Drónok, erőművek, kémfőnökök káosza

Posted by
 Szele Tamás

Ebben a mostani háborúban nem lehet előre megtervezni a munkát. Putyinista olvasóim ma sajnos nem kapják meg a szétcincálni való katonai elemzést, akárhogy ígértem, az események messze túlhaladták (pedig érdekes lett volna és nem kis felháborodást váltott volna ki), ellenben nem maradnak dühöngeni való nélkül sem ők, sem a velük szemben állók.
Előre jelezném azonban, hogy ezeket a híreket nem én találom ki, tehát azzal, hogy a kommetekben lehülyéznek, semmi nincs elintézve: ezeket senki sem „találja ki”, ezek híradások, többnyire hivatalos hírügynökségektől, komoly lapoktól és szervezetektől, ellenőrizzük is őket, szóval a kocsmai fölényeskedést hagyjuk a csapszékben. De különben mindig meg is jelölöm a forrásaimat, szóval a hazugozás, hülyézés nem használ. Lehet hazugnak nevezni a forrásokat, csak nem ajánlatos, ugyanis az eseteknek legalább a felében a hivatalos orosz hírügynökség, a TASZSZ információit használom. Vagy a Kreml tán hazudik?

Menjünk szépen sorban, mi fontos történt reggel óta.

Vegyük például a hírt a Zágráb mellett felrobbant (vagy inkább: lezuhant) szovjet időkból származó Tu–141-es felderítő drónról. Hát, bizony fura eset. Ugyanis a horvát főváros délnyugati részén, a népszerű pihenőhelynél, a Jarun-tónál csütörtök éjszaka történt az eset, márpedig ez a típus először 1974-ben repült, 1979-ben rendszeresítették a Vörös Hadseregben, és kifejezetten felderítő eszköz, nem támadó fegyver. Sajnos nem ismerem a vezérlési rendszerét, tehát nem tudom megmondani, számít-e az, hogy Ukrajnában van egy Yarun nevű település, de az igenis számít, hogy Tu–141-est utoljára a donbásszi háborúban használtak, éspedig az ukrán hadsereg. De hogyan jutott el Zágrábig? Valahogy a magyar légtéren keresztül, akár szándékosan küldték oda, akár elütés miatt járt ott. Hogy nem vettük észre? Nos, ezt a kérdést most a horvát kormánytól, Orbán Viktortól és Szijjártó Pétertől indulva egyenként szegezik neki mindnekinek, lefele a parancsnoki láncon… és kezd kiderülni az igazság. A Honvédelmi Minisztérium közleményt adott ki az MTI útján, ezt idézném:

„Magyarország légterébe lépésétől végig nyomon követte és ellenőrzés alatt tartotta a magyar légtérvédelem a Zágrábban lezuhant drónt – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Magyar Honvédség légtérvédelmi szolgálata csütörtök éjszaka észlelt egy repülő tárgyat a magyar légtérben, amely a radarképernyőn időnként feltűnt.
A repülő eszköz, mint később beigazolódott, egy Tu–141 típusú drón volt, amelyet az utóbbi időben az elavultsága miatt elsősorban kiképzési légicélként alkalmaznak. Ilyen eszközzel az ukrán, de korábban az orosz hadsereg is rendelkezett – írták.
A HM kiemelte: a nagy sebességgel közlekedő eszközt már Ukrajna területén is érzékelték. Magyarország légterébe Románia felől, Csengernél lépett be.
A drón a Magyarországra történő belépésétől mindvégig nyomon követve és ellenőrzés alatt tartva távozott az ország légteréből – fogalmazott a közlemény.
Megjegyezték, hogy az éjszakaihoz hasonló esemény pénteken, a déli órákban is történt Magyarország légterében, akkor az észak-keleti országrészben. Tekintettel az előzményekre, a készültségi szolgálatban lévő Gripenek ellenőrizték az érintett légteret, azonban semmiféle légi járművet nem találtak ott – közölték.
„Az ukrán háborús konfliktus miatt különösen fontos, hogy megfontoltan és higgadtan kezeljük az ilyen eseményeket” – írta a HM.” (MTI)

Elképzelem a párbeszédet a légi felderítésnél:

– Látja?

– Látom.

– Leszedjük?

– Dehogy szedjük, és ha a mieinké? Még megharagszanak.

– De kik a mieink?

– Na, azt nem tudom én sem. Hagyjuk békén, az a legbiztosabb.

