Ukrajna és Oroszország jövőjéről a szakértő

Posted by
Kiss Csaba interjút készített a Portfolio számára Sz. Bíró Zoltán történésszel, Oroszország-szakértővel, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárával. Ebből közlünk részleteket.
 Az ukrán ellenállás is jóval nagyobb, mint arra Vlagyimir Putyin orosz elnök számított, és mint azt bárki várta akár Nyugaton is. Mi lehetett vajon Putyin szándéka, és hogyan mérhette el ennyire a helyzetet?

Talán azért mérhette el, mert az autokráciák egy idő után elveszítik azt a képességüket, hogy az első számú vezetőhöz olyan információ jusson el, ami hiteles, és nem az ő ízléséhez igazodik. Egy olyan ember, aki 22 éve irányítja mindenféle jelentős korlát és ellensúly nélkül Oroszországot, maga is egyre korlátozottabbá válik a tájékozódás képességében. Ráadásul az elmúlt két évben a Covid-járvány miatt – átvitt értelemben – bunkerbe vonult: nagyon kevesen férnek hozzá, kerülnek kapcsolatba vele. Azt gondolom, hogy egy ideje különböző geopolitikai rögeszméknek is a rabjává vált. Bevallom őszintén, az utolsó pillanatig az volt a meggyőződésem, hogy ha a józan ész nem költözött ki a Kremlből, akkor egy ilyen háborúra, egy ilyen nyílt és átfogó támadásra nem kerülhet sor.

Oroszországnak nincs olyan ereje, hadseregének és nemzeti gárdájának nincs olyan jelentős személyi állománya, amivel tartósan megszállás alá tudná vonni Ukrajna nagy részét, az egészéről már nem is beszélve. Nemcsak arról van szó, hogy az ukrán hadsereg sokkal felkészültebbnek, sokkal jobban felszereltnek és sokkal motiváltabbnak bizonyult, mint volt 2014-ben, hanem lényegében a teljesen ukrán társadalom szembefordult Oroszországgal. Ami egy bábkormány felállítását illeti, azzal az a probléma – amit a háború előtt is ki lehetett volna kalkulálni –, hogy egy ilyen kormány csak addig maradhat fenn, amíg ott vannak az orosz megszálló erők.
Köthet-e a jelen helyzetben kompromisszumot Ukrajna, illetve el tudná-e győzelemként adni Putyin, ha rövid időn belül befejezné a háborút?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilatkozataiból mintha azt lehetne kiolvasni, hogy Ukrajna kész a semlegesség valamilyen formájú elfogadására. Hallunk arról is, hogy ukrán részről nemzetközi garanciavállalást kérnek. Az ukránok körében nagyon megerősödött a NATO-hoz való csatlakozási vágy. Egy hete sincs, hogy egy ukrán közvéleménykutató intézet megkérdezte az ukrán lakosságot egy nagy, reprezentatív felmérésben, hogy hányan szeretnének NATO-, illetve EU-tagok lenni. Az EU esetében 86 százalékos támogatottságot, a NATO esetében 76 százalékos támogatottságot mértek. Érdekes módon az ország keleti, délkeleti részében jelentek meg azok az újabb támogatók, akik eddig inkább a semlegesség felé hajlottak.

Említette, hogy Oroszország számára is súlyos tragédia mindaz, ami történik. Rendkívül súlyos szankciók sújtják az orosz gazdaságot, felvételeken látni, hogy sorok állnak Moszkvában az ATM-ek előtt, és vélhetően az orosz lakosság is egyre jobban megérzi a szankciók hatását. Milyen válaszreakciókat szülhet ez az orosz társadalomban?

Vannak olyanok, akik annak a véleményüknek adnak hangot, hogy a súlyos nyugati szankciók elrendelése lehet Putyin menedéke, mert így rámutathat, hogy a problémákat mind-mind a Nyugat okozza. E vélemény szerint, ha szelektívebb lenne a nyugati rendelkezés, ez a menekülőútvonal nem állna rendelkezésre Putyinnak. Magam illegitimnek gondolom ezt a nézőpontot, és azok, akik egy kicsit is tájékozottabbak az orosz társadalomban, látják, hogy ebbe a katasztrófába a putyini politikai vitte az országot. Az más kérdés, hogy Oroszország nem jelentéktelen része egyfajta információs buborékba került, abban tartják őket már nagyon régóta.
Az orosz társadalom tűrőképessége nyilván másutt húzódik meg, mint Nyugat-Európában, de még Közép-Európában is. Sokan, akik teljesen perspektívátlannak látják Oroszország jövőjét, már korábban is az emigrációt választották. 2014-ben, a Krím annektálása után ugrásszerűen megnőtt az emigrálók száma, akik nem feltétlenül politikai okokból hagyták el Oroszországot, hanem egyszerűen nem látnak perspektívát benne. Egy olyan országban, ahol évtizedekre előretekintve nem a fejlődés, most már nem is csak az egyhelyben járás, hanem a visszaesés fog megmutatkozni, sokan nem akarják azt az egy életüket leélni. 2019-ben többször is jártam Szentpéterváron, és emlékszem, a kikötő közelében az egyik kerítésen nagybetűvel az volt felírva: „Putyin örök – én nem”. Az emberekkel el akarták hitetni, hogy Oroszország addig van, amíg Putyin van. És lehet, hogy furcsa módon igaz is lesz ez, mert ezzel a háborúval ki tudja, hogy hova taszították az országot. Putyin súlyos nemzeti katasztrófába vitte Oroszországot, és az első naptól kezdve erkölcsileg elveszítette ezt a háborút, bárhogyan is fejeződjék be.

Elképzelhető, hogy Oroszország szétesik?

Ezt tartom a legkevésbé valószínűnek. Szétesést akkor lehetne vizionálni, ha etnikailag nagyon vegyes összetételű lenne az oroszországi társadalom, és mondjuk a területének a perifériáján nagy etnikai csoportok élnének egy tömbben. Oroszország azonban ennél etnikailag sokkal egyneműbb, és jóval homogénebb, mint a Szovjetunió volt, ma a lakosság 83 százaléka orosz. Nincs olyan nagy etnikai közösség, amelyikről azt feltételezném, hogy akarna és ki is tudna szakadni. Annak sem látom egyelőre a strukturális hátterét vagy motivációit, hogy több orosz állam létezzen egymás mellett. Ha hatalmi válság alakul ki, és az eliten belül lesznek dezertálók, akik úgy gondolják, hogy Putyin súlyos hibát követett el, s megpróbálnak tőle megszabadulni, nos, ebben az esetben az elképzelhető, hogy az ország egy időre káoszba süllyed.