A gyűlölet és a hazugság hálója

Posted by

Vásárhelyi Mária

A közpénzekből finanszírozott állami médiában, ahol egy nap alatt kilencszer ismételték meg Orbán Viktor gyűlölködő, hazug március 15-i beszédét, négy év alatt egyetlen alkalommal, összesen 5 percre szólalhatnak meg az ellenzéki pártok képviselői, reggel 7 és 8 óra között. A médiapiac 90 százalékát uraló fideszes média birodalom orgánumaiból ömlik a gyűlölet, az ellenzék gyalázása, a folyamatos hazugságkampányok. Éppen úgy, mint Oroszországban. Putyin csaknem egy évtized alatt építette fel azt a valóságot, amelynek eredményeként az orosz társadalom többsége elhiszi, hogy Ukrajnában népírtás folyt, hogy az országot “nácitlanítani” kell, hogy csak a nagy testvér tudja megvédeni az orosz kisebbséget. Csaknem egy évtizede folyik az orosz médiából az ukrán ellenes indulatok szítása.
Nálunk már több mint tíz éve folyik ugyanez az ellenzékkel szemben. A “nemzeti kormány” a nemzet egyik felét kitagadja a magyarságból, megfosztja alapvető emberi jogaitól és méltóságától. És mégis, Oroszországhoz hasonlóan, nálunk is a választópolgárok relatív többsége rendületlenül támogatja ezt az országot kifosztó, gyűlöletet és belső háborút szító kormányt. Pedig gondolom minden kormánypárti szavazónak van a környezetében, szűkebb vagy tágabb családjában olyan, aki az ellenzéket támogatja. És róla konkrétan talán tudja is a fidesz szavazó, hogy nem hazaáruló, nem veszélyes, nem gazember, de összességében mégis elhiszi az ellenzéki szavazókról, hogy azok, hogy lehet róluk így beszélni, ilyen vádakat terjeszteni. Hogy nem magyarok, hogy hazaárulók, tolvajok, veszélyes gazemberek. Hogy eszükbe sem jut elgondolkodni, akárcsak a látvány elképesztő aránytalanságán, felháborító igazságtalanságán. És nem hagy nyugodni a gondolat, hogyha ne adj Isten úgy hozná a sors, hogy háborús helyzet alakul ki nálunk, akkor a kormánypártok elkötelezett támogatói éppen úgy támogatnák Orbánt abban, hogy tettlegesen is leszámoljon a “belső ellenséggel”, ahogyan Putyint támogatja az orosz társadalom többsége. Csodálkozol a putyinistán, gondolkodj el az okain is tán…