Jöjjenek a friss, ma déli hírek. Előre szólok: nem lesznek túl megnyugtatóak. Mint a Meduza írja:

„A(z orosz) főügyészség azt követeli, hogy a Facebook, az Instagram és a WhatsApp anyavállalatát nyilvánítsák „szélsőséges szervezetté”.

A főügyészség azt követelte, hogy a Meta céget ismerjék el „szélsőséges szervezetként”. A TASZSZ szerint a vonatkozó dokumentumokat elküldték a bíróságnak.

Az ügynökség felszólította a Roszkomnadzort, hogy blokkolja a Meta tulajdonában lévő Instagramot. A Meta tulajdonában lévő WhatsApp üzenetküldő munkájának korlátozására irányuló követelésekről még nem érkezett jelentés.

A Nyomozó Bizottság a maga részéről büntetőeljárást indított a Meta alkalmazottai ellen szélsőséges tevékenységre való nyilvános felhívás és terrorista tevékenység elősegítése miatt (a Büntető Törvénykönyv 280. paragrafusa és a Büntető Törvénykönyv 205.1. paragrafusa). Az ügyet „az Orosz Föderáció állampolgárai elleni illegális gyilkosságra és erőszakra való felhívással összefüggésben” indították.

Március 11-én vált ismertté, hogy a Meta nem fogja eltávolítani a Facebookon és az Instagramon az orosz hadsereg elleni fenyegetéseket és erőszakra való felhívásokat, valamint a Vlagyimir Putyinnak és Alekszandr Lukasenkónak szóló halálos fenyegetéseket egyes országokban. Meta hangsúlyozta, hogy „továbbra sem engedi meg az orosz civilek elleni erőszakra való felhívást”.

A Facebookot március 4-én blokkolták Oroszországban. A hivatalos indok az „orosz média diszkriminációja” volt, mivel a közösségi hálózat adminisztrációja korlátozta a hozzáférést az orosz hatóságokkal kapcsolatban álló kiadványok anyagaihoz.”

Mindezt azért, mert a közösségi oldalak nem büntetnek azért, ha valaki azt kívánja, hogy forduljon fel pár politikus és pár megszálló katona. A kívánság még csak nem is szándék, főleg nem tett: azzal nem lehet ténylegesen ártani. De már kezd kialakulni a jogi vita:

„A Facebook és az Instagram felhasználóit nem fogják a szélsőségesekkel azonosítani – ígéri Andrej Klicsasz, a Szövetségi Tanács alkotmányjogi bizottságának vezetője.

Anastasia Burakova ügyvédnőnek más a véleménye. Itt van, amit a Rotunda csatornának adott kommentjében mondott

Ha a bírósági ítélet a Metát szélsőséges szervezetként ismeri el, akkor ennek megfelelően a Facebookon, az Instagramon és a WhatsAppon való regisztráció és az ezeken a közösségi hálózatokon való fiókkal való rendelkezés is szélsőséges szervezet tevékenységében való részvételnek minősül. Ez az Orosz Föderáció Büntető Törvénykönyvének 282.2. cikke, [annak megsértéséért] akár hat év szabadságvesztéssel sújtható.”

És elindul Oroszhon háromnegyede Szibéria felé, gyalog, mert nincs annyi jármű, amennyi elég volna ennek a sok száműzöttnek. De jöjjön egy még érdekesebb hír!

„Az FSZB külföldi hírszerzéssel foglalkozó és az ukrajnai munkáért felelős 5. szolgálatának vezetőit házi őrizetbe helyezték – idézte Andrij Szoldatov újságíró és a különleges szolgálatok szakértője március 11-én a forrásokat.

Szoldatov szerint a szóban forgó személyek a szolgálat vezetője, Szerhij Beseda és helyettese, Anatolij Boljukh.

A letartóztatás okai között szerepel az ukrajnai felforgató és titkos munkára szánt pénzeszközök elsikkasztása, valamint az ukrajnai politikai helyzetről szóló szándékosan hamis információk terjesztése.”

