A forgatókönyvíró, aki a “nép szolgájával” él

Posted by

>Tegnap az RTL Klubon megkezdődött a Volodimir Zelenszkij főszereplésével a “Nép szolgája” sorozat a tanárról, aki Ukrajna elnöke lett. A napi híradásokban pedig naponta szerepel Volodimir Zelenszkij ukrán elnok, a az orosz invázió elleni harc vezetője.  És elmondható, hogy mindkét esetben mellette áll a felesége  Olena Zelenszkij. A sorozat egyik írója Olena, aki férje harcában is részt vesz,saját szenvedélyes üzeneteit osztja meg 2,6 millió követőjével. A londoni Evening Standard alapján mutatjuk be a hölgyet, ezt a 44 éves építészmérnököt és vígjátékíró, aki azzal cukkolta a férjét, hogy elfelejtette közölni vele, hogy 2019-ben indul az elnökválasztáson (azt mondja, csak a közösségi médián keresztül tudta meg). De a férje jelölésével szembeni kezdeti ellenállás ellenére (“nem voltam túl boldog”) azóta már alkalmazkodott a helyzethez, s most a jó ügyek érdekében használja a pozícióját.
Nem kellett ehhez a háború, az orosz agresszió. A Vogue már címlap sztorit írt róla. Hibátlan angolságáról és egy olyan önéletrajzról, amely vetekszik a házastársa karrierjévell. Megreformálta az ukrajnai iskolákban a gyerek élelmezést, kampányolt a családon belüli erőszak ellen, és megrendítő, politikát megváltoztató beszédeket tartott a nemek közötti egyenlőségről.

Zelenszka (leánykori nevén Kijasko) ugyanabban a városban született és nőtt fel, mint férje: Kryvyi Rihben, Közép-Ukrajna egyik orosz nyelvű régiójában. De csak a főiskolán találkoztak, amikor 1995-ben a Kryvyi Rih-i Nemzeti Egyetem hallgatói voltak, ahol a nő építészetet tanult, a férfi pedig joghallgató volt, aki komikus karrierről álmodott. Zelenska más fiúval járt, amikor először találkozott Zelenszkijjel, aki akkoriban egy helyi abaré társulat tagja volt, és országos versenyeken indult. 19 éves korában Zelenszkij új komédiás társulatot alapított, a Kvartal 95-öt, és Zelenskát is felkérte írónak (a lány ekkorra már úgy döntött, hogy pályát vált és az írói pályára lép). A pár állítólag nyolc évig járt egymással, majd 2003 szeptemberében összeházasodtak és Kijevbe költöztek.

Már itt, Kijevben házasságkötésük után kezdett dolgozni a pár a 2015-ös politikai szatírán, a Nép szolgáján. Akár vonzódott férje államférfiúi képességeihez, akár nem, Olena világossá tette, hogy mindig is jobban szerette a reflektorfénytől távol élni az életét, később azt nyilatkozta a sajtónak, hogy inkább szeret “a színfalak mögött” lenni, és nem szeret vicceket mesélni vagy a bulizni.

 

Getty Images

Forgatókönyvíró lett és a kamera mögött marad. Felhagyott az építészettel, és helyette az írói karrierjét folytatta, valamint producer lett az ukrán Studio Quarter 95 produkciós cégnél. A pár első gyermeke, a most 17 éves Oleksandra 2004 júliusában született – kevesebb mint egy évvel az esküvőjük után -, és a lány  már filmekben is szerepelt. Fiuk, a most 9 éves Kyrylo kilenc évvel később, 2013 januárjában született.

AFP via Getty Images

Amikor a legkisebb gyermeke, Kyrylo hatéves volt, Zelensky elindult az elnökválasztáson. Zelenszkij eleinte határozottan ellenezte. “Őszintén szólva, meglehetzősen agresszívan elleneztem a projektet” – mondta egyszer újságíróknak. “Mert ez egy nagyon nehéz lépés; ez nem is egy projekt, hanem az élet egy másik iránya.” Annak ellenére, hogy Zelenszkijnek nem volt politikai háttere vagy párthovatartozása, a 2019-es választásokat megnyerte, a szavazatok több mint 73 százalékával legyőzve a hivatalban lévő Petro Porosenkót, felesége pedig kötelességtudóan és méltóságteljesen vállalta el új pozícióját és lépett a reflektorfénybe.

Getty Images

“Nem szeretem a szereplést. De az új realitások [First Ladyként] megkövetelik a maguk szabályait, és én igyekszem megfelelniezeknek” – mondta a Vogue Ukrajnának, miközben a fotózásokhoz pózolt. “Inkább a színfalak mögött maradok. A férjem mindig is  az előtérben volt, míg én jobban érzem magam az árnyékban.  Vicceket se szeretek mesélni. Ez nem illik a karakteremhez. De találtam magamnak  nyilvános szerepet. Ez az a lehetőség, hogy felhívjam az emberek figyelmét fontos társadalmi kérdésekre”. E társadalmi kérdések közé tartozik a nemek közötti egyenlőség, amelyről a 2019-es harmadik ukrajnai női kongresszuson tartott, s amelynek hatására országa csatlakozott a G7-ek nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos nemzetközi kezdeményezéséhez, a Biarritzi Partnerséghez. 2020 júniusában kezdeményezést indított az ukrán nyelv népszerűsítésére, és éveken át dolgozott az ország iskolásainak minőségi és változatos étkeztetésén is. Kampánya nyomán az ország új jogszabályokat vezetett be a gyermekétkeztetésről. “Japánban például minden iskolában van egy táplálkozási szakember, aki különös figyelmet fordít az allergiás gyerekek táplálkozására, az iskolai konyhák pedig teljesen elkülönítettek és sterilek, mint egy műtőszoba” – mondta a Vogue Ukrajnának. “Számos ötletet merítettem, és meggyőződésemmé vált, hogy a pozitív változások megvalósíthatók, csak őszintén vágyni kell valamire, és keményen dolgozni.”

Merész színek, elegáns ruhák és a kis márkák támogatása: Zelenska tudja, hogy a First Lady egyik szerepe a stílus és a tartalom egyensúlyban tartása. A cambridge-i hercegnőtől Brigitte Macronig sokszor mutatkozott együtt nagyhatalmú nőkkel, és maga is egyfajta divatikonná vált: gyakran élénk színű nadrágkosztümökből álló kollekciót visel, és olyan ukrán tervezőket képvisel, mint Ivan Frolov, ELENAREVA, Vita Kin és Lake Studio.

 

Getty Images

“Örülök, amikor New Yorkban vagy Párizsban megkérdezik tőlem, hogy ki a ruhám tervezője. És valóban meg is kérdezik” – mondta a Vogue-nak. “És nem lenne olyan izgalmas, ha egy nagy nyugati márkát neveznék meg, amit ott már ismernek, de milyen jó, hogy ukrán tervezőket népszerűsíthetek a világban”.”