Ókovácsok: Tizenkét év után mindenkinek menni kell

Posted by

Fábián András
>Tegnap mindenki röhögött, aki nem volt megrökönyödve. Eredetileg azzal akartam kezdeni, hogy mennyire rémes lehet szolgának lenni. Van, aki kitüntetésért pitizik, holott ma már a kitüntetés inkább egy olyan bélyeget jelent, amely a szolga-létre utal. Ahogy elnéztem a március 15. alkalmából felmagasztaltak névsorát (lásd még Kossuth-díj) egyetlen ismert nevet sem láttak köztük. Még Rátóti Zoltán neve sem mozdított meg bennem semmiféle emeltyűt. Mások attól rettegnek nap-nap után, hogy kiesnek a legfelsőbb kegyből és lehullanak a porba, a köznép közé. Nevük az enyészeté, amúgy fontosnak érzett munkásságuk meg semmivé lesz.

Tulajdonképpen rendben is lenne ez így. Néhány nagy Orbán fan persze eléggé közismert ahhoz, hogy az ember rögtön tudja: ezeknek lényegében mindegy kié a fenék, csak jól megfizessék. Orbánnak ugyanis láthatóan nagyon fontos, hogy úgynevezett hírességek vegyék körül: zenészek, ripacsok, rockerek, sportolók, meg effélék. Ezek aztán ha megkérdezik őket, azonnal megmagyarázzák, hogy ők nem politizálnak. Hívták őket és mentek. Utána meg átfáradtak a pénztárhoz felvenni a közpénzből számfejtett busás honort.

No, de az már milyen, amikor egy ilyen kegyenc, egy talpnyaló, aki legfeljebb a magyar főméltóságú úr, újabban hős honvédővé avanzsált pocakos vezénylő tábornok cipője talpáig is csak a nyelvével ér fel, otromba, durva viccre ragadtatja magát. Ráadásul egy fényes ünnepen. Amikor éppen köszönetet kellene mondania e fényességnek. Megköszönni, hogy megtisztelte az általa igazgatott közintézményt, amelynek élére az Isten kegyelméből főméltóságú nevezte ki. Megköszönni, hogy számolatlanul szórta a közpénz tízmilliárdokat erre az egyik legfontosabb nemzeti ereklyére, szeretett Operaházunkra. Ehelyett mit tesz ez a minden tisztességtől elrugaszkodott, énekesnek is gyenge dalszínház igazgató?! Bemondja a kegyes és gyanútlan főméltóságú úrnak, hogy ideje összekapni a putyerkát, mert elég volt belőle 12 év. Lehet arrébb húzódni és befejezni a viselkedést. Mindezt az Operaház színpadáról. 1300 összeválogatott főrend előtt. Személyesen bele a főméltóságú úr és felsége képébe. Még a „nemzett gojostola” is röhögött.

A publikumban azonban osztatlan volt a megrökönyödés. Volt morgás és értetlenkedés. Egy bizonyos határon túl bizonyos illetők már csak a saját vicceiket értik, csak azokon nevetnek. Azt viszont már régen nem tűrik, hogy puszta viccelődésnek álcázva bárki belemondja az igazságot a képükbe. Kimondja: Orbán Viktor! 12 év elég volt belőled! Orbán Viktor menj a francba!

“…Én csak tudom, mert lassan elérem azt a határt, ami még a magyar operaházi történetben nem volt, 12 év! Azután már tényleg mindenkinek mennie kell….Nem akarok ötleteket adni, de ez tényleg lassan elközeleg….” Ezt mondta Ókovács Szilveszter.

Ókovács úrnak ez a március 12. (nem március 15. mert akkor a kegyelmességek nyilván nem értek rá!) lehetett volna élete legszebb napja. Megkoronázása érdemtelen karrierjének és egész pályafutásának. Ehelyett rémálommá vált ez a nap. Kiderült, hogy vagy tudja, hogy mit beszél, és akkor semmi keresnivalója abban a székben, amelyben üldögél, vagy nem tudja, hogy mit beszél és akkor ugyanez a helyzet. Úgy véljük, hogy nem tart már sokáig ez az igazgatóskodás. A kegyúri döntés már vélhetőleg el is készült. Ókovács repülni fog. Emlékszünk még, hogy utoljára talán Patyi András úrnak, a Nemzeti Választási Bizottság hajdani elnökének sikerült ilyen remek gyomrost bevinni az miniszterelnöknek, amikor megbírságolta őt választási pedofília vétsége miatt. Orbán a bírságot – gondolom közpénzből – befizette, de attól kezdve a nyomorult Patyit csak „bírságbajnokként” emlegette. Ókovács Szilvesztert mostantól talán „kormányváltó Ókovács” néven aposztrofálja majd mindaddig, amíg nem találnak neki egy vidéki színházat valahol Máriaremetén. Oda biztosan nem járnak főrangú urak esténként ünnepeltetni magukat.

Ókovács most minden esetre keményen magyarázkodik: Ki gondolhatja komolyan…?! Hogy éppen ő…! Hogy a kegyelmes urat, akinek mindent (is) köszönhet…! És egyáltalán…! Ő nem, ő dehogy! Mi persze tudjuk, amit tudunk, mert ismerjük a Freud-i elszólás tézisét. A tudatalatti vágyak önkéntelen feltörésének axiómáját.

Arról már nem is beszélve, hogy Ókovácsnak valóban igaza volt. A csillagok mai állása szerint 12 év után Orbánnak valóban lefőtt a kávé. Mehet Isten hírével. Érte könnyet már Ókovács Szilveszter sem ejtene. Hiszen éppen ő maga mondta, hogy 12 év után aztán már mindenkinek mennie kell.

Egy kommentelő frappáns megjegyzésével zárom soraimat: “méghogy az opera nem szórakoztató.”