Hát, valami nagyon nagy baj lehet arrafelé, FSZB-vezetőket nem szokás letartóztatni, azokat lelőni szokás szükség és igény esetén. Ezt figyelemmel kell majd kísérni. Akkor most következzék a nap legfontosabbnak tűnő híre – ha és amennyiben igaz. Lukasenka fehérorosz elnök ugyanis ma a Kremlben járt és Putyinnal tárgyalt. Erről egy egészen meglepő hírt adott ki a TASZSZ:

„Megmutatom, honnan akarták megtámadni Fehéroroszországot. Ha nem lett volna Oroszország megelőző csapása, akkor megtámadták volna az orosz és fehérorosz csapatokat, amelyek éppen gyakorlatoztak – mondta Lukasenka. „Nem mi kezdtük ezt a háborút. A lelkiismeretünk tiszta. Jó, hogy elkezdtünk cselekedni. Vegyük a biológiai fegyvereket és a legnagyobb atomerőműveket. Készen álltak arra, hogy mindent felrobbantsanak. Látjuk, mi történik Csernobilban” – tette hozzá. (…) Ma, ahogy tegnap is mondtam, ezek a külföldi zsoldosok a fehérorosz határ mentén a csernobili atomerőmű felé tartanak. Három szempont a fontos: először is, el akarják vágni az orosz erők által használt útvonalakat, hogy hátba szúrhassanak, ahogy mondtam; másodszor, a fehérorosz-orosz hadgyakorlatok után megmaradt csapatok állásait veszik célba; harmadszor, még mindig azt remélik, hogy belerángatnak minket az ellenségeskedésekbe, hogy rákényszerítsenek minket arra, hogy a nyugati szárnyat védtelenül hagyjuk” – mondta Lukasenka.”

Tessék? Terrortámadás készül Csernobil ellen? Ráadásul „külföldi zsoldosok” hajtanák végre? Ukrán oldalról? Hát megbolondult az ukrán hadvezetés? Lássuk, mit írnak ők!

Ők ennek bizony az ellenkezőjét írják az ukrán katonai hírszerzés (GUR) oldalán.

„A rendelkezésre álló információk szerint – Vlagyimir Putyin elrendelte a csernobili atomerőmű elleni támadás előkészítését. Az orosz csapatok ember okozta katasztrófát terveznek a csernobili atomerőműben, és a megszállók megpróbálják majd Ukrajnára hárítani a felelősséget.

Az atomerőművet mostanra teljesen lekapcsolták a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) felügyeleti rendszeréről. Az üzemet leszerelték. A rendelkezésre álló dízelgenerátorok erőforrása 48 órás biztonsági rendszer karbantartására van tervezve.

A megszállók nem engedték be az üzembe az ukrán szerelőket. Alekszandr Lukasenko utasítására azonban „fehérorosz szakemberek” léptek be az állomásra. Közöttük, nukleáris munkásoknak álcázva, orosz szabotőrök is vannak, hogy terrorcselekményt szervezzenek.

Ugyanakkor az elmúlt napokban Putyin csapatai támadást indítottak a zaporizzsjai atomerőmű és a harkivi Fizikai és Technológiai Intézet (ahol egy atomreaktor található) ellen.

Annak érdekében, hogy az ukrán csapatokat belekeverjék a csernobili atomerőműben történt balesetbe, a megszállók hamis „bizonyítékokat” próbálnak kreálni, hogy megerősítsék a saját verziójukat. Különösen a gosztomeli Antonov repülőtér közelében láttak orosz hűtőkamionokat, amelyek a megölt ukrán katonák holttesteit gyűjtik össze. Lehetséges, hogy a zónában megölt szabotőrökként kezelik őket.”

Nem állítom, hogy így van és azt sem állítom, hogy ellenkezőleg áll a helyzet. Még azt sem tudom, hogy egyáltalán fennáll-e ez a veszély. Mert nincs kizárva az sem, hogy tisztán propagandát látunk és senki sem bóklászik a szarkofág körül: se orosz, se ukrán, se csecsen, se szír, se keleti, se nyugati, adná Isten, hogy így legyen. Én csak azt mondom, hogy már az is baj, ha ilyen hírek jelennek meg a hivatalos orosz hírügynökség és az ukrán katonai hírszerzés publikációi között, tehát nem a „Micike csipkés bugyija” vagy a „Felrobban az internet!” című online álhírmagazinban.

Ne essünk pánikba, valószínűleg csak szócsata tanúi vagyunk, egy százalék az esély arra, hogy ne így legyen – de az az egy százalék is nagyon sok.

Tessék abbahagyni ezt a háborút.

Most. Azonnal. Elég volt.Híradásainkat folytatjuk.

Címkép: Szerhij Beseda, most nem beszél sehol, épp háziőrizetben van