Kossuth Lajos ma kiállna Ukrajna mellett

Posted by
Molnár Bálint
>Azért az bebaszik az embernek, hogy az ukrán külügyminiszter mondja azt, hogy Kossuth Lajos ma kiállna Ukrajna mellett, a Magyarország polgárainak biztonságáról való gondoskodás pedig nem egyenlő azzal, hogy szemet hunynak ukrán állampolgárok meggyilkolása felett. Azért az kemény, amikor egy elvetemült nagyhatalom által véres háborúval sújtott független ország miniszterelnöke az 1848-as forradalom és szabadságharc napján a magyar külügyminisztert korrepetálja magyar történelemből.
Azt a külügyminisztert, aki nemhogy nem adta vissza a kitüntetését, amit annak a bizonyos agresszor hatalomnak a vezetőjétől kapott, de még ahhoz is gyáva volt, hogy kimondja egyenesen: nem adja vissza.
Szijjártó Péter akkor ért le a legaljára, amikor a lengyel határ közelében található javorivi gyakorlóteret vasárnap reggel ért orosz légitámadás után – amelynek nem mellesleg harmincöt halálos áldozata és 134 sebesültje van – kiállt döngetni a mellét, hogy a magyar kormánynak igaza volt és helyesen döntött, amikor nem küldött, nem engedett át fegyvereket az országon.
Nem az együttérzését fejezte ki, nem elítélte az orosz agresszort, hanem választási kampányolt. Csak jelezném halkan és szégyenkezve, hogy ugyanerről a történésről Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnöknek mennyire más jutott eszébe. Elmondta, hogy az ukrán Lviv várostól közel 40 kilométerre, az ukrán-lengyel határtól pedig mintegy 20 kilométerre fekvő Javoriv a háború elől menekülők útvonalán fekszik, az oroszok célja pedig az, hogy „meghiúsítsák azon humanitárius erőfeszítést, melynek segítségével Lengyelország, Litvánia, Európa ártatlan embereken, nőkön, gyermekeken akar segíteni”. Az egyik humanitárius segítségről és kvázi az agresszor embertelenségéről beszél, a másik veri a mellét, hogy neki igaza van, megvédi, nem hagyja, nem engedi.
Szijjártó azóta sem szégyelli magát, tegnap is elmondta (lehet, hogy ma is, csak még nem találkoztam vele) ugyanazt a dumát: bármekkora a nyomás, nem hagyjuk magunkat belesodorni a háborúba, Magyarország nem küld sem katonákat, sem fegyvereket Ukrajnába, és nem engedi, hogy az országon halált okozó fegyvert szállítsanak át.
Vagyis ha összerakjuk, azt látjuk, hogy miközben a lengyel, a cseh és a szlovén miniszterelnök (lengyel és szlovén vonatkozásban tényleg Orbán legszorosabb európai szövetségesei, a szélsőségeseken kívül nemigen vannak neki mások) éppen Kijevbe utazott (nem luxusmagángéppel, hanem vonattal, és időközben már vissza is érkeztek), lényegében a saját életét kockáztatva, hogy erkölcsi mindennemű támogatást nyújtson az orosz agresszor által megtámadott ukránoknak, Orbán Viktor az oroszok által levert szabadságharc emlékünnepén arról pofázott, hogy erőt kell mutatni. Úgy, hogy az ember annyira látványosan be van fosva Putyintól és a látszat kedvéért úgy próbál szabadulni a Putyin-bérencségtől, hogy ki sem ejti a nevét, sőt még azt a tényt sem meri kimondani, hogy Oroszország háborút indított Ukrajna ellen.
Nem kell ahhoz Magyarország lemondott tiszteletbeli lengyelországi konzuljának lenni, hogy világos legyen: miután Putyin éppen a kialakult világrend romba döntésén izzad és Európa békéjét fenyegeti, és miután Orbán Viktor ennek dacára fenntartja a viszonyát vele, a történelem legrosszabb magyar–lengyel- és magyar–EU-viszonyát teremti meg.
Nem kell ahhoz még polonistának lenni sem, hogy világos legyen: a magyar-lengyel viszony már megromlott, hiszen az oroszbarát magyar politika addig tolerálható lengyel részről, amíg béke van, amíg nem sért közvetlen lengyel érdekeket, azonban most pedig háború van. A háború pedig ennek a régiónak a szuverenitását veszélyezteti, amivel nem csupán Lengyelország, de a balti államok és Románia is tisztában van, és meg lehet nézni, hogyan állította egymás oldalára és közelítette egymáshoz ezeket az országokat, míg a békeidőben a régió szuverenitásáról papoló Orbán-kormány teljesen kívül került az európai, nyugati kultúrkörön.Címkép: Ima Ukrajnáért