Ruszkik vissza?

Posted by

A HVG figyelt fel arra, hogy a Fidesz egyik alapítója, a 3-as számú párttagkönyv tulajdonosa, az atlantista politikusként ismert, jelenleg az Országgyűlés külügyi bizottságát vezető veterán képviselő Németh Zsolt egy rövid, mindössze kétmondatos posztot tett közzé csütörtök este a Facebookon: “Ruszkik haza! Legyen béke!” Ebből az első mondat a Fidesz 1989-es követelése, amit Orbán Viktor is megfogalmazott Nagy Imre újratemetésén. Mégis ezzel, és az Ukrajnában békét sürgető második mondattal Németh Zsolt kihúzta a gyufát. Úgy nekiestek, mintha maga lett volna a Gyurcsány-ördög. Volt, aki azt tanácsolta Némethnek: “Jobb lenne, ha visszafogná magát. Legyen semleges, mint a kormány.” Más keményen helyretette ezzel: “Akkor sem fogalmazhat úgy, hogy ruszkik. Milyen magatartás ez?? Ön egy jobboldali politikus, nem MZP-féle.” “Zsolt, nagyon csalódtam! Mit képzelsz magadról, hogy a magyar–orosz érdekek ellen hangolsz?” Olyan hozzászóló is volt, aki teljesen elfordult a fideszes politikustól a poszt miatt és azt írta: “Ha ezt nem törli 10 percen belül, elfelejthetik az én és a feleségem szavazatát.” Más még 10 percet sem adott neki: “Én már törlöm is önt. Pá pà. Átállt MZP-hez?” Volt olyan is, aki megjegyezte: “Már Márky-Zay is megköszönte posztját! Bravó!!” Más így bírált: “Meglehetősen primitív megnyilvánulás! Így egy ismert jobboldali politikus nem nyilvánulhat meg! Ez a stílus méltatlan …a pártra nézve is!”

A változatos helyesírással és stílusban megfogalmazott több ezer hozzászólás (mi ezeket a könnyebb érthetőség kedvéért szerkesztve jelenítettük meg) skálája egészen a Kreml-propaganda szajkózásáig terjedt. Ilyen volt például azé a kommentelőé, aki megjegyezte: ”Ruszkik haza? Az ukrán népirtásról mi a véleménye? Hajrá Putyin!” Vagy azé a másiké, aki ezt írta: “Az ukránok demokratizálódjanak, most tiszta nácik”. Volt olyan is, aki ezen is túlment, mondván: “Legyen béke! Sokan nem látják még a végét, de az orosz hadsereg éppen ezért küzd, hogy megsemmisítse a világ uralmára törő háttérhatalmat. Azokét, akiknek köszönhetjük a vírusokat, a vakcinákat, a háborúkat, a környezet szennyezését stb.”
De még Novák Katalin is megkapta. Ezt írta ugyanis a Facebookra “
az Oroszország által indított háború (…) védhetetlen és megmagyarázhatatlan“.  A leendő köztársasági elnök Oroszországot bíráló bejegyzése alatt szintén komoly kommentháború robbant ki, bár itt a Németh-poszt alatti kommentfolyam alig tizede a hozzászólások száma. A többség viszont Novák Katalinnak is nekiesett, éppúgy, mint Németh Zsoltnak. Van, aki feltette a kérdést: “Megmagyarázhatatlan????? És mi van a legyilkolt 15 ezer orosz kisebbséggel és a NATO lopakodó terjeszkedésével???? Kedves Elnök Asszony – ha ez a hivatalos álláspontja, akkor máris csalódtam Önben!!!!!! Nem kicsit – nagyon!!!!!” Más így bírált: “Döbbenetesen rossz kiemelés! Mintha a Soros-médiától jönne! Oroszországot szívós agresszióval belekényszerítették – kinek nyal ez a poszt?”