Kaszás Attila 62

Posted by

Szegő András

Mintha csak a Nap fia volna, úgy lépett ki az augusztusi déli ragyogásban a körúton, a Vígszínház felöl. Hetykén, vidáman, önfeledt boldogságban. Mokaszin volt rajta, rövidnadrág, kihajtott vászoning. Arca borostás, haja lobogott, égszínkék szemei különös fénnyel ragyogtak. Őróla mindig „lerítt”, hogy éppen milyen állapotban is van éppen, mindig azonos volt önmagával. Nem voltak pózai, manírjai, nem mutatta se ilyennek, se olyannak magát, nem alakított képet önmagáról. Ha éppen olyan passzban volt, járt ő gubancosan, elhanyagoltan, lehorgasztott fejjel is, máskor pedig, feldobott állapotaiban hetykén, vidáman, önfeledt boldogságban. / Szerintem színészi, előadói varázsát is éppen ez a spontaneitás, ez a közvetlenség, ez a természetes eszköztelenség adta. Ahogyan jelen-volt, ahogyan hatott, ahogyan lélekből fakadóan megnyilvánult, akár például Kállai Ferenc, vagy Marcello Mastroiani…/
Most viszont repesett, mint az elmúlt évben szinte mindig, amióta csak bekövetkezett a „nagy esemény” az életében: megszületett János fia.
Mitől is a különös feldobottság? Hát elújságolta, hogy nemrég volt általános kivizsgáláson, és írásba is kapta, hogy makk-egészséges! Ez nagyon fontos volt számára. Korábban hajlamos volt azt gondolni, hogy rövid életű lesz, ebbe bele is törődött, sokszor élt önpusztító életet, de mostantól nincs kecmec! Muszáj még legalább 25 évet élnie, amíg János-fia nem indul el önállóan a saját útján! Rendbe is hozatta eddig elhanyagolt néhány nyavalyáját, elkezdett sportolni, rendszeresen élni, egészségesen táplálkozni, abbahagyta a dohányzást, a piát. Egészen új értelme, értéke lett az életének ettől! Immáron nem tékozolhatja, mivel atyai felelősséggel kutya kötelessége még sokáig élni!
Sokáig bámultam utána, amint szinte szökkenő léptekkel folytatta útját a Margit híd felé… Maga volt az élet, a szenvedély, a révbe értek boldogsága. Ugyan, ki gondolhatta, sejthette, feltételezhette volna, hogy pusztán néhány hónapja van mindössze hátra az életből..?
Xxxxxxxxxxxxxxxx
Felvidéken, az egykori Csehszlovákiában, Vágsellyén született. Férfiági felmenői valamennyien Kaszás Jánosok voltak, ő is folytatta volna a sort, csakhogy akkoriban, ha a választott névnek volt cseh, vagy szlovák megfelelője, akkor csak azon lehetett anyakönyvezni. Szülei nagyon nem szerették volna, a lehetőség gyanánt felkínált Jan nevet, inkább választották az Attilát, azzal a hatóságok nem tudtak mit kezdeni. Szülei Vágfarkasdon, a helyi iskolában tanítottak, így gyermekkorát ott töltötte. Nyughatatlan, vagány, örökmozgó kisgyerek volt. Szabadideje – meg nem a szabadideje – jelentős részét a környékbeli vadregényes erdőkben játszva, figyelve, csatangolva töltötte. Teljesen természetesnek tűnt számára, hogy felnőttként majd erdész lesz. Vonzotta a szabadság, a napfény, a csend, a friss levegő, vonzotta a fák, növények, állatok világa. Hogy e helyett mégis jött a poros színpad, a reflektorfény, a dohos levegő, a hangoskodás, a maszk, a jelmez, és az olykor fejhangon üvöltő arrogáns rendező?
xxxxxxxx
Hát történt egy különös eset – nem az utolsó -, amely alapvetően megváltoztatta, felforgatta Attila életét… A gimnázium, ahova járt buszkirándulást szervezett Budapestre, a Vígszínház akkor legendás Szent Johanna előadására. Ő is eljött az osztálytársaival, és ez revelatív hatással volt rá. Teljesen elbűvölte a címszerepben Kútvölgyi Erzsébet alakítása. Mint később elmondta, annyira felkavarta, hogy végigsírta az előadást, és hazafelé menet, még a buszon eldöntötte, hogy iezt akarja csinálni érettségi után, hogy belőle is színész lesz! / Számomra roppant érdekes volt, hogy amikor ezt szóba hoztam, Kútvölgyi Erzsébet tágra-meredt szemekkel csodálkozott rám. Ő addig nem tudta, hogy Kaszás, egyik korábbi, és nagyon kedves partnere, éppen az ő hatására választotta a színészi pályát…/
