Orbán végzetesen egyedül maradt

Posted by

 Bod Péter

>Az újságíró a jövőnek ír. Még akkor is, ha ez legtöbbször csak a holnapot jelenti. Mire ezek a sorok megjelennek, több nap eltelik, ami egy olyan háború esetében, amilyen a most zajló orosz–ukrán, iszonytató távolságot jelenthet. Hosszabb távú tanulságok levonására mégis alkalmas lehet a pillanat, amely azóta tart, hogy az orosz harckocsik megindultak ukrajnai célpontjaik felé. Mára világossá vált, hogy az Orbán-kormány egy gazember oldalára állt, amikor tizenkét éve megmagyarázhatatlanul szorosra fűzte kapcsolatát Moszkvával. (Ha valaki a leírtakban rejtett Teleki Pál-idézetet vél felfedezni, az nem a véletlen műve.)

Orbán Viktor a rá jellemző elvtelenséggel olyan útra lépett, ami pontosan oda vezethetett, ahol most áll. Nem is történhetett másként. Egyszerűen, mert a hazugság előbb vagy utóbb kiderül. A máig legnagyobb magyar politikai gondolkodó, Bibó István írta, hogy a politikában lehet hazudni, de a politika nem épülhet hazugságra. A valamikori Bibó-kollégista kísérletet tett, hogy felülírja néhai tanítója alaptételét, de minden mesterkedése szertefoszlott azzal, hogy február 24-én Putyin kiadta a támadási parancsot Ukrajna ellen. Valójában kihez hasonlít a magyar miniszterelnök, aki kongó ürességű stadionokkal rakta tele Magyarországot?
Éppen a saját cseleibe belekavarodó csatárhoz, aki folyton becsapni akarja ellenfeleit – és általában mindenkit –, de ezzel nem jut közelebb sem a kapuhoz, sem a góllövéshez. Európa és a világpolitika térképén pedig végképp eltévedt, ami mégis nagyobb játéktér, mint egy futballpálya. Orbán végzetesen egyedül maradt a világban.
2010-ben úgy vágott az ország irányításába, hogy választási ígéreteiben szó sem volt

  • a Moszkvához való közeledésről,
  • a Nyugat általános leértékeléséről,
  • a keleti nyitásról,
  • Paks 2-ről,
  • orosz metrókocsikról,
  • türk tanácsról,
  • évenkénti találkozókról Putyinnal.

De a politikai vakság a legutolsó időkben éppen úgy jellemezte Orbánt, ahogy tíz évvel ezelőtt. Jégtörőnek neveztette magát, és „békemissziónak” keresztelte el legutóbbi moszkvai útját, ami a következmények ismeretében nem egyszerűen tévedés, hanem gusztustalan és hátborzongató. Ne legyen rövid az emlékezetünk: a Putyinnal folytatott tárgyalásai után a „magyar modellt” ajánlotta a világ politikusainak figyelmébe, ami valami olyasmit jelentett volna, hogy szívélyes viszonyban kell lenni Moszkvával. Hogyan csengenek ma ezek a szavak? Barátkozzatok, legyetek jóban Putyinnal?

Mindezt akkor mondta, amikor azoknak a harckocsiknak már beindították a motorját, amelyek átlépve a fehérorosz–ukrán határt, elindultak Kijev felé. Külügyminisztere elérzékenyülve vette át „a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében elért eredményekért a Barátságért kitüntetést” orosz kollégájától. Okosnak, rafináltnak gondolta magát Orbán, ezzel dicsekedett is. „Pávatáncnak” nevezte politikai manővereit, miközben egyszerűen Moszkva kiszolgálója volt, aki lépten-nyomon akadályozta az Európai Uniót és a NATO-t az Oroszországgal kapcsolatos közös politikai döntések meghozatalában. Orbán Viktor politikája romokban hever. A nemzetközi politika színpadán tüntetően jó viszonyt ápolt az orosz elnökkel, aki vállalhatatlan politikus lett egy nap alatt. Magyarország NATO- és EU-tagsága ellenére a két szervezettel ellenséges orosz politikus oldalára állt, tálcán kínálta a Kreml urának, hogy hazánk eljátszhassa a trójai faló dicstelen és gyomorforgató szerepét Brüsszelben, Washingtonban, Berlinben, Párizsban, Londonban, Vilniusban, Varsóban, Bécsben, Bukarestben, Pozsonyban, Rómában.
Ezzé lett magyar hazátok. Ezért is kell mennie április 3-án Orbánnak.

Szeged.hu