Falunap Nagybudapesten

Posted by

Szele Tamás
Kesernyés március tizenötödike ez, mi a hajdani szabadságharcunkat ünnepeljük, a szomszéd nép a magáét vívja épp, valahogy úgy alakult, hogy egy olyan harmadik nép ellen, amelyik mifelénk is vert már le szabadságharcot, rögtön kettőt is. Azt hinné az ember, mi sem természetesebb az Ukrajna iránt érzett szolidaritásnál. Dehogy természetes. Csak a jóérzésű embereknek az, bár persze, megítélés kérdése, ki mit ért ezalatt. Sokan, nagyon sokan nem azt, amit én, ahogy elnézem. A legtöbben egy igen egyszerű alapról indulnak, majdhogynem kartéziánusról: de csak majdhogynem.
Descartes ugyanis azt mondta, miszerint „gondolkodom, tehát vagyok”.
A mai átlagember azt mondja: „vagyok, tehát gondolkodom, és mivel gondolkodom, okos és jó vagyok, ha nem az lennék, akkor buta volnék, de mivel gondolkodom, nem lehetek az”.

Hogy azután ez a gondolkodás minőségben és mennyiségben miféle, az másodlagos: olyan embert még nem láttam, aki azt mondta volna magáról, hogy semmi baja, csak kicsit ostobának érzi magát. Még az is jó véleménnyel van a tulajdon szellemi képességeiről, aki fennakadt az elemiben a szorzótáblán, ábécén, ő az „Élet iskolájában tanult, ahol Isten a tanár”. És ezt jelzi is, ahol csak lehet. Mindezt csak azért mondtam el bevezetőül, hogy értsük meg, a mostani március tizenötödike miért nem az, ami és miért nem lesz belőle még az sem, aminek szánják.

A legkellemesebb március tizenötödikémet 1990-ben töltöttem, éspedig Szekszárdon. Nem volt sem sok, sem kevés az ünneplésből, nem volt pátosz de nem volt rossz szájíz sem: a kokárda még kokárdát jelentett, volt ugyan belpolitikai jelentése, de teljesen más, mint most. Nem tudtuk még akkor, hogy onnantól kezdve minden választási évben ez az ünnep a kampány egyik csúcsa (az ideinek több is lesz), többet már nem a miénk, mi a statiszták leszünk ilyenkor, a közönség, aki maximum csápolhat a politikusoknak, olyasmiről pedig, amire emlékeznünk kéne – szó sem lesz. Mit csináljunk, a magyar országgyűlési választások mindig tavasszal vannak, törvényszerű volt, hogy ezt is fel fogják használni.

Használják is a maguk módján, lett is annyi március 15., mint égen a csillag. Most például azt látjuk – már, aki nézi –, hogy miképpen néz ki a CÖF-CÖKA nemzeti ünnepe. Tulajdonképpen… mint egy gigantikus falunap. Írás közben lesek rá a híradásokra, fél szemmel, de csodás mondatokat kapok el belőlük, azt latolgatják, hogy hányan vannak – ugyan, mintha számítana… előre szóltak, hogy 650 ezren lesznek, a kormánymédiában ennyi lesz a minimum, aki többet ír ennél, az esetleg kap egy kis jutalmat. Hatszázötvenezren akkor is lennének azokban a médiumokban, ha csak három néni sétáltatná a kutyáját, a parancs az parancs.

Ilyenformán sok értelme nincs az Origo lelkendezésének: Fél órával hamarabb el kellett indítani a Békemenetet, mert nem fértek el az emberek a gyülekezési helyen” Ha el kellett, hát el kellett, mondjuk némi szervezés segíthetett volna a gondon, de ők tudják. A Magyar Nemzet munkatársa érdekes kifejezéssel él: „A menet első sorában vonulnak mások mellett Pataki Attila, Bencsik András, Bayer Zsolt és Tilki Attila. A Jászai Mari térre érve a tömeget hangos kifütyüléssel és kántálással fogadta egy ismeretlen felségjelzésű ellentüntető csoportosulás.”