xxxxxxxxxxxxx
Attila pedig az érettségi után jelentkezett Budapesten a színművészeti főiskolára, és rögtön fel is vették. Amolyan máshonnan jött ember volt a többiek között, és lényegében meg is maradt mindig ilyennek. Beszéde, viselkedése, hozzáállása, mentalitása, tisztasága, lényeglátása, manipulálatlansága rögtön ki is tűnt, sajátos helyet biztosított számára, ugyanakkor sármja, kamaszos-férfias bája, őszinte kedvessége elbűvölt mindenkit, és amolyan mindenki-kedvence lett. Hogy számára mit is jelentett az új helyzet? Később úgy mesélt erről, hogy „Nagyon fura volt egy ideig. Ki is csúszott a talaj a lábam alól. Szélsőséges voltam, szertelen, bizonytalan. Hol élveztem, hogy rettegtem a felhajtástól, hol szétfeszített az önbizalom, hol magamba roskadtam, hol úgy éreztem, hogy én vagyok a helyzet ura, hol pedig, hogy csak egy báb vagyok, akit a sors össze-vissza rángat… Szertelen életet éltem, és elég elviselhetetlen fráter lehettem… Néha, amikor látok az utcán kicsit ittas, hőzöngő, hangoskodó gyerekeket, és gondolnám, „hogy nocsak, ezek a mai fiatalok milyenek!”, rendre eszembe jut: lassabban a testtel Attila! Emlékezz, hogy te egy fikarcnyival nem voltál különb ezeknél!” A főiskolán találkozott egy másik, szintén „máshonnan jött”, más okokból ugyan, de szintén stigmatikus színészjelölttel, a Csengerről érkezett Eszenyi Enikővel. Szerelem lobbant, házasság lett, aztán egy több mint két évtizeden át tartó, hallatlan intenzív személyi-művészi kapcsolat. Olyan hőfokon égtek, éltek, sarkallták egymást, vagy rivalizáltak, hogy alighanem mindketten megperzselődtek benne. A szeretet és egymásra-utaltság korábban átsegítette őket rendre az átmeneti válságokon, ám mind érzékenyebb pontja lett kapcsolatuknak, hogy Enikőnek nem lehetett gyermeke, Attila pedig mindenképpen akart volna. Barátsággal váltak el.
Rövidesen új szerelem született, a hazai színjátszás egyik üdvöskéjével, Balázsovits Edittel. Ez is szenvedélyes, érzékeny, bensőséges kapcsolat volt, de az induláskor magában hordozta a végzetét. Editnek akkoriban indult el, bontakozott ki elragadó naivaként a pályája, és nem szeretett volna még gyereket, Attila viszont, túl a negyvenen, félve, hogy kifut az időből, egyre vehemensebben vágyott, hogy neki is „igazi családja” lehessen. Ez mindinkább megkeserítette a kapcsolatot, és szakítás lett belőle. Attila ekkor valóban már kedvenc lett, mind a szakma, mind a közönség kedvence. Nemrégiben egy nagyon-nagy színészekből álló társaságban esett szó arról, hogy ebben a nagyon keményen önérdeket érvényesítő, konkurencia-harcra, riválisok versengésére alapuló pályán, ugyan akadhat-e bárki is, aki soha nem ártott, aki soha nem lett a másiknak keresztbe, aki meg tudta őrizni gyermeki ártatlanságát? És mindössze egyetlen név vetődött fel, akiről nem tudott – pedig akart! – rosszat mondani, akit minden kollega egyöntetűen szeretett: Kaszás Atilláé.
Benne nem volt irigység, törtetés, nemtelen indulat, ő soha nem nyomult, nem fúrt másokat, ő tudott örülni más sikereinek, ő nem egyengette karrierjét, ő mindvégig, szinte szent alázattal „szolgálta hivatását”. A színpadon, pódiumon mindig különös varázsa volt. Nem is ismerte a patetikus pózokat, bombasztikus deklamálást, heroikus gesztusokat, hangrezegtetést, magamutogatást, mindig emberségével, bájával, kedvességével lélektől-lélekig hatott, és puszta jelenlétével is elbűvölte a közönséget. Azon nagyon kevesek közé tartozott, akit szinte meg sem érintett a siker, a hírnév, a közönség rajongása, az, hogy generációknak volt férfi-ideálja.
