Nyolc ok, amiért Orbán ki fog hátrálni Putyin mögül

Posted by

szeka
>Egyre kevésbé használható a Fidesz számára az a retorika, amit az orosz-ukrán háború óta használ. Ennek lényege, hogy a gyakorlatban lényegében együttműködik az EU és a NATO legfőbb döntéshozóival, verbálisan azonban teljes semlegességet hirdet. A Fidesz szavazóit azonban egyre inkább
zavarja az a kettős beszéd, ami ezzel a politikai felfogással szükségszerűen együtt jár, hiszen az otthonaikból kibombázott civilek képei és az agresszor hallgatólagos támogatása között egyre élesebb az ellentmondás. A kormánypárt kommunikációjának megváltoztatására a fent említett morális problémák mellett több körülmény miatt is szükség van, így hiába közelednek a parlamenti választások, Orbán rövidesen ki fog hátrálni Putyin mögül.

Fotó: hang.hu

  1. A Fidesz atlantista szárnya már a háború kitörésekor is vállalhatatlannak érezte azt a magatartást, ami hivatalosan egyenlőségjelet tesz az agresszor és az áldozata között. Ezt tetézte az, hogy a Fidesz felügyelete alá tartozó sajtóorgánumokban nemhogy elítélték volna Putyin támadását, de sokszor Ukrajnát vagy az Egyesült Államokat tették felelőssé a kialakult helyzetért. Lényegében ugyanaz a mantra jellemezte a kormánypárt médiakolhozát, mint amit az előző nyolc évben harsogtak ezek az orgánumok. Vagyis: Nyugat ellenünk van, Kelet a szövetségesünk. Ez nem csupán durván leegyszerűsítő megközelítése a geopolitikai és gazdasági folyamatoknak, de teljesen hibás felfogást tükröz. Ráadásul diplomáciai skizofréniába taszítja az országot, mivel a hivatalos szövetségeseink előtt kell pávatáncot járnunk azért, hogy az agresszor szemében is megtartsuk a renoménkat. Az olyan atlantisták, mint Németh Zsolt ezért küldött a napokban egyértelmű üzenetet: Ruszkik haza!

  2. Orbán Viktor mindig a győztesek oldalán szeret tetszelegni, és egy hónappal a háború kezdete után egyre nyilvánvalóbb, hogy Oroszország nem jöhet jól ki ebből a konfliktusból. Egyrészt politikai értelemben már az első napokban elvesztette a háborút, amit ugyan katonai értelemben még megnyerhet, ám hódításait senki sem fogja elismerni, a szankciók pedig teljesen elszigetelik az agresszort a külvilágtól. Nincs már különösebb értelme olyan apró gesztusokat tenni az orosz vezetés felé tenni, mint azt hangsúlyozni, hogy Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának, a területén pedig csak bizonyos megkötésekkel lehet hadi szállítmányokat eljuttatni a szomszédos országba. Ráadásul az oroszokat sújtó embargó legfontosabb területein, főként az energiaszektorban nincs egyedül tartózkodásával a magyar fél az Európai Unión belül.

  3. Ezeknek a gesztusoknak azért sincs különösebb értelmük, mert Putyin számára így is, úgy is ellenség maradunk, hiszen a nyugati szövetségi rendszereken keresztül támogatjuk Ukrajna ellenállását. Orbán egymagában nem képes megakadályozni semmilyen komolyabb szankciót az oroszokkal szemben, így Putyin számára értéktelen sakkfigurává vált ebben a játszmában.

  4. Orbán számára ennél is nagyobb baj, hogy miután nem ítélte el nyíltan és határozottan az orosz agressziót, szinte minden eddigi szövetségese elhatárolódott tőle. Legkomolyabb vesztesége a V4-eken belüli elszigetelődése, de fájhat neki a szlovén miniszterelnök egyértelmű kiállása is Kijev mellett. Azt azonban jól látja, hogy a lengyelek kemény fellépése az oroszok ellen jól jövedelmezhet majd akár számára is, ha elfordul Putyintól, mert akkor ismét megnyílhatnak előtte az uniós források, és a jogállami mechanizmus végrehajtása is elakadhat a különleges geopolitikai helyzet miatt.

  5. Fájhat Orbán feje amiatt is, hogy Putyin agressziója szinte teljesen ellehetetlenítette az európai szélsőjobboldali pártokat. Mivel egyelőre nem lépett be egyik ilyen frakcióba se, de már komoly lépéseket tett pártja e politikai tömbbe való integrálódása felé, most ismét a senki földjén találta magát. Mivel Putyin sok esetben nyíltan támogatta az Európai Unió stabilitásának megbontására kiválóan alkalmas szélsőséges erőket, most Salvini, Marine Le Pen és Orbán árfolyama is erősen zuhant a szövetségesi piacon. Utóbbi még egy éles váltással kimenekülhet ebből a helyzetből, hiszen szerencséjére eddig nem sikerült összekalapálnia egy nagy politikai tömböt a szélsőjobbra sodródott európai pártokból, és a Fidesz sem lépett hivatalosan szövetségre egyikkel sem.

  6. A hivatalos kommunikáció ellenére Magyarországnak semmilyen gazdasági előnye nem származik abból, ha továbbra is baráti kapcsolatokra törekszik Oroszországgal. Az energiaszektorban nem okoz egyelőre semmilyen fennakadást a háború, hiszen az oroszok a gáz- és olajeladásaikból fedezik a megnövekedett kiadásaikat, és egyelőre nem látszik valószínűnek, hogy az energiahordozókra is kiterjesztené az EU az embargót. A kormány a rezsicsökkentés megvédésére alapozott kommunikációja még féligazságokat sem tartalmaz, hiszen annak a hatósági ár az alapja, és nem az orosz gáz és kőolaj. Paks 2-őt viszont lényegében elfelejthetjük, hiszen igen nehéz elképzelni, hogy a szankciókkal sújtott orosz beszállítók képesek lennének a következő években ellátni a feladatukat, ráadásul a finanszírozásban döntő szerepet játszó bank szankciós listára került.

  7. Fontos körülmény ugyanakkor, hogy a Fidesz szavazótábora megzavarodott attól, hogy az ukrajnai menekültek százezreit lényegében úgy fogadták a magyar hatóságok, mintha egy szövetséges országból érkeztek volna. Igazából nem is tehetett mást a kormány, hiszen a dehumanizálás ebben az esetben teljesen más hatással járt volna, mint a 2015-ös menekülthullám idején, amikor politikai tőkét kovácsolt a Fidesz abból, hogy a menekültek ellen hergelt. Az Ukrajnával szembeni fenntartások, melyeket korábban folyamatosan táplált a közvéleménybe a kormány, most teljesen jelentőségüket vesztették, és lényegében ugyanúgy kezelnek minden keletről érkező menekültet a hatóságok, akár magyarok, akár oroszok, akár ukránok. Ilyen ellentmondást nehéz feloldani egy fideszes szavazó fejében, hiszen évekig azt hallotta, hogy a más országokból érkezők elveszik a munkájukat, és egyébként is veszélyt jelentenek az ország biztonságára.

  8. Végül van egy fontos szempont, ami mindenképpen meghatározó Orbán Viktor döntésében. Putyin ugyanis bebizonyította, hogy megbízhatatlan politikai szövetséges. Ha Orbánt február eleji moszkvai látogatása alkalmával figyelmeztette volna a közelgő katonai invázióra, a magyar kormányfő fel tudott volna készülni a váratlanul előálló helyzetre. Ehelyett mindenféle hosszú távú megállapodásokat íratott vele alá, majd megnyugtatta, hogy nem lesz háború. Orbán “stratégiai nyugalma” annak az álcája, hogy teljesen lebénult Putyin lépésétől, aki egy hónappal a választás előtt teljesen új helyzetbe kényszerítette. Ez a személyes sértettség is motiválhatja Orbánt, amikor a fenti érveket mérlegelve ki fog hátrálni Putyin mögül. Kérdés, hogy mikor, és hogy időben teszi-e meg ezt. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha túl sokáig húzod az íjad húrját, elfáradsz, és elvéted a célt.”
    Szegedi Kattintós

    Címkép: Az utolsó koccintás