények között – Sápi Mónika úgy látja – nagy felelőtlenség, hogy az állam egészségügyi vizsgálat nélkül engedi be a menekülteket Magyarország területére. Szükség lenne tehát szűrővizsgálatokra, mert a járványügyi kockázatok nagy veszélyt jelentenek.

Arra a kérdésre, hogy miért nem érik el, hogy a határátkelőkön covid-teszteket végezzenek, Sápi Mónika azt válaszolta, hogy politikusként kötelességének érezte, hogy beszerezzen teszteket, – el is juttatta pl. Beregsurányba – de az egyik önkormányzati dolgozó azt közölte, hogy a vizsgálatokat csak akkor végzik el, ha a menekülteket magyar családokhoz szállásolják el. Ez felháborító. Ha valaki csak átutazik az országon, akkor szerintük nincs szükség tesztre. Illetve egy esetben tesztelik még a menekülteket: ha tüneteik a járványra utalnak, és kifejezetten kérik az emberek a saját tesztelésüket – tájékoztatta a képviselőjelölt asszonyt az elsősegélynyújtó helyen egy szolgálatát teljesítő orvos.

A háború átalakítja a választókerület erőviszonyait is. Korábban a Fidesz számíthatott a Kárpátalján élők szavazataira, köztük a kettős állampolgárokra, vagy a lakcímmel rendelkezőkre. Viszont a menekülthullám elindulásával ez a szavazóbázis valószínűleg eltűnt, illetve rejtőzködik; első hullámmal jöttek azok a kettős magyar állampolgárok, akiknek rokona, és saját háza van nálunk – ők a tehetősebbek. Később érkeztek azok a kettős állampolgárok, akiknek csak fiktív lakcíműk van, de nyilván ezeken a helyeken nem megoldott a lakhatásuk. Ezek az emberek is rokonoknál húzzák meg magukat országszerte. Végül jöttek a megvásárolt, de becsapott romák, akiknek a Fidesz nálunk munkát, házat ígért, ám ők már aligha szavaznak a Fideszre, részben a Putyin barátság miatt sem. Így aztán Sápi Mónika körzete – amit korábban nyerhetetlennek hittek – átkerült a nyerhető kategóriába.

 Ebben közrejátszik az is, hogy a szabolcsi térség ma is a legszegényebbek közé tartozik, nem ritka az éhezés. Támogatást hiába is kér az itt élő választó, egyetlen fityinget sem kap. Az élelmiszer adományok – a szervezetlen szétosztás miatt – sokszor a kukákban végzik undefined . Ez felbőszíti a szabolcsi szegényeket, akik a segélyek által láthatóvá vált nyomorukat a Fidesz képviselőjének számlájára írják.

 Így aztán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a helyzet teljesen kiszámíthatatlan, a választáson az ellenzék is győzhet. Sápi Mónika optimista, bízik abban, undefined legyőzi majd a Fidesz képviselőjét. Ugyanis a hangulat kormányváltó. Sápi ma már az ott élő fideszesektől is kap üzeneteket, amelyben leírják, hogy ”Mónika, maga mellett vagyok, és a falu többsége is.”

Címkép: Sápi Mónika