Ő maga viszont azt az egyet kereste, aki társa lehet, akit szerethet, akiért rajonghat, aki gyermekkel ajándékozza meg. Egy új darabot próbáltak a Nemzeti Színházban, és kiderült, hogy az egyik jelenetben néhány néptáncosra volna szükség. A Duna Táncegyüttesből kértek néhány lányt statisztálni. Köztük volt Halmi Ildikó. „Jött Ildikó, és egy csapásra megváltozott, kisimult minden bennem, körülöttem. Amikor először megláttam a színpadon, próba közben, beleszerettem. Próbáltam közeledni hozzá, de sokszor lepattintott, figyelemre sem méltatott. Úgy éreztem, hogy semmi esélyem, amikor kicsi-kicsi jelek kezdtek mutatkozni, hogy talán mégsem reménytelen. Aztán, szinte egyik pillanatról a másikkal megtörtént a csoda. Nem falakba ütköztem, hanem résnyire kitárta az ajtót. Egymásba borultunk, és számomra evidens volt, hogy rá van szükségem. Csodálattal figyelem, a keménysége mögötti heves szenvedélyességet, ugyanakkor mély bölcsességet, amivel még az én gyermetegségeimet, szertelenségeimet is kezelni tudja. Éppen ezért volt számomra csoda látni, érezni őt. Sokkal többet megéreztem a nőiségből, az élet misztériumából, mint eddig bármikor.
És Ildikó? „Nagyszüleim még tanyán éltek, a szüleim szegediek lettek, én onnan jöttem fel Pestre. Nagy volt a változás. Tele voltam görccsel, gátlással, és kifejezetten meghökkentett Attila közeledése, különösen szenvedélyének ereje. Nehezen fogtam csak fel, hogy mi is történik valójában akár velem, akár bennem, amikor hirtelen megjelent Attila. Próbáltam hárítani, annyira váratlan volt, annyira felforgatott mindent, aztán egyszercsak leomlottak a falak, és egymásra találtunk… Ebből a lángolásból született 9 hónappal később Jancsika…”
Szinte tökéletes happy end. Minden együtt, minden a legteljesebb rendben. Boldogság, mámor, kiteljesedés, beérkezés. Gyermek, társ, lelki béke, csodás pálya, tökéletes harmónia. Ugyan létezhet ilyen? És, ha létezik, ugyan meddig is tarthat? Nem tartott sokáig.
2007 március 16-án boldogan ünnepelte családi körben Attila 47. születésnapját. Másnap a Nemzeti Színházban a kulisszák mögött, a sötétben vártam az egyik éppen a színpadon lévő színésznőre, amikor egyszer-csak hátulról megölelt valaki. „Hallottam, hogy itt vagy, csupán köszönni szerettem volna!” – mondta, aztán spuri rohant, nehogy lekésse a jelenetét. Egy pillantás volt, ahogy felbukkant, és egy pillantás, ahogyan elsuhant. Két nappal később röviddel bent a színházban a 12 dühös ember előadása előtt rosszul lett. Mint kiderült, elpattant egy ér a fejében. Válságos állapotban szállították kórházba, de nem lehetett rajta segíteni. Nem tért többet magához, március 23-án az esti órákban meghalt. Ereje, életkedve, boldogsága teljében távozott.
Bevégeztetett? Egy görög sorstragédia teljesedett be előttünk lét, és nemlét, boldogság, és elmúlás, szerelem, és végzet határán? Hihetnénk, de történt valami, ami felülír mindent, ami belátható, ami besorolható, elképzelhető. Néhány nappal a tragédia után kiderült, hogy Ildikó szíve alatt gyermek fogant. Lelke mélyén még egy kislányra vágyott – 9 hónappal később, decemberben megszületett Kaszás Luca.
Immár 10 év telt el azóta, nyüzsög a körút, szemben velem, az ablakon ugyanúgy ragyog be a Nap. Odasandítok – Ő tán meg tudná mondani: hol van Attila?
Ma lenne 62 éves Kaszás Attila…. nem feledjük
Hegyi Barbara és Kaszás Attila megható duettje - Gyertyafény keringő
Hegyi Barbara és Kaszás Attila megható duettje – Gyertyafény keringő

Jöjjön Hegyi Barbara és Kaszás Attila megható duettje – Gyertyafény keringő.

Címkép: Kaszás Attila és Jancsika