A csoportosulásnak felségjelzése volt, mint egy harci repülőgépnek, ráadásul ismeretlen? Be tudna számolni az úr esetleg részletesebben is a csapatmozgásokról és a harci cselekményekről? És füttyöt nyitottak a túlerőre? Eléggé csúnya dolog volt tőlük, még ha bátor is. A szerzőnek szólhatna valaki, hogy ennek az izének most hirtelenjében az lett a jelszava, miszerint „Egyértelmű nem a háborúra!”, nem kéne ezt a háborús retorikát használni, de biztos sokat írt az ukrajnai helyzetről, rossz reflexek működtek nála.

Más orgánumok már egymillió, sőt, több mint egymillió résztvevőről beszélnek, ha elérjük a kétmilliót, akkor teljesen világos, hogy kiürül a város, és a rendőrség sem tud rá vigyázni, mert ők is ott lesznek mind egy szálig, reméljük, a betörők is lesznek olyan hazafiasak, hogy ne most lopjanak. Ez a sok-sok ember mind békét akar, azt hinnénk, puszta kézzel is szétszednék a szomszédainkra támadó megszállókat, ha pontosak lennének a kormánymédia számításai, ötször annyian volnának, mint az Ukrajnára támadó orosz erők mindösszesen.

Dehogy szednék: a megjelentek, legyenek akárhányan is, 2022. február 24-e előtt Orbán Viktor után a legjobban Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint szerették, igaz, őt Orbán is nagyon szerette, szóval teljes volt még a harmónia, mikor ezt a menetet meghirdették. Azóta történt egy és más: Putyin megtámadta Ukrajnát, Orbán Viktor akkorát fordított a köpönyegén, amekkorát csak bírt, de a tömeg fejében most nem fordulat állt be, hanem zűrzavar alakult ki. Aki tizenkét évig köszönte a rezsicsökkentést Orbánnak, aki viszont meg Putyinnak köszönte az olcsó gázt, az pár hét alatt nem képes megváltoztatni a véleményét, pláne, hogy azt készen kapta még a legelején, az első Békemeneten, azóta belenőtt a fejébe, meg is csontosodott. Aki a kormánysajtó Russia Today-től átvett hírein él nap mint nap, évek óta, az már úgy rászokott a mákonyra, hogy anélkül nem él meg. Ha lesz poszt-putyini kor, valahogy fenn kell tartani a cár kultuszát akkor is, mert sokaknak lesznek elvonási tünetei, nagyon fájóan fog hiányozni nekik Moszkva legkomolyabb kiviteli cikke: ez nem a földgáz vagy a kőolaj, hanem az összeesküvés-elmélet.

No, de most következik Orbán Viktor beszéde, előtte népi zenekarral, olyan népdalokkal, amilyen nép nincs is, lássuk, mit produkál ebben a különösen kényes politikai helyzetben a tapasztalt pávatáncos. Előtáncolók akadnak bőven, ennyi vitézkötést, sújtást életemben nem láttam még, valószínűleg ma a Balsors sem tép, hanem sújt. A békéért tartott Békemeneten mindenhol huszáregyenruhák, „hadnagyuram, hadnagyuram, csak előre, édes fiam”, aj, be szép a pacifizmus! Omló honfivér, mármint a szavalatban, mi így mondunk határozott nemet a háborúra.

Míg megérkezik, reménytelen harcot vívok az agysejtjeimért, ugyanis az M1-en hallgatnám a szónoklatot, egyelőre latolgatom, hogy átölelem a tévét és magammal rántom a vár fokáról a mélybe, mint egy Dugovics Titusz vagy inkább kirohanok, mint Zrínyi, de akkor nem tudom megírni, miről beszél a vezénylő fejedelem. Tűrni kell, csikorgó foggal, de tűrni. Petőfi közben a Kossuth téri ünnepségen szőke kislánnyá változott, mint egy nemváltó óvodás, úgy szavalja a Nemzeti Dalt, nagy átéléssel.Háromnegyed órás késéssel, de megjött Orbán és meg is szólalt: „Nem oda, Buda, sőt, most már, ha jól látom az esélyeket, nem oda Pest sem.”

Persze, kampányol. Mondtam én, hogy annyira lesz szó március 15-ről, amennyire békesség jele a huszárbandérium tánca. „Megüzentük, hogy harcolni fogunk! (…) Megmutattuk az erőnket és ez meghozta az eredményt!” Ez az ember egy Gandhi, kimondottan egy Mahatma, akkora pacifista. „Donald Tusk maga a fekete macska, ami csak bajt hoz az ember fejére.” Éljenek a lengyel-magyar kapcsolatok. Még ha Spárga kandúr prüszkölt is egyet ettől a mondattól. „Komoly dolgokról kell beszélnünk, háborúról és békéről, a haza üdvéről és a fenyegető veszélyekről.” Ja, szóval eddig csak hülyéskedni méltóztatott? „A békéhez, a szabadsághoz és az egyetértéshez ugyanarra van szükség: erőre. Gyenge nép nem kap békét, legfeljebb megkegyelmeznek neki. A béke, a szabadság és az egyetértés az erős népek jutalma. Erős országot akarunk, mely a dolgok természetéből fakadóan nem szakadhat ki a népek naprendszeréből, de saját tengelye körül forog!”

Sőt, saját kacsalábán áll és pörög. Míg belé nem szédül. „Az erő nem csak izom kérdése.”M indig mondtam, kérem. Sőt: Yoda mester is mondta! „Nem vágyunk arra, hogy mindenkivel megszerettessük magunkat, mert ez úgyis lehetetlen és nekünk sem tetszik mindenki.” Ejha. Mondjuk tény, hogy nem is sokan szeretnek minket, és akik mégis, azokkal érdekes módon pont nem szoktunk jól járni. „Egy az ország, egy a haza, egy a nemzet!” Hogy is volt ez németül? „Kitört a háború a szomszédunkban. (…) Minden idők eddigi legnagyobb humanitárius segélyprogramját működtetjük.”

Akkor az a sok civil, aki a tényleges munkát végzi, miért nem megy haza? Mert nélkülük nem működne az a program. „Vannak országok, amelyek háborúval akarják elérni céljaikat, de mi tudjuk, hogy az a legjobb háború, amit sikerül elkerülni. Oroszország az orosz érdekeket védi, Ukrajna meg Ukrajnáét. A magunk érdekeit nekünk kell képviselni higgadtan és bátran. Ebben a háborúban mi semmit sem nyerhetünk de mindent elveszíthetünk Egyetlen magyar sem kerülhet az ukrán üllő és az orosz pöröly közé, ezért se katonát, se fegyvert nem fogunk küldeni a harcterekre.”

A mondat elején azt hittem, Szun Ce-t olvasott, de aztán meggyőzött róla, hogy csak benézett a kovácsműhelybe. „A háború rombol, a béke épít.” Kétségtelenül. Az ég ezzel szemben kék, míg a fű zöld, ilyeneket én is tudok. „Aki a békére és biztonságra szavaz, az a Fideszre szavaz.” Azért érdekes ez a polarizált gondolkodás. „Mi sem tudjuk, mi lesz a háború vége, nem tudjuk, mit hoz a jövő. Minden eshetőségre készen kell állni. Olyan kormány kell, amelyet nem érhet meglepetés.” És esetleg Moszkvával is jóban van, biztos, ami biztos
„Hazánkra nagy veszélyek leselkednek. És nagy veszély ellen a nagy győzelem az orvosság.” Mármint a pártja győzelmére gondol. Az ország smafu. „Tizenkilenc nap menetelés vár ránk, és a végén, április harmadikán megvívunk velük! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”

Így néz ki a magyar miniszterelnök szájából az „egyértelmű nem a háborúra”. Képzelem, ha még harcias is volna. Azt lehetett tudni előre, hogy ma mindenről szó lesz a Békemeneten, csak március 15-ről nem. Azt is lehetett tudni, hogy ha békét emlegetnek, az harcot jelent. De azért azt nem hittem volna, hogy Orbán Viktor felfedezte az Erőt, kizárólag azért, hogy a Sötét Oldalra állhasson. Most ott áll, Darth Vader mellett és mindent ellepnek a midikloriánok. Hányan hallgatták, tapsolták? Hatszázötvenezren? Egymillióan? Kétmillióan? Sőt, több? A tapsolók, mint az elején írtam, derék emberek, akik nem onnan tudják, hogy vannak, mivel gondolkodnak, hanem vannak, tehát úgy vélik, gondolkodnak, ha gondolkodnak akkor okosak is, ha okosak, hát jónak is tartják magukat. Minálunk elég tehát lenni ahhoz, hogy okosak és jól legyünk.

Én azért szeretek gondolkodni is.

Úri passzió. Így néz ki a magyar béke, mikor menetelnek érte.

huppa.hu

Címkép: Halász Géza